Letartóztatták Hrebenciucot
Utoljára módositva: 2014-10-29 16:56:35

Előzetes letartóztatásba helyezte a legfelső bíróság (ICCJ) szerdán Viorel Hrebenciucot, a kormányzó Szociáldemokrata Párt (PSD) egyik meghatározó politikusát. Befolyással való üzérkedéssel, pénzmosással és bűnszövetkezetben való részvétellel gyanúsítja a korrupcióellenes ügyészség (DNA) egy erdő-visszaszolgáltatási ügyben.

Viorel Hrebenciuc

Hrebenciucot a sajtó a PSD „főtárgyalójaként”, „szürke eminenciásaként” emlegeti, akinek meghatározó szerepe volt pártja koalíciós egyezményeinek előkészítésében, politikai alkuk megkötésében és a konfliktusok elsimításában. A politikus, aki a képviselőház egyik alelnöke — korábban pedig a PSD frakcióvezetője volt — múlt héten lemondott képviselői mandátumáról, így az alsóháznak már nem kellett jóváhagynia előzetes letartóztatását. Hazánkban egyébként a parlamenti képviselők és szenátorok bűnesetei, akárcsak a nagy korrupciós ügyek rögtön a legfelső szintre, azaz a legfelső bíróságra kerülnek (hivatalos nevén: Legfelső Semmítő- és Ítélőszék). Az ügyészség szerint a Hrebenciuc körül szerveződött bűnszövetkezet — amelyben még egy képviselő, két bíró és az állami erdővagyont kezelő Romsilva több vezetője is részt vett — 43 ezer hektárnyi jogtalanul „visszaigényelt” erdő tulajdonjogát játszotta át egy arisztokrata család leszármazottainak, 300 millió eurós kárt okozva az államnak. Az ügyben a román trónörökösi igényeket támasztó Hohenzollern-leszármazott Paul herceget is kihallgatták, és Andrei Hrebenciucot, a PSD-politikus fiát is előzetes letartóztatásba helyezték. Hrebenciuc korrupciós ügyei a PSD-t is megrengették, mivel kitudódott, hogy a letartóztatással fenyegetett politikus a pártelnökséggel „üzletelve” egy amnesztiatörvény beterjesztésével próbált mentőövet biztosítani magának és korrupcióval gyanúsított párttársainak. Egy nyilvánosságra került lehallgatási jegyzőkönyv szerint Hrebenciuc egy új amnesztiatervezet előterjesztését kérte Dan Şova szenátortól, a PSD szóvivőjétől, akinek támogatást ígért a párt elnöki tisztségének megszerzéséhez arra az esetre, ha Victor Ponta jelenlegi PSD-elnök az államfőválasztás után távozni fog a párt éléről.

 

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
  • Nincs kapcsolodó cikk
APRÓHIRDETÉS
SZATMÁRI NAP
MoziSzinházBuliEgyéb
KÉPGALÉRIÁK
NAVIGÁTOR


KÖRKÉRDÉS
Számodra milyen az álomnyaralás?
Csakis a tengerpart jöhet szóba
Magashegyi túrázás az igazi
Városnézés és felfedezés a legjobb
Bulizás egy partinyaraláson
Egyéb, leírom hozzászólásban
Szavazok
SEBESSÉGMÉRÉS
  • Sajnos ma még nem kaptunk információt a radarokról a megyében!
  • Az összes megtekintése
    Radarok Szatmár megyében
    (2018. április 22.)


    KONYHA
    Hozzávalók: 40 dkg pulykacomb, 20 dkg zöldborsó, 15 dkg zöldbab, 1 db nagyobb sárgarépa, 15 dkg zsíros tejföl, 8 ...