×
2024. 04 20.
Szombat
Tivadar
12 °C
kevés felhő
1EUR = 4.98 RON
1USD = 4.67 RON
100HUF = 1.26 RON
Szatmárnémeti

Leköszönt a megyei tanács

2016.05.26 - 10:04
Megosztás:
Leköszönt a megyei tanács

E mandátumuk utolsó gyűlését tartották a megyei tanácsosok, mely gyorsan véget is ért — köszönhetően annak, hogy az esetlegesen vitákat szülő határozattervezetek lekerültek a napirendről.

 

Utolsó rendes, havi ülésre gyűltek össze tegnap kora délután a Szatmár Megyei Tanács tagjai — melyet nevezhetünk akár villám-ülésnek is, hiszen alig félórát tartott s mondhatni szinte teljes egyetértésben zajlott. Köszönhetően valószínűleg annak is, hogy az esetleges vitákat szülő határozattervezetek — a Szatmár Megyei Sürgősségi Kórház, a TBC-kórház, valamint az Avasfelsőfalui Városi Kórház szervezeti felépítésének (organigramma) elfogadása — lekerültek a napirendről, s a megmaradt határozattervezetekkel kapcsolatban egyik tanácsosnak, illetve frakciónak sem volt ellenvetése. Megszavazták Szatmár megye, valamint a Szatmárnémeti Nemzetközi Repülőtér költségvetésének módosításait, odaítéltek bizonyos megyebeli személyszállítási útvonalakat a nyertes cégnek, rábólintottak a megye gazdasági-katonai monográfiájának az elkészítésére, és egyetértettek abban is, hogy a Lorena anyaotthont új székhelyre költöztessék.

S hogy mégiscsak lezárnak egy négyéves periódust, az a különfélék napirendi pontnál vált érzékelhetővé, amikor elsőként Ştef tanácselnök kívánt sok sikert minden megyei tanácsosnak a további munkában, attól függetlenül, milyen munkáról lesz szó, majd a tanácsi frakciók vezetői köszönték meg a kollégáknak tevékenységüket. „Az a fontos, hogy azok legyenek elégedettek azzal, amit csináltunk, akik négy évvel ezelőtt ideküldtek bennünket. Fontosabb, mint a mi mostani megköszönéseink” — fogalmazott Riedl Rudolf alelnök, Panea Alexandru nemzeti liberális tanácsos pedig — aki az egyik legvehemensebb ellenzéki „szóvátévő” volt az évek során — „minden haragot és ellenségeskedést félretéve” pontosította: az ellenzék azért kell, hogy fékezze a hatalmon lévő túlzásait.

 

Szabó Kinga Mária