Lejárt kígyómarásszérum
Utoljára módositva: 2019-06-23 20:50:30

Hiába rendelkeztek a kórházak viperamarás elleni szérummal, kivétel nélkül mindegyiknek lejárt május végén a szavatossági ideje.

A Szatmár megyei természetkedvelő lakosok évről évre aggodalmukat fejezik ki a térségünkben élő kígyók miatt, sokszor rákérdeznek arra is, hogy van-e az egészségügyi intézményekben viperamarás elleni szérum. Mint kiderült, ha rendelkeztek is az intézmények a szérummal, azzal már nem sokra mennének, a kórházakba kiküldött szerek szavatossága ugyanis május 31-én lejárt.

Az Unifarm hazai gyógyszerforgalmazó vállalat megrendelt 300 dózist, de abból csak egy szett készítmény érkezett meg sürgősségi esetekre, a szállítmány többi része várhatóan a jövő héten kerül átadásra — közölte a cég vezetője, Adrian Ionel. A vezérigazgató szerint azonban akkor sincs gond, ha valakit valóban vipera mar meg, ugyanis a sürgősségi esetekre tartogatott vészdózisból az ország bármelyik pontjára négy óra alatt eljuttathatják az ellenszert — idén eddig kétszer volt szükség erre.

Mint megtudtuk, amint megérkezik az ellenszer, és megkapja az Országos Gyógyszerügynökség forgalmazási engedélyét, eljuttatják a megyei közegészségügyi igazgatóságokhoz, amelyek az igénylések alapján osztják szét a kórházak között.

Amint azt Márk-Nagy János, az EKE – Szatmárnémeti ügyvezetője már többször is kifejtette lapunknak, a szatmáriak többnyire ártalmatlan, nem a mérges kígyók családjába tartozó példányokkal találkozhatnak a kertekben, természetjárás közben, a vipera ugyanis eléggé kis számban fordul elő Szatmár megyében, ráadásul csak a legritkább esetben, sarokba szorított helyzetben támad, igyekszik elkerülni a konfliktust, inkább visszavonul.

Bumbuluţ Krisztina

 

 

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
  • Nincs kapcsolodó cikk
APRÓHIRDETÉS
SZATMÁRI NAP
MoziSzinházBuliEgyéb
KÉPGALÉRIÁK
NAVIGÁTOR


KÖRKÉRDÉS
Figyelemmel követed-e az országban zajló politikai eseményeket?
Természetesen, a csapból is ez folyik
Persze, követem és egyetértek a tüntetőkkel
Dragnea és a Dăncilă-kormány mondjon le!
Nem érdekel egyáltalán a politika
Egyéb, leírom hozzászólásban
Szavazok
SEBESSÉGMÉRÉS
  • Sajnos ma még nem kaptunk információt a radarokról a megyében!
  • Az összes megtekintése
    Radarok Szatmár megyében
    (2019. szeptember 22.)


    KONYHA
    Hozzávalók 4–6 pohárhoz: 50 dkg sárgabarack, 25 dkg zabkeksz, 2 dl habtejszín, porcukor, 2 csomag vaníliás cukor, őrölt fahéj. ...