Lehetetlen, de muszáj

„Ennek tehát most meg kell lennie./ Gondoljátok meg: egy ilyen szobornak/ Nem a beléje olvasztott arany,/ Még csak nem is a művészi ügyesség/ Adja meg súlyát és becsét,/ Hanem az, amit ábrázol s jelent./ Caligulát, urunkat, istenünket (…) A templomban kell elhelyeznetek” — írja Székely János a Caligula helytartója című drámájában. Az időszámításunk előtti harmadik században játszódó történet sok esetben a mai történésekben is visszaköszön. A hatalom megtartása érdekében a ma uralkodni vágyók Caligula helytartójához hasonlóan azt követelik, hogy a lehetetlent tegyék meg, „mert muszáj”. Azt várják el, hogy a mai Caligulák érdekében a templomok szentségét és nyugalmát is feláldozzák, pedig a templom: „A nép szellemi lakhelye. Aki/ idegen istent vinne be: a népet/ lakoltatná ki önmagából.” Milyen irányba halad az az egyház, mit képvisel az a pap, aki beviszi Caligula szobrát a templomba csak azért, mert annak helytartója pénzt ígér neki? Választások után sokan panaszkodnak, hogy a kampány idején elhangzott ígéretek nem váltak valóra, vannak dolgok, amit az utóbbi tíz év során minden választási kampány idején megígértek, de sokak számára ez nem elegendő lecke, nem tanultak belőle, még mindig hisznek az újabb ígéretekben. Vasárnap két személy között fog eldőlni, hogy a következő öt évben ki lesz Románia elnöke. Mindkét jelölt és annak hívei küzdenek a győzelem megszerzéséért: vádaskodások, lejáratások, ígérgetések napjait éljük. Victor Ponta kampánya nem amiatt megdöbbentő, mert akárcsak Caligula, aljas és ocsmány megfélemlítő módszereket alkalmaz a győzelem megszerzéséért, hanem azért, mert ott állnak mögötte mindazok, akiket valamilyen módon „meg lehet fogni”. Akik politikai, közéleti vagy bármilyen tevékenységeik miatt vádolhatók. Akik pénzért megvásárolhatók. A hazugság és az igazság viszonya ma sem más, ma is kérdés: hogyan maradhat meg embernek az ember; van-e még becsület, barátság, hűség; áruló-e az, aki az emberségében találja meg a célját? Sokan teszik azt, amiről tudják, hogy nem igaz, sok esetben következmények nélkül. Az egyén és a hatalom közötti viszony századok óta nem változik. Egy dolog azonban minden korban mindenki számára érvényes: „A hatalom természetes /Végső határa az a pont, ameddig/ Az alattvalók hűsége kitart./ Ha nincs ilyen pont, méltóságát veszti/ Az emberélet. Szégyen lesz leélni.”

Elek György