×
2024. 04 20.
Szombat
Tivadar
2 °C
erős felhőzet
1EUR = 4.98 RON
1USD = 4.67 RON
100HUF = 1.26 RON
Szatmárnémeti

Magyar diákok szavalták Eminescut

2019.02.02 - 11:01
Megosztás:
Magyar diákok szavalták Eminescut

Hat megye mintegy 300 diákja iratkozott be idén a Szatmárnémeti Református Gimnázium által immár 9. alkalommal megrendezett Eminescu – gând purtat de dor című regionális versenyre.

Harmadik éve már, hogy regionális versenyként rendezik meg az egyébként kilencedik alkalmához érkezett Eminescu – gând purtat de dor néven ismert versenyt, amelyet annak idején egy megyei szavalóversenyként hívott életre a Szatmárnémeti Református Gimnázium.

Az idei megmérettetést január 31-én, csütörtökön rendezték meg az iskola dísztermében, sé hat megye mintegy 300 diákja nevezett az idei versenyre.

Petrovai Diana főszervező, a Szatmárnémeti Református Gimnázium román nyelv és irodalom szakos tanára lapunknak elmondta, hogy örömmel tölti el az iskola munkaközösségét, hogy a lassan egy évtizedes hagyománnyal rendelkező verseny egyre népszerűbbé válik a régióban, és míg annak idején megyei versenyként indult, időközben megyeközivé, három éve pedig regionálissá nőtte ki magát. Idén is hat megye volt érdekelt, a szatmárnémeti és Szatmár megyei diákok mellett Szilágy, Bihar, Kolozs, Maros, sőt, egészen távolról, Kovászna megyéből is érkeztek diákok, hogy részt vegyenek az öt kategóriában meghirdetett versenyen.

Az ötből három próba a helyszínen zajlott, így a színpadi jeleneteket, a szavalatokat, illetve a zenei produkciókat a helyszínen, a zsűri tagjai előtt adták elő a versenyzők, míg további két szekcióban indirekt módon lehetett versenyezni, beküldött rajzokkal, illetve egyéb műalkotásokkal.

Az Eminescu-verseny megnyitója csütörtökön 12 órakor kezdődött; a református gimnázium XII. B osztályának kórusa nyitotta meg az alkalmat Higyed Gyöngyi vezetésével, ezután Póti Eduárd iskolaigazgató üdvözölte szívélyesen a megjelent diákokat, majd Kiss József egyházmegyei főjegyző intézett igei köszöntőt a versenyzőkhöz, sikerre biztatva őket.

A Szatmár Megyei Tanfelügyelőség részéről Nicolae Miclăuş iskolán kívüli programokért felelős szaktanfelügyelő szólt a résztvevőkhöz.

A köszöntőbeszédeket követően elkezdődött a több órán át tartó verseny: előbb a versmondás, majd a színdarabok következtek, végül megzenésített versekkel álltak színpadra a diákok.

A négytagú zsűrit Cristina Gherman, a Doamna Stanca Főgimnázium román nyelv és irodalom szakos tanára, a pedagógusok házának módszertanosa, Florica Suciu, a Ioan Slavici Főgimnázium román nyelv és irodalom szakos tanára, a Szatmár Megyei Tanfelügyelőség román szakos módszertanos pedagógusa, Carol Erdos, az Északi Színház színművésze, valamint Loredana Ştirbu, a Szatmár Megyei Hagyományőrző Forrásközpont munkatársa alkották.

Az eredményhirdetéskor a verseny bírái kihirdették a már korábban beküldött művészeti alkotások (rajzok és kollázsok), illetve lírai és prózai alkotások versenyének díjazottjait is.

Íme a legjobb eredményt elért versenyzők sorrendje: a színdarabok kategóriájában ezúttal a Sepsiszentgyörgyi Református Gimnázium csapata volt a legügyesebb.

A szavalók versenyében két csoport szerint hirdetett sorrendet a zsűri: Az V–VIII. osztályos kategóriában Botos Julianna, a nagykárolyi Vasile Lucaciu Általános Iskola VI. osztályos diákja volt a legügyesebb (felkészítője: Graz Gabriella). Második helyezést ért el Nagy Vanessa, a Szatmárhegyi Általános Iskola VII. osztályos diákja (felkészítője: Pop Ioan), míg a harmadik helyen Orendi-Schmidt Dora, a 10-es Számú Általános Iskola V. osztályos tanulója végzett (felkészítője: Lăpuşte Silvia). A kategória dicséretét Szilágyi Mátyás, az Aurel Popp Művészeti Líceum VII. osztályos diákja kapta meg (felkészítője: Cliţan Micşunica).

A IX–XII. osztályosok közül Sánta Richárd, a Sepsiszentgyörgyi Református Gimnázium XI. osztályos diákja végzett az első helyen (felkészítője: Adina Trandafir). A második Szabó Boglárka, a Hám János Római Katolikus Teológiai Líceum IX. osztályos diákja lett (felkészítője: Pop Bogdana), míg a harmadik helyen Liszkai Krisztián, a Kölcsey Ferenc Főgimnázium X. osztályos diákja végzett (felkészítője: Luca Laura). Dicséretben Orsos Kiara, az Aurel Popp Művészeti Líceum IX. osztályos tanulója részesült (felkészítője: Bonta Ileana).

A megzenésített Eminescu-művek kategóriájában összesen nyolc díjat osztottak ki a zsűritagok. Egyéni számban első helyezést ért el Varga Gabriella Andrea, a Szatmárnémeti Református Gimnázium XII. osztályos diákja (felkészítői: Petrovai Diana és Mátyás Erika), a második helyen Schwarzkopf Viktoria, a Kölcsey Ferenc Főgimnázium X. osztályos tanulója végzett (felkészítői: Lunca Laura és Maier Arnold). A harmadik díjat Ninács Nóra, az Aurel Popp Művészeti Líceum XI. osztályos diákja kapta (felkészítője: Vaştag Teodora). A kategória dicséretét Győry Johanna Friderika, a 10-es Számú Általános Iskola VIII. osztályos diákja érdemelte ki (felkészítetői: Raţiu Ioan és Bonea Alina).

A csoportos versenyszámokban szintén a Szatmárnémeti Református Gimnázium diákjai voltak a legügyesebbek, a REF-band IX–X–XI. osztályos diákokból állt (felkészítőik: Petrovai Diana, Iacoş Lavinia, Lung Daniela és Mátyás Erika). Második helyezést Miklovics Anna és Vitéz Dóra, a Kölcsey Ferenc Főgimnázium IX. osztályos diákjai értek el (felkészítőjük: Maier Arnold).

 

Bajnai Botond