×
2024. 04 20.
Szombat
Tivadar
15 °C
tiszta égbolt
1EUR = 4.98 RON
1USD = 4.67 RON
100HUF = 1.26 RON
Sport

Legalább 60 diákot mozgatott meg az öttusabajnokság

2013.04.07 - 18:35
Megosztás:
Legalább 60 diákot mozgatott meg az öttusabajnokság

Jól érezték magukat a diákok a Napsugár folyóirat által kezdeményezett öttusabajnokságon, végül két csapat a továbbjutást ünnepelhette: a Hám János csapata és a pusztadaróci Harcosok csapata képviseli majd megyénket májusban az országos döntőben.

A Szatmárnémeti Hám János Római Katolikus Líceum csapata, illetve a Pusztadaróci Általános Iskola csapata kvalifikálta magát a Napsugár folyóirat által kezdeményezett öttusabajnokság országos döntőjébe, amelyet május 24–26. között rendeznek meg Szilágyperecsenben. A két csapat az első két helyen osztozott a szombati, Szatmár megyei selejtezőn. A szatmárnémeti 10-es Számú Általános Iskola tornatermében tizennégy csapat, vagyis mintegy hatvan harmadik osztályos diák mozgott, játszott, egyben versengett (a csapatokat 4-5 diák alkotta). Előbb egy ügyességi pályán kellett bizonyítsák rátermettségüket, majd célba dobásnál tették próbára magukat a diákok. Következett a helyből távolugró versenyszám, az egyensúlyozásnál pedig a gyorsaság is számított. A váltófutás zárta a megyei selejtezőt, amit kellemes program követett, ugyanis a házigazda iskola tanítóinak irányításával népi játékokat játszhattak a gyerekek. „Remek a szervezés, nagyon jól érezzük magunkat. Az ilyen esemény feledteti velünk a kinti, mogorva időt” — mondta az egyik résztvevő.

„Az öttusa név csupán az öt versenyszámra utal, amelyek nem azonosak magának a sportágnak az öt próbájával, hanem követik a tantervet, és az életkori sajátosságok figyelembevételével a játékra alapoznak” — magyarázta Reich Annamária tanítónő, akit Mihály Adél tanítónő, illetve Csik Elvira és Gyulai Tünde testnevelő tanárok segítettek a szatmárnémeti verseny szervezésében.

A szatmári megmérettetésen egyébként Szatmárnémeti öt iskolájából (Ion Creangă Általános Iskola, Bălcescu–Petőfi Általános Iskola, Aurel Popp Művészeti Líceum, Hám János Római Katolikus Teológiai Líceum,10-es Számú Általános Iskola) jelentkeztek csapatok, ugyanakkor kálmándi, ombodi, sándorhomoki, kökényesdi, pusztadaróci iskolák csapatai is versenyeztek. A zsűriben szakavatott tanárok foglaltak helyet: Pataki Zoltán, a 10-es Számú Általános Iskola igazgatója, testnevelő tanár (a zsűri elnöke), Makranczi Valéria és Czumbil Ferenc nyugalmazott testnevelési tanárok, Lovas Tünde, a házigazda iskola tanítója. A szervezők ugyanakkor köszönetet mondanak támogatóiknak, többek között Stefan Fastusnak.

Eredmények

1. hely: Hám János csapat, Hám János Római Katolikus Teológiai Líceum: Boér Bence, Dobos Alpár, Huszti Márk, Fogel Edit, Kocsis Erik; testnevelő tanár: Görbe Éva; tanító: Krányák Jusztina.

2. hely: Harcosok csapat, Pusztadaróci Általános Iskola: Lucian Gombos, Umhauser Sebastian, Dobos Imre, Kádár Alexandra; testnevelő tanár: Filip Márta; tanító: Balla Tímea.

3. hely: Gepárd csapat, 10-es Számú Általános Iskola: Tőtős Regina, Puskás Panna, Kovács Ottó, Szilágyi Dávid; testnevelő tanár: Csik Elvira; tanító: Reich Annamária.

Dicséretben részesültek

Villámok csapat, Bălcescu-Petőfi Általános Iskola: Munkácsi Bettina, Érseki Balázs, Sztankovici Erik, Urbán Tamás; testnevelő tanár. Liviu Deac; tanító: János Erzsébet.

Titánok, 10-es Számú Általános Iskola: Sike Zsuzsanna, Kővári Dávid, Szűcs Dávid, Tegze Mertz Máté; testnevelő tanár: Csik Elvira; tanító: Reich Annamária.

Párducok, Kökényesdi Általános Iskola: Fülöp Kristóf Csaba, Molnár Csenge Erika, Ocskai Fruzsina Antónia, Petrás Patrik Attila; testnevelő tanár: Lucaci Dénes; tanító: Lucaci Éva.

KATTINTSON IDE ÉS NÉZZE MEG A VERSENYEN KÉSZÜLT FÉNYKÉPEKET!