Lépvessző

Fejfájós hónap a december. A módosnak azért, hogy „rangjához” méltó dolgokhoz és ajándékokhoz jusson a csillogó-villogó áruözönben, aki pedig szegény, mint a templom egere, annak azért sajoghat a feje, hogy miből is futja majd az ünnepekre. Mert minden a pénz körül forog már, a pénz lett az isten és a legfőbb hajtóerő. A mammon polipkarjai szorosan ölelik az emberiséget, és a pénz varázsában mind jobban sérül az eddigi társadalmi értékrend, sajnos mára már a legtöbben nem a szellemi értékeik, hanem a vásárlóerejük alapján rangsorolják az embertársaikat. Szabolcson egy vállalkozó buliján arcégető volt nézni, ahogy tanult emberek szégyenérzet nélkül pitiznek az iskolaszegény, otromba, de dúsgazdag házigazdának, hogy a kegyeiben részesüljenek. Egy kisgyerek Mikulás-vágya csak egy nagy piros labda volt fehér pettyekkel, de hamar a kedvét szegte, hogy a környezete rosszallóan felzúdult szerénysége és igénytelensége hallatán, megrontás ez a javából. A december sokáig az adventi békesség és az áhítatos várakozás ideje volt, de mára sokaknak mindinkább az esztelen, őrült vásárlások hava lett, az emberek a harsogó és színesen villogó reklámok bűvöletében szédülten rohannak egyik áruházból a másikba, izzadva, tülekedve, cipekedve, felpakolva, minden fölösleges és silány árut is megvéve. A kielégültség érzése mégis elmarad, pláne ha másoknak nagyobb a csomagja, és főleg ha a szomszéd fényesebbet és nagyobbat vásárolt. A gazdagok gyermekei villogó, csattogó és minél nagyobb ketyeréket kapnak az ünnepre azzal a nem titkolt szándékkal, hogy az ismerősöket és a szomszédokat az irigység epessze. A fix fizetésű kisember erről a körhintáról persze lemarad, ő csak állóhelyes, de vágyakozó nézője lehet a tomboló pénzőrületnek. Ide fajult hát mára a homo sapiens. Ez a pazarló, versengő vásárlási őrület azonban nem csak úgy magától született, hanem mesterségesen fertőzték meg vele az emberiséget. A II. világháború után felfutó kapitalista gazdaságok túltermeléseinek piacra volt szüksége, ezért neves szakemberek segítségével arra befolyásolták az embereket éjjel-nappal és minden eszközzel, hogy vegyenek, fogyasszanak minél többet, akár pazarlóan is, ez legyen a társadalmi életcél, hiszen csak így dolgozhatnak, csak így lesz munkahely. Az így átalakult világot, melyben a termelés-elosztás-fogyasztás a meghatározó tényező, és minden más eltörpül, fogyasztói társadalomnak nevezik. Ördögi találmány, mert a túlfogyasztás lett a társadalmi fejlődés motorja, ehhez persze az egész emberiség meg kellett éljen egy agymosást. A fogyasztói társadalom a kapitalista gazdaság torzszülötte, és három fő pillére van, a reklám, az áruk tervezett elavulása és a hitel, három kemény erkölcstelenség. A reklám a tudat gyarmatosítása és bűnös befolyásolása, a termékek rövid életűre tervezése közönséges lopás, a hitel pedig a kisember béklyója. Azért működhet mégis mindez, mert a politikum mindig a pénz oldalán áll. Ilyenek a mai napjaink, és hiába bizonyított már, hogy a pénz, a hivalkodó vásárlás, a luxuscikkek birtoklása és az anyagi javak halmozása egyáltalán nem tud boldogságot adni, talán csak kényelmet, az emberi agy már át van programozva. Vannak családok, amelyek már nem kirándulni mennek a hétvégeken, hanem áruházakba, plázákba, mert ott érzik jól magukat. Sajnos a kisembert is elkaphatja a gépszíj, magával ragadhatja a nyájszellem meg az áruáradat, és hogy „lépést tartson”, olyan vásárlásokba bonyolódhat hitelre, hogy aztán évekig nyögheti a következményeit.

A fogyasztói társadalom bűnös mivoltában társadalmi és környezeti katasztrófák felé mutat. Az emberi kapcsolatok fellazulnak, az egyén elmagányosodik, személyisége sérül (családban is!), hajszolt, elégedetlen, gyakori a búskomorság is. A családi értékrendet is az anyagiak határozzák meg, az érzelem, a szeretet és a gyengédség háttérbe szorul, elsivárosodást gerjesztve. A túlerőltetett termelés miatt a Föld tartalékai rohamosan fogynak, az ásványi kincsek, az energiahordozók, az erdők és ivóvíztartalékok zabolátlan eltékozlása belátható időn belül bajba sodorhatja az emberiséget. A túltermelés miatt a nyersanyagok hamar hulladékká válnak, és ehhez még hozzáadódik a csomagolóipar és a szállítás hulladéka és szennye is. A szemét elözönli gáttalan a Földet, van tenger, melyben már több a szemét, mint a hal, és már a Csomolungma is elszemetesedett. A szatmári ócskavastelepen hatalmas mennyiség halmozódott fel, és nincs vele mit csinálni, a kutyának sem kell. 60 év alatt másfél millió vegyszerféleség került a természetbe és sok százmilliárd műanyag zacskó javarészt a tengerekbe, az utóbbiak lebomlási ideje 500 év. A szennyezett levegő, a sérült ózonpajzs és a globális felmelegedés is a túlméretezett ipar termékei. Mindezekért sok neves ember ismételten felhívta már a figyelmet az emberiség önpusztítására, de szavukat elnyeli a nagy ipari, kereskedelmi és pénzügyi zaj, a reklámok harsogása, így aztán sodródik az emberiség a végzete felé. A túlfogyasztás haszonélvezői a nagy pénzlázban még a saját utódaikra sem gondolnak. A művészvilág is felemelte a szavát a fogyasztói társadalom rákfenéi ellen, sajátos eszközeikkel (street art) nevetségessé téve azt, megpróbálva visszajózanítani az emberi tudatot. Láthatunk képeket szardíniás dobozba zsúfolt emberekkel, mobiltelefon-fejű gyermekekkel, optikai vonalkódba gabalyodott vevővel vagy a szemétben úszó és fuldokló emberrel, érdemes rákattintani az interneten. A fogyasztói társadalom orgiája az amerikai eredetű, horrorjeleneteket szülő fekete péntek, ahol az emberek átgázolnak egymáson, mint a megvadult csorda, üvöltenek, veszekednek, verekednek az olcsó áruért, az idei eseményen az USA-ban hárman meg is haltak. Vajon mi mindenre tudja még a pénz az embereket rávenni? Az ősember elvette, ami kellett neki, akár meg is ölve a másikat, bizony a mai ember se sokkal különb már a pénzmogulok nagy örömére. De hova lesz akkor az évezredek fáradságos, kultúrateremtő munkája? Elolvad talán, mint a tavalyi hó?

Azon kevesek, kik ellenállnak a fogyasztói társadalom őrültségeinek és csapdáinak, az emberiség kultúrájáért és szellemi nagyságáért tesznek. December van, álljunk hát mi is be ebbe a csapatba, és kerüljük a kelepcét, ne vegyünk fölösleges dolgokat és ételeket, ne dobáljuk ki a még használható tárgyainkat újak kedvéért (mert azzal szemetelünk is!), így aztán nem lesz érvényes ránk az a mondás, hogy egy bolond százat csinál.

Tisztelettel,

Dr. Zagyva Miklós