Magyar legyen hited, s tied a jövendő

Megérintette a közönség szívét a hétfőn este Trianon emlékére szervezett előadás a görögkatolikus Plébánia-templomban. A dalokban, írásokban a szomorúság mellett ott volt a jövő reménysége is.

Hétfőn este trianoni megemlékezést szervezett a Szatmári Híd Egyesület a szatmárnémeti görögkatolikus Plébánia-templomban. A szakrális tér méltó helyszínt teremtett a rendezvénynek, a padsorokat teljesen betöltő közönség néma csendben hallgatta a szívbe hasító szavakat, dallamokat, melyekben a szomorúság mellett ott volt a túlélni akaró harc, a jövő reménysége is. Ifj. Pallai Béla görögkatolikus parókus a színes ólomüvegekről a közönségre tekintő szentek és az égiek segítségét kérte a magyar közösség számára, majd Szatmári Elemér református lelkész szólt az egybegyűltekhez: „Ezen az estén minden szóval és minden dallammal Istenhez fogunk fohászkodni”. Krakkó Rudolf, az egyesület elnöke a kitartás szükségességére, a lélek és a szellem megtisztulására figyelmeztetett és megköszönte azoknak a segítségét, akik lehetővé tették, hogy ezt a megemlékezést megszervezhessék. Ezt követően felcsendültek Bartók Béla művei, Liszt Ferenc Szózat és Magyar Himnusz-fantázia című zongoradarabja Balaskó Balázs virtuóz előadásában. A Brahms feldolgozások és a magyar népdalok gyönyörűen hangzottak fel a jó akusztikájú templomteremben a Bartók Béla Népi Zenekar előadásában. „Magyar legyen hited, s tied a jövendő” csendültek fel a biztató szavak a diákok szavalatában.

„Sorstöredékek Trianon után”

Kubik Anna és Blaskó Péter drámai hangulatú előadása következett „Sorstöredékek Trianon után” címmel. Az előadás végigkísérte a XX. század sorsfordító eseményeit. 1920. június 4. a trianoni békediktátum napja, amely szétszaggatta Magyarországot, és a magyarok millióit kényszerítette kisebbségi sorsba. Költőink, íróink, közéleti személyiségeink írásai, versei hangzottak el, velük együtt élhettük át Trianon, a fasizmus, bolsevizmus, kommunizmus, a kisebbségi lét szenvedéseit, küzdelmeit. Költőink szavait hallhattuk, akik próbáltak túlélni és mindvégig tartani a lelket a magyar közösségben. Velük együtt mi is ott voltunk 1919-ben a Kolozsvári Nemzeti Színház közönségének soraiban, akik utoljára láthatták játszani a magyar társulatot. Nem mozdultak, sírtak, amikor lezárult a függöny, a katonaság ürítette ki a termet. Felhangzottak Ady szavai: „Mi voltunk a földnek bolondja, Elhasznált, szegény magyarok, És most jöjjetek, győztesek: Üdvözlet a győzőnek.”, és újra meggyászoltuk azt a százötvenezer magyar férfit, akik a Don-kanyarban vesztek el a második világháborúban.

 Pándi Annamária