Magyar fotóművészek kiállítása
Utoljára módositva: 2020-02-09 17:24:31

A Magyar Fotóművészek Világszövetsége (MVSZ) által meghirdetett XIX. Nemzetközi Magyar Fotószalon kiállítási anyagát múlt hét óta Nagykárolyban is megtekintheti a nagyközönség. A kiállítás nyitórendezvénye február 6-án volt a Károlyi-kastélyban.

A világszövetség 4 kategóriában írta ki a pályázatot: Általános (színes, monokróm), II. Rákóczi Ferenc /2019: fejedelemmé választásának 315. évfordulója, Kárpát-medencei magyar népcsoportok (csángók, hunok, jászok, székelyek, palócok stb.), Természet, Játszunk.

A pályázaton a világ különböző részein élő magyar fotográfusok vehettek részt. A kiállítási anyag pedig a Kárpát-medence több kiállítótermében kerül bemutatásra, így Nagykárolyban is. A tárlat része a Szatmári-Pap Károly Fotográfiai Fesztiválnak. A kiállítás szervezési teendőinek elvégzését a Vénig László Fotóklub és a Gróf Károlyi Sándor Alapítvány vállalták fel.

A csütörtöki nyitórendezvényen Bikfalvi Zsolt, a nagykárolyi fotóklub alelnöke szólt a jelenlévőkhöz, majd dr. Hágó Attila Nándor, a fotóklub elnöke méltatta a kiállítás anyagát.

Az MVSZ részéről Magdó István, az erdélyi szervezet vezetője képviselte a szövetséget az eseményen. Beszédében tevékenységükről, a Nagykárolyban is bemutatott kiállítás létrejöttéről és jelentőségéről szólt.

A kiállítás két hétig látogatható a Károlyi-kastély látogatási rendjének megfelelő időszakban.

 

 

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
  • Nincs kapcsolodó cikk
APRÓHIRDETÉS
SZATMÁRI NAP
MoziSzinházBuliEgyéb
KÉPGALÉRIÁK
NAVIGÁTOR


KÖRKÉRDÉS
NINCS POLL
SEBESSÉGMÉRÉS
  • Sajnos ma még nem kaptunk információt a radarokról a megyében!
  • Az összes megtekintése
    Radarok Szatmár megyében
    (2020. február 18.)


    KONYHA
    Hozzávalók: 50 dkg liszt, 10 dkg vaj, 2 db tojás, 2 dl tej, 2,5 dkg friss élesztő, 10 dkg ...