×
2024. 03 29.
Péntek
Auguszta
12 °C
erős felhőzet
1EUR = 4.97 RON
1USD = 4.61 RON
100HUF = 1.26 RON
Sport

Magához tért a magyar csapat, simán verték a letteket

2017.09.01 - 05:08
Megosztás:
Magához tért a magyar csapat, simán verték a letteket

A magyar labdarúgó-válogatott csütörtök este 3–1-re legyőzte a lett csapatot a budapesti Groupama Arénában, a világbajnoki selejtezősorozat hetedik fordulójában, amely után matematikailag is biztossá vált, hogy már nem nyerheti meg csoportját Bernd Storck szövetségi kapitány együttese.

A mostani győzelemmel továbbra is harmadik helyen álló, de a vb-részvételt illetően reménytelen helyzetben lévő magyarok vasárnap az Európa-bajnok portugálokat fogadják a Groupama Arénában.

A magyar csapat egyébként az első perctől a kezébe vette az irányítást és végig mezőnyfölényben játszott. Ennek korán meg lett az eredménye: a 6. percben Varga Roland bal oldali szabadrúgását követően Kádár Tamás 10 méterről a jobb alsó sarokba fejelte a labdát (1–0). Husz perccel később Dzsudzsák Balázs jobb oldali szöglete után Szalai Ádám 5 méterről a lett kapu jobb oldalába fejelte a labdát, Andris Vanins csak hozzáérni tudott a lasztihoz, védeni nem (2–0). A vendégek szépítő találata némileg meglepetésként érkezett, viszont ehhez szükség volt a magyar védelem bődületes hibájára: Korhut Mihály rossz hazaadására Ginnts Freimanis csapott le, aki egyet tolt a labdán, majd 8 méterről a kapu jobb oldalába lőtt (2–1).

A második félidő hatalmas vendég lehetőséggel indult, hiszen a magyar védelem újabb hibája után Gulácsi Péternek kellett kétszer is nagyot védenie. Utána viszont ismét a magyarok futballoztak fölényben, de ez most meddőnek bizonyult, helyzetekben egyáltalán nem nyilvánult meg. A harmadik magyar gól ismét pontrúgásból esett: Dzsudzsák jobb oldali szabadrúgása után Aleksandrs Solovjovs fején csúszott meg a labda, amely így védhetetlenül vágódott a jobb sarokba (3–1).

„Dicséret illeti a csapatot, amelyen nagy nyomás volt az elmúlt időszak gyenge eredményei miatt. Jól kezdtük a mérkőzést, pontrúgásokból sikerült betalálni. Kár volt Korhut nagy hibájáért. A második félidő elején rendkívül fontos volt Gulácsi védése, de összességében megvalósítottuk az elképzelteket” — mondta Bernd Storck.

Európai vb-selejtező, 7. forduló

B-csoport

Magyarország – Lettország 3–1 (Kádár 6. perc, Szalai 26., Solovjovs 68. – öngól, illetve Freimanis 40.)

Portugália – Feröer-szigetek 5–1 (C. Ronaldo 3., 29., 64. – a másodikat 11-esből, W. Carvalho 58., N. Oliveira 84., illetve Baldvinsson 38.)

Svájc – Andorra 3–0 (Seferovic 43., 63., Lichtsteiner 67.).

1

Svájc

7

7

0

0

15–3

21

2

Portugália

7

6

0

1

27–4

18

3

Magyarország

7

3

1

3

11–8

10

4

Feröer

7

1

2

4

3–15

5

5

Andorra

7

1

1

5

2–16

4

6

Lettország

7

1

0

6

3–15

3

8. forduló, vasárnap

Magyarország – Portugália (21.45 óra, M4 Sport, Digi Sport 2)

Feröer – Andorra

Lettország – Svájc (21.45 óra, magyar Sport 1).

A-csoport

Franciaország – Hollandia 4–0

Bulgária – Svédország 3–2

Luxemburg – Fehéroroszország.

1

Franciaország

7

5

1

1

15–5

16

2

Svédország

7

4

1

2

14–7

13

3

Bulgária

7

4

0

3

12–14

12

4

Hollandia

7

3

1

3

13–10

10

5

Fehéroroszország

7

1

2

4

4–12

5

6

Luxemburg

7

1

1

5

7–17

4

8. forduló, vasárnap

Fehéroroszország – Svédország (19 óra, Digi Sport 2, magyar Sport 2)

Hollandia – Bulgária (19 óra, Digi Sport 1, magyar Sport 1)

Franciaország – Luxemburg (21.45 óra, Digi Sport 3).

H-csoport

Belgium – Gibraltár 9–0

Ciprus – Bosznia-Hercegovina 3–2

Görögország – Észtország 0–0.

1

Belgium

7

6

1

0

33–2

19

2

Görögország

7

3

4

0

10–3

13

3

Bosznia

7

3

2

2

15–8

11

4

Ciprus

7

3

1

3

8–11

10

5

Észtország

7

1

2

4

5–17

5

6

Gibraltár

7

0

0

7

3–33

0

8. forduló, vasárnap

Észtország – Ciprus

Görögország – Belgium (21.45 óra, Digi Sport 1, magyar Sport 2)

Gibraltár – Bosznia-Hercegovina.

További hétvégi program, 7. forduló, szombat

D-csoport

Grúzia – Írország

Szerbia – Moldova (19 óra, Digi Sport 1)

Wales – Ausztria (21.45 óra, Digi Sport 3, magyar Sport 2).

G-csoport

Albánia – Liechtenstein

Izrael – Macedónia

Spanyolország – Olaszország (21.45 óra, Digi Sport 1, magyar Sport 1).

I-csoport

Finnország – Izland (19 óra, Digi Sport 2,magyar Sport 1)

Horvátország – Koszovó

Ukrajna – Törökország (21.45 óra, Digi Sport 2).

Fotó: MTI