×
2024. 04 20.
Szombat
Tivadar
5 °C
kevés felhő
1EUR = 4.98 RON
1USD = 4.67 RON
100HUF = 1.26 RON
Nagykároly

Lesz Ferdinánd-szobor, de ez sem jó

2015.04.30 - 11:40
Megosztás:
Lesz Ferdinánd-szobor, de ez sem jó

Gőzerővel zajlanak Nagykárolyban a Ferdinánd román királynak állítandó szobor talapzatának kialakítási munkálatai. Bár eldöntöttnek látszik ez a szoborállítási ügy (vagyis lesz szobra a román királynak a városban), továbbra is indulatokat gerjeszt a tanácsban.

 

Hosszú tanácsülés zajlott tegnap Nagykárolyban. A tanácsosok 22 napirendi pont megvitatása céljából gyűltek össze, azonban a polgármester és a liberálisok vezetője közötti szóbeli csörték olyan kellemetlen helyzetet teremtettek nem egy esetben, amely szinte minden résztvevőt kényelmetlenül érintett.

Az indulatok hamar elszabadultak, hiszen újból terítékre került Ferdinánd román király nagykárolyi szobrának a kérdése. A vitát a helyi PNL-szervezet tagjai robbantották ki, hónapokkal ezelőtt. Először csak a szobor helyének kijelölésében nem értettek egyet a felek, majd az idő múlásával az ügy maga is egyre komolyabb hullámokat vetett. Végül Kovács Jenő polgármester kikérte a kérdésben a Megyei Művelődési Igazgatóság vezetőjének, George Vulturescu igazgatónak a véleményét is.

Vulturescu, valamint a Ferdinánd-szobrot elkészítő Radu Ciobanu szobrászművész egyetértettek abban, hogy a szobor méltó helyre kerül a városközpontban, a Román Katona Emlékműve és az ortodox katedrális közötti rész ideális erre a célra. Itt hetekkel ezelőtt meg is kezdték a munkálatokat, amikkel egész jó ütemben haladnak a kivitelezők. Eddig a liberálisok azzal borzolták a közhangulatot, hogy az RMDSZ-es városvezetés és a többségi RMDSZ-es tanács a szoborállítás ellen van, ezért nem kaphat a román király szobrot a városban. Ez az állítás azonban megdőlt, hiszen hónapokon belül megtörténik a szobor leleplezése is. A liberálisok újabb ürügyet kerestek a támadáshoz: először a szobor talapzatának a költségeit sokallták, mondván, hogy drágán vásárolta az önkormányzat a talapzat öntéséhez szükséges betont. Mivel ezt az érvet gyengének találták, következett a PNL vezetőjének, Ilie Ciutának a hozzászólása. A liberális hangadó nem hazudtolta meg önmagát most sem: kijelentette, hogy nevetség tárgyává teszi a polgármester szobrot, s ezáltal a király alakját is, mivel a kijelölt helyszín nem méltó az egykori román uralkodó emlékéhez. Mint mondta: ennél a helyszínnél csak az lett volna cifrább választás, ha a körforgalom központjába helyezik Ferdinánd szobrát. Kifogásolta továbbá azt is, hogy ha tisztelegni, koszorúzni szeretnének a talapzatnál, az ünneplők tömege nem férne el a járdán, így az is előfordulhat, hogy leszorulnak az úttestre, s mindez tovább ront a helyzeten. Személyeskedő megjegyzésektől sem mentes hozzászólását Ciuta azzal fejezte be, hogy a közte és Kovács közötti kulturális különbség már abban is megmutatkozott, hogy míg a polgármester gyermekként mezítláb járt a porban, addig őrá az édesanyja cipőt adott, ha égette a talpát a nyári aszfalt melege.

Viszontválaszában a polgármester sem maradt adós, mondván, elege van a Ciutával folytatott meddő vitákból, ezért már el is döntötte: nem reagál a tanácsos minden jóérzést nélkülöző felvetéseire. Annyit hozzátett: a király szobrának a helyét a Megyei Tanács elnökével, Adrian Şteffel közösen választották ki, nem ő döntötte el, hol legyen a szobor pontos helye. Ciuta személyeskedő megjegyzésére Kovács annyit reagált: jobb lett volna, ha ottmarad, ahol gyermekként cipőben járkált.

A tanácsosok végül elfogadták a Ferdinánd király szobrának elhelyezésére vonatkozó megvalósíthatósági tanulmányt, amely a költségeket foglalja magába, 4 PNL-s tartózkodás mellett.