Ma van a Nemzetközi Gyermekrák Világnapja
Utoljára módositva: 2014-02-15 09:38:22

2003-ban az ICCCPO február 15-ét jelölte a Nemzetközi Gyermekrák Világnapjává. Szatmárnémetiben a Hans Lindner Alapítvány a Reménysugár programja keretében különböző eseményeket szervez, tájékoztatta lapunkat Tulba Cristina, az alapítvány pszichológusa.

 

 

2002-ben a világ minden tájáról szülők szövetkeztek egy közös cél érdekében: azt akarták, hogy a rákban szenvedő gyermekek a legjobb kezelésben és ellátásban részesüljenek. 2003-ban az ICCCPO (Rákbeteg Gyermekes Szülők Szervezeteinek Nemzetközi Szövetsége) február 15-ét jelölte meg a Nemzetközi Gyermekrák Világnapjává, azzal a céllal, hogy felhívják a figyelmet arra, hogy világszerte évi 250 000 megbetegedett gyerekek kevés százaléka részesül megfelelő kezelésben, hogy tájékoztassák az embereket a gyerekrákról, adománygyűjtési akciók szervezzenek olyan helyi egyesületek részére, amelyek beteg gyerekekkel foglalkoznak és a helyi egyesületek projektjeit és foglalkozásait promoválják.

A gyermekrák egy ritka betegség, a rákos megbetegedések mintegy 2%-át teszi ki. A fent említett nemzetközi szövetség által közzétett statisztika szerint évente 500 gyereknél diagnosztizálnak rákot Romániában. A betegség típusától függően a gyógyulási esélyek 30–60 % közé tehetők. A korai szakaszban történő felismerés és kezelés esetén a daganatos megbetegedések 70% -a gyógyítható.

A gyermekonkológus szakemberek arra figyelmeztetnek, hogy a gyermekrák tünetei sok esetben megegyeznek a szokásos gyermekkori betegségek tüneteivel. Létfontosságú, hogy a táblázatban felsorolt tünetek valamelyikének tartós fennállása esetén a szülő orvoshoz vigye gyermekét.

 

 

Néhány tünet, melyet nem szabad figyelmen kívül hagyni

 

Folyamatos, megmagyarázhatatlan fogyás

Állandó hányinger vagy hirtelen hányás, hányinger nélkül

Krónikus fáradtság vagy tartós sápadtság

Ismeretlen eredetű tartós láz

2 hétnél tovább tartó fejfájás, hányingerrel társítva vagy sem

A fej méreteinek (körfogatának) hirtelen növekedése

Fehéres elszíneződés a pupilla mögött, újkeletű kancsalság vagy vakság, dülledt szemek

Hirtelen kialakuló vagy folyamatosan fennálló látászavar

Hasi fájdalom, gyakori reggeli hányással kísérve

Állandósuló fájdalom a csontokban, ízületekben, háton vagy a lábakban

Csomó vagy duzzanat a hasban, medencében, a fejen vagy a nyakon, mellkason, hónaljban, végtagokon

Gyakori, a sérüléssel arányban nem álló sebesedés, vérzés vagy véraláfutások

Fertőzések

Megmagyarázhatatlan viselkedés- vagy hangulatváltozás

A járás, egyensúly, beszéd megváltozása, romlása.

(Forrás: „Signs of Childhood Cancer”)

 

 

Szatmárnémetiben a Hans Lindner Alapítvány Reménysugár programja keretében különböző eseményeket szervez a Nemzetközi Gyermekrák Világnapja alkalmából. A Reménysugár program a rákbeteg gyerekeket és családjaikat hivatott segíteni, tájékoztatást ad a betegségről, lelki és szellemi segítséget nyújt és nem utolsó sorban, támogatja a rehabilitációt is.

A program tevékenységének főbb jellemzői: a krízishelyzetben lévő családok segítése, a családok tájékoztatása a betegségről és a kezelési lehetőségekről speciális orvosi központokban, a kezelésekhez szükséges gyógyszerek beszerzésének segítése, élményprogramok, események szervezése, melyek jótékony hatással vannak a beteg gyerekek felépülésére (rehabilitációs táborok, kirándulások, születésnapok, iskolakezdés, ünnepnapok), illetve lelki segítőcsoport szülőknek. Ugyanakkor hozzájárul a kolozsvári gyermekonkológia speciális műszerekkel és hasznos kiegészítőkkel való felszereléséhez, szolgáltatásaik minőségének javításához, valamint a gyógyuláshoz elengedhetetlen környezet megteremtéséhez. A Reménysugár program hatékony együttműködést teremt a szatmári közösség, az orvosi intézmények (szatmárnémeti Megyei Kórház, kolozsvári „Ion Chiricuţă” Onkológiai Intézet) és a Hans Lindner Alapítvány között, melynek célja a lehető legkedvezőbb megoldások megtalálása a beteg gyerekek és családjaik számára.

A program fennállásának 12 éve alatt 150 beteg gyerek és családja kapott segítséget a betegség diagnosztizálásakor kialakult krízishelyzetben. Szatmár megyéből jelenleg 45 daganatos betegséggel, illetve leukémiával diagnosztizált gyerek és fiatal áll kapcsolatban a Reménysugár programmal, egyesek kezelés alatt, míg mások a betegség utáni megfigyelés időszakában vannak. A szomszédos megyékből 20 gyereket támogat a program.

A program megvalósulásában jelentős szerepe van az önkénteseknek, akik az évek során hozzájárultak az ötletek felvetésével a program fejlesztéséhez és gyakorlatba ültetéséhez, valamint a szatmáriaknak, akik lelkesen és kitartóan támogatják a programot adományokkal vagy éves jövedelemadójuk 2%-ával, mely meghatározó a tevékenységek fenntarthatósága szempontjából.

A megelőző vizsgálatok és a szükséges kezelések biztosítása érdekében feltétlenül szükséges a helyi orvosi intézmények, a civil szervezetek és a helyi közösség közti együttműködés. Emellett a betegséget túlélt gyerekeknek segítségre van szüksége abban, hogy visszataláljanak a társadalomba és egy normális életet élhessenek. Ez egyáltalán nem könnyű dolog, tekintettel a keserű élményekre, amiket a betegség során megtapasztaltak. A közösségnek a lehető legnagyobb elfogadással és megértéssel kell feléjük fordulnia és azon kell munkálkodnia, hogy az ilyen traumán átesett gyerekek ne érezzék magukat elszigetelve a társadalomból, megteremtve a normális élet elérésének feltételeit.

 

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
APRÓHIRDETÉS
Eladó Növények
Eladó nagy étkezési burgonya nagy tételben Börvelyben, 0,70...
Tovább >>>
SZATMÁRI NAP
MoziSzinházBuliEgyéb
KÉPGALÉRIÁK
NAVIGÁTOR


KÖRKÉRDÉS
Melyik a kedvenc őszi italod?
Forró, citromos tea
Jó meleg kakaó
Isteni forrócsoki
Fűszeres forralt bor
Egyik sem
Egyéb, leírom hozzászólásban
Szavazok
HOROSZKÓP
Válassza ki csillagjegyét:
2017. szeptember 22.
Ma különös gonddal tegyen eleget munkahelyi kötelezettségeinek és csak este pihenjen! Akkor azonban átadhatja magát a szerelemnek.
SEBESSÉGMÉRÉS
  • Sajnos ma még nem kaptunk információt a radarokról a megyében!
  • Az összes megtekintése
    Radarok Szatmár megyében
    (2017. szeptember 22.)


    KONYHA
    Hozzávalók: 40 dkg pulykamell, 40 dkg fusilli tészta, 1 db citrom reszelt héja és leve, 2 gerezd fokhagyma, 1 ...