×
2024. 03 28.
Csütörtök
Gedeon, Johanna
12 °C
enyhe eső
1EUR = 4.97 RON
1USD = 4.59 RON
100HUF = 1.26 RON
Magazin

Magyarország Szépe: 22 hölgy készülhet a döntőre

2014.07.04 - 10:22
Megosztás:
Magyarország Szépe: 22 hölgy készülhet a döntőre

Idén az M1 műsorán látható Magyarország legrangosabb szépségversenye, a Magyarország Szépe július 20-án. Látványos gálaműsor keretében derül ki, melyik hölgy képviselheti Magyarországot Londonban, a Miss World 2014 nemzetközi versenyen. 

Idén több mint ezren jelentkeztek a Magyarország Szépe versenyre. Az elő- és középdöntőn minden eddiginél erősebb mezőny gyűlt össze, közülük választotta ki a zsűri azt a háromszáz lányt, akik részt vettek az elődöntőben. A középdöntőbe már csak a nyolcvan legszebb versenyző kerülhetett be.

A második fordulóban nemcsak a külső megjelenés számított, a jelentkezőknek egy rövid bemutatkozás után a zsűri által feltett kérdésekre is válaszolniuk kellett. Nagyon fontos szempont volt a döntő csapatának kiválasztásánál a nyelvismeret, mennyire felkészültek és tájékozottak, hiszen a nemzetközi döntőben nem lesz mellettük tolmács, aki segíti őket a kommunikációban.

A felvidéki magyarságot a nemes versenyben Vasmera Katalin képviseli. "Nagyon erős a mezőny, úgyhogy mindenki dupla erővel készül a gálára - osztja meg első benyomásait a Felvidék Szépe verseny győztese. - Sokan csodálkoztak, s kérdezgettek, hogy mi is az a Felvidék Szépe, és hogyan is kerülhettem be a döntőbe úgymond válogatás nélkül. Miután elmeséltem a hosszú vetélkedősorozat állomásai, ettől kezdve mindenki elfogadta a jelenlétemet." A hozzáértő szakmai zsűri a lányok külseje és rátermettsége alapján 22 versenyzőt juttatott tovább a döntőbe. Ők egy felkészítő táborban készülnek majd a végső megmérettetésre. A verseny döntőjét július 20-án, nagyszabású gálaműsor keretében közvetíti az M1.