Magyarellenes gyűlöletkeltésért panaszoltak be egy román műsorvezetőt
Utoljára módositva: 2014-09-03 15:11:02

Magyarellenes gyűlöletkeltésért az Országos Audiovizuális Tanácsnál (CNA) és az Országos Diszkriminációellenes Tanácsnál (CNCD) is bepanaszolta Radu Banciut, a román B1 hírtelevízió egyik műsorvezetőjét az ActiveWatch nevű civil szervezet – közölte szerdán az Új Magyar Szó (maszol.ro) portál.

 

Radu Banciu

A civil szervezet szerint a csatorna augusztus 27-i, Lumea lui Banciu (Banciu világa) című műsorában az audiovizuális törvényt sértő, a magyarokat diszkrimináló módon foglalkozott a székelyföldi autonómia témájával, a műsorvezető pedig lealacsonyító hangon beszélt a magyarokról, és etnikai gyűlöletet szított.

Egyebek közt azt állította, hogy a Székelyföldön eddig is atrocitások áldozatai voltak a románok. „Elképzelhetik, mi lesz majd, ha életbe lép az autonómiatörvény. A románok nem beszélhetnek majd románul, fejbe verik őket az utcán, megalázzák őket. (…) Olyan ez, mintha őzikéket eresztenénk be az oroszlánketrecbe” – jelentette ki Banciu. Egyenesen népirtást vizionált. „Tömegsírok is lesznek. A magyarok bosszút állnak majd a románokon” – fogalmazott.

Az ActiveWatch szerint a B1TV újságírója a műsorban törvényszegő módon összekeverte a tényeket saját elfogult véleményével. Nem magyarázta el az ok-okozati összefüggést a törvény szövege és a várható „tömegsírok és mészárlás” között, nem nevezte meg azokat az állítólagos atrocitásokat, amelyeknek a románok állítólag eddig is áldozatai voltak. „Pánikot és félelmet keltett a nézőkben” – érvel az emberjogi szervezet.

A közérdekű nyilvánosság és tisztességes tájékoztatás felett őrködő ActiveWatch korábban is szót emelt a román médiában észlelt magyarellenes megnyilvánulások miatt. 2012-ben a civil szervezet feljelentette a román közszolgálati televíziót, mert az megtagadta az Erdélyi Magyar Néppárt választási hirdetésének sugárzását. Idén júniusban az ActiveWatch a zászlók használatát szabályozó törvény tervezett szigorítása ellen tiltakozott, ellenezve azt is, hogy kötelezővé tegyék a reggeli himnuszéneklést a romániai iskolákban.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
  • Nincs kapcsolodó cikk
APRÓHIRDETÉS
Állás
Gyakorlattal rendelkező sofőrt keresünk nyergesvontatóra, uniós munkára, egygazdás,...
Tovább >>>
Állás
Németországi munkalehetőség Bayern-Nürnberg környékén. Beteggondozót, házi ápolót keresünk...
Tovább >>>
SZATMÁRI NAP

Helyfoglalás
Megjött apuci 2
Ma, 21:25
Brad (Will Ferrell) és Dusty (Mark Wahlberg) elérték a lehetetlent: barátok és apatársak lettek. Minden simán megy, amíg Dusty régi motoros, macsó faterja, Kurt (Mel Gibson) és Brad ultraérzékeny és érzelmes apja, Don (John Lithgow) meg nem érkeznek a karácsonyi ünnepekre. Kurtnak feltett szándéka, hogy éket verjen Dusty és Brad közé. Vajon a fiúk össze tudnak-e dolgozni, hogy bebizonyítsák Kurtnak, hogy működik a modern nevelésük, és sikerül összehozniuk a nagy családi karácsonyt? A nagysikerű
Grand Mall, Iuliu Maniu utca 2
MoziSzinházBuliEgyéb
KÉPGALÉRIÁK
NAVIGÁTOR


KÖRKÉRDÉS
Szoktál-e adventi koszorút készíteni?
Igen, minden évben közösen készítünk adventi koszorút
Nem készítek, inkább megveszem az üzletből
Megvan tavalyról ezért nem készítek/vásárolok újat
Nincs adventi koszorúnk
Egyéb, leírom hozzászólásban
Szavazok
HOROSZKÓP
Válassza ki csillagjegyét:
2017. november 21.
Komoly önmegismerési folyamaton megy most keresztül. Rájön, hogy ki és mi illik Önhöz, illetve mi az, amiben nem érzi jól magát.
SEBESSÉGMÉRÉS
  • Sajnos ma még nem kaptunk információt a radarokról a megyében!
  • Az összes megtekintése
    Radarok Szatmár megyében
    (2017. november 21.)


    KONYHA
    Hozzávalók: 1 db sütőtök, 2–3 db cékla, olívaolaj, só, bors, 1 nagy marék dió, frissen reszelt szerecsendió, 4 szelet ...