Magyar nyelvű tábla is van már
Utoljára módositva: 2015-05-15 08:40:19

Magyar nyelvű tábla is van már az 1970. május 14 emlékművön, és a tegnapi főhajtáson már több felekezet papjai is szóltak az emlékezőkhöz. Negyvenöt éve volt a nagy szatmári árvíz.

Az 1970-es májusi árvíz áldozataira emlékeztek tegnap délelőtt Szatmárnémetiben, a Május 14 lakótelepen felállított emlékműnél, amelyiken ebben az évben már magyar nyelvűt tábla is megemlékezik a negyvenöt évvel ezelőtti katasztrófáról. Sajnos, a szatmárnémeti polgármesteri hivatal a tavalyi megemlékezés óta sem volt hajlandó magyarul is kifüggeszteni a feliratot, így az emlékezés napjának reggelén a szatmárnémeti RMDSZ tagjai maguk helyezték ki azt a magyar nyelvű táblát, amit a szervezet készíttetett.

 

Több felekezet papjai

 

Néhány fotó is a negyvenöt évvel ezelőtti árvízi katasztrófát idézte

Szatmári egyházak, közhivatalok, politikai pártok, sőt a lakótelepen lakók és a Május 14 napközi óvodásai is koszorúztak az esemény alkalmából. A megemlékezés ökumenikus istentisztelettel vette kezdetét, ortodox, református, római katolikus és görögkatolikus papok is imádkoztak az áldozatok lelki üdvéért. Ahogy a táblával, úgy az egyházak képviselőinek jelenlétével is gondok voltak tavaly az emlékműnél, mert 2014-ben csak ortodox papok tartottak megemlékezést, azt a benyomást keltve, mintha ’70-ben csak román áldozatai lettek volna az árvíznek. Az RMDSZ Szatmár megyei szervezetének kellett ráhatnia a szervezőkre azért, hogy idén már mindegyik történelmi egyház papja szólhasson híveihez, emlékezhessen a különböző vallású árvízi áldozatokra.

 

A tragédia, számokban

 

Az 1970. május 14-én a városra és környékére zúduló árvíz 56 emberéletet követelt, vázolta számokban az áradás következményeit a megyei múzeum beszédet tartó munkatársa, több mint négyezer házat vitt el, több mint huszonnyolcezerben okozott kisebb-nagyobb kárt és 120 ezer hektárnyi termőföldet tett tönkre, volt, ahol a vízállás elérte a kilenc métert. A május tizennegyedikei katasztrófát megelőző három napban négyzetméterenként száz liter eső esett, emlékeztetett dr. Paula Virag, egy nap alatt annyi csapadék esett, mint amennyi egyébként két–három hónap alatt szokott. Említést tett arról az összefogásról is, amely az árvizet követő időszakban jellemző volt a városra: az emberek a katasztrófa-elhárító hatóságok első hívó szavára segítettek homokzsákokból gátat emelni, a pékek térdig érő vízben is dolgoztak, hogy legyen betevő falatjuk a károsultaknak és a mentőcsapatoknak.

 

Princz Csaba

 

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
APRÓHIRDETÉS
Állás
Alkalmazok anyagmozgatót építőanyag/raktárba, B-kategóriás jogosítvánnyal rendelkezők előnyben. Olyanok...
Tovább >>>
SZATMÁRI NAP

Helyfoglalás
Csaló csajok
Ma, 17:45
A CSALÓ CSAJOK-ban, ebben a kacagtató új vígjátékban Anne Hathaway és Rebel Wilson szélhámosnőket alakítanak; egyikük kisstílű, másikuk nagypályás. Egyesítik erőiket, és rászedik a férfiakat – hogy megszedjék magukat.
Grand Mall, Iuliu Maniu utca 2

Helyfoglalás
Bosszúállók: Végjáték
Ma, 21:25
Thanos súlyos tette, amivel elpusztította az univerzum élőlényeinek felét és megtörte a Bosszúállókat, a megmaradt hősöket egy végső összecsapásra készteti a Marvel Studios huszonegy filmet megkoronázó, nagyszabású fináléjában, a Bosszúállók: Végjátékban.
Grand Mall, Iuliu Maniu utca 2
MoziSzinházBuliEgyéb
KÉPGALÉRIÁK
NAVIGÁTOR


KÖRKÉRDÉS
Tervezel-e nyaralást az idén?
Mindenképpen, külföldi nyaralást tervezek
Igen, itthoni kirándulást tervezek
Legfeljebb egy-egy napos kirándulást, strandolást tervezek itt a megyében
Még nem tudom, hova megyek idén nyaralni
Nem nyaralok idén
Egyéb, leírom hozzászólásban
Szavazok
SEBESSÉGMÉRÉS
  • Sajnos ma még nem kaptunk információt a radarokról a megyében!
  • Az összes megtekintése
    Radarok Szatmár megyében
    (2019. május 22.)


    KONYHA
    Hozzávalók: 1 fej karfiol, só, 6 db tojás, 25 dkg bacon, 5 dl tejföl, bors, 1 mk. őrölt szerecsendió, ...