×
2024. 03 19.
Kedd
József, Bánk
8 °C
kevés felhő
1EUR = 4.97 RON
1USD = 4.56 RON
100HUF = 1.26 RON
Sport

Magos Róbert: kitartásra nevelt a karate

2017.02.10 - 19:00
Megosztás:
Magos Róbert: kitartásra nevelt a karate

Talán kevesen tudják, hogy cselgáncsozóként még megyei bajnok is volt Magos Róbert, aki ma a megye egyik legelismertebb karatemestere. A Szatmár Megyei Karate Egyesület elnöke a múltról és a jövőről is mesélt a lapunknak adott interjújában.

Az utóbbi hetekben egyre többet jelenik meg a helyi sajtóban Magos Róbert 6. Danos karatemester neve, aki a Szatmár Megyei Karate Egyesület elnökeként elszántan dolgozik azon, hogy a 2020-as tokiói olimpiára eljuttasson egy szatmári sportolót is. Az alábbi interjú elkészítésekor kiderül, hogy miért ez az elszántság. Magos akkor kezdett karatézni, amikor a sportág tiltólistán volt Romániában, ezért nemhogy olimpiáról, de versenyzésről sem lehetett beszélni. Ezért állíthatjuk azt, hogy mindazok, akik az 1989-es rendszerváltás előtt űzték ezt a sportot, sokkal elszántabbak voltak. „Kövesd az álmodat” — ez a jelmondata, és ezt az ambíciót próbálja Magos sugározni a mostani sportolóknak, akik egy hatalmas lehetőség előtt állnak. De vajon a mostani generáció tudja ki volt Magos Róbert?

– 1980-ban kezdtem el cselgáncsozni, Schwarczkopf István volt az edzőm. Kis idő múlva megyei bajnok lettem, de sajnos egy sérülés miatt abba kellett hagynom a dzsudót. Kisebb túlzással mondhatnám, hogy az utcán folytattam a sportolást, hiszen akkoriban suli és tanulás után minden gyerek kint volt a grundon. A mi baráti csoportunk pedig sportolással foglalta le magát. Így ismerkedtem meg a karatéval is, amikor egy idősebb barátom, Kádár Öcsi megmutatott néhány mozdulatot. Nagyon megtetszett, és mivel már cselgáncsozni nem volt szabad, így a lőtéren Kádár Öcsitől vettem néhány karateleckét. Nagyon sok időt töltöttünk el az edzéssel, itt tanultam meg az első katát, vagyis formagyakorlatot, ami annyira tetszett, hogy odahaza éjjel-nappal gyakoroltam azt. A kommunista rezsim idején, mivel tiltott sportág volt a karate, ezért csak nagyon szűk körben lehetett űzni, és borsos árat kértek el havonta a profi edzésekért az akkori trénerek. Az eredeti kimonót pedig még nehezebb volt beszerezni, az ára pedig a csillagos égig nőtt. Ezért én kitartó munkával, a szabad ég alatt fejlesztettem a karatetudásomat: a strand területén edzettem, nagyon sokat szaladtam a Kopasz parti töltésen, illetve a Dinamo pálya és az Olimpia Stadion atlétikapályáján. Kialakítottam egy baráti kört, akik velem együtt edzettek, a szabadidőnkben pedig videófilmeket néztünk. Nekem Bruce Lee volt a kedvencem. Videotékába jártunk, a karatefilmeken nőttünk fel, én pedig arról álmodtam, hogy majd én is olyan híres és jó harcművész leszek, mint a filmbeli szereplők.

Magyarként kirekesztve

— Akkoriban a más nemzetiségűeknek kicsit nehezebb volt a sorsuk Romániában, főleg a magyarokkal szemben voltak ellenszenvesek a nacionalisták. Ez miként nyilvánult meg a sportéletben?

— Többször is érzékeltették velem azt, hogy én „más” vagyok a magyarságom miatt, ezért csak álmodozni mertem arról, hogy majd egyszer én is karateedző leszek. Gyakorlatilag az álmok, a célok voltak azok, amelyek továbblendítettek ezeken a nehézségeken, így sikerült naponta megküzdeni a rendszerrel. A sors úgy hozta, hogy lehetőséget kaptam beiratkozni egy karateklubba, ahol — mások elmondása szerint — elég jól fejlődött a technikám. De itt is utolért a magyar származáson, ezért kitettek az egyesületből. Így sem hagytam fel az edzéseket és odahaza, a szobámból kialakítottam egy mini dojo-t, amit felszereltem makiwarával, bokszzsákkal, súlyzópaddal. Természetesen egy tükröt is felszereltem, hogy lássam és kijavíthassam a technikai hibáimat. Mivel akkoriban elég hajlékony voltam, ezért a rúgástechnikákra alapoztam az egész felkészülést.

— Milyenek voltak az akkori edzőtermekre?

— Ehhez előbb vissza kell tekerjük az időt arra a korszakra, amikor beiratkoztam abba a klubba, ahol később oktató lettem. Az edzőm Szatmár legjobbja volt, Dan Mărgineanu ugyanis kiváló technikával rendelkezett. Sokat köszönhetek neki. Nem kivételezett senkivel, akiben látta az akaratot és elszántságot, azzal igazán foglakozott. Nála nem számított a sportoló nemzetisége. Sajnos elég korán kitelepedett külföldre, így Kozák Romeóhoz kerültem. Sokat foglalkozott velem, még nála otthon is edzettünk, de rengeteg időt töltöttünk szabad ég alatti edzéssel is. Az edzőtermünk sok ideig a törvényszék épülete alatti egyik lerobbant pincehelyiség volt. Gyakorlatilag el kellett bújni a szekuritáté emberei elől, ezért sok ideig gyertyafény mellett edzettünk mezítláb, a csupasz betonon, néha még télen is. Az öltözőnk egy sötét kazánház belső tere volt, szivacsokról vagy védőfelszerelésről nem hallottunk. Gyakorlatilag a szabad kezes, tradicionális karatét űztük. Nekünk egy nagyon nagy önbizalmat adott, különlegesnek és verhetetlennek éreztük magunkat. Persze, ez egy jó érzés volt. A kimonót édesanyám varrta lepedőből, de nagyon büszke voltam rá, hogy nekem ilyenem is van.

— Ha ennyire bujdosva kellett edzéseket rendezni, akkor feltételezem, hogy versenyeken sem lehetett részt venni.

— Az 1989-es rendszerváltás előtt semmiképpen nem vehettünk részt versenyeken, Romániában nem is rendeztek ilyet. Övvizsgák voltak, amelyeket sensei Adrian Popescu nagymester irányított. A versenyszerű karate csak 1990 után kezdődött, amikor hivatalosan is lehetett karatézni Romániában.

 Megérte

— Évtizedek távlatából nézve mindazt, amit akkor megvalósított, úgy gondolja, hogy megérte a fáradozás, tekintve, hogy olyan sivár körülmények között űzte ezt a sportágat?

— Egy jó utat mutatott meg nekem ez a sport és kitartásra nevelt. Megtanított, hogy mindennap egy újabb megmérettetés, de ugyanakkor egy újabb lehetőség. Megtanított arra, hogy a pohár teli oldalát kell nézni.

— Ma már szabadon lehet űzni ezt a sportágat, gyakorlatilag több száz karatéka van Szatmár megyében is. Látja a mai sportolókon ugyanazt az elszántságot, mint ahogyan ön vagy akkori kollégái űzték a karatét?

— Én úgy látom, hogy a mai fiatalokból hiányzik az ambíció, a küzdeni vágyás, nincsenek álmaik, csak anyagi vágyaik és a szülőktől várják a megoldást. A mai fiatalok nem tudjak értékelni mindazt, amit a mostani helyzet nyújt nekik. Zavar, hogy többnyire csak panaszkodókkal megyek szembe. Manapság sokkal több pénzt fektetnek a sportba. A lehetőségek tehát adottak, de csak kitartó munkával lehet elérni mindazt, amit véghez akarunk vinni. Rengeteg karateklub nyílt és sajnos megjelentek mondvacsinált edzők is, akik alaposan rontottak a sportág hírnevén. Ezzel most nem akarok általánosítani, mert vannak jó edzők is. De tény, hogy az igazi karatékák háttérbe kerültek. Lássuk be, hogy üzletlehetőség lett a karate is, így elveszítette a misztikus varázsát, amit a '90-es évek előtt nyújtott. De nincs mit tennünk, haladnunk kell a korral. Ha profi szintre akarunk emelkedni, akkor az nagy anyagi áldozatot követel.

— Sokat hallunk a karate egészségügyi oldaláról is. Erről hogyan vélekedik?

— A gyerek egészséges fejlődésére igenis kihat a karate, ezért buzdítjuk bátran a szülőket arra, hogy hozzák karatézni a fiatalokat. Volt például asztmás sportolóm, akinek az állapota jelentősen javult a karate légzéstechnikái által. De voltak már gerincferdülésben szenvedők is, akinek a bántalmai elmúltak, mivel a karatéban a testünk mindkét oldalát egyformán használjuk. Persze még sorolhatnám a karateedzések helyes levezetésének a pozitív hatásait az egészségre, de jobb erről személyesen meggyőződni, várom őket az edzőterembe.

Pesek Attila