Magyarul — utcanévtáblán és a hivatalban is
Egyszerűbb lesz a kétnyelvű utcanévtáblák törvényesítése, mint majd maga a gyakorlatba ültetés a komikus vagy hajmeresztő megoldások elkerülésével — az anyanyelven történő ügyintézés egyszerűbbnek látszik, de a látszat csalóka, hiszen most sincs alkalmazva ott, ahol lehetne.
Nem első próbálkozása az RMDSZ-nek, hogy törvénybe foglaltassék: azokon a településeken, ahol egy adott kisebbség számaránya meghaladja a 20 százalékot, a kisebbség nyelvén is ki legyen írva az utcák, terek, parkok neve — a teljesen észszerűnek számító kérés eddig soha nem jutott el a törvényerőig, mert valakik valahol, valamilyen fórumon mindig elgáncsolták, s nem egyszer „nemzeti üggyé” torzították. Most azonban úgy tűnik, megcsillan a siker reménye, az új közigazgatási törvény kidolgozásával foglalkozó parlamenti különbizottság ugyanis elfogadta a szövetségnek ezt a javaslatát (is). Persze majd még a szenátusnak és a képviselőháznak is rá kell(ene) bólintania, de amint Cseke Attila, az RMDSZ szenátusi frakciójának vezetője, a közigazgatási törvényt megvitató parlamenti különbizottság tagja fogalmaz: bizakodónak kell lenni, többéves harc és kudarcok után is. „Az anyanyelvhasználati jog kiterjesztéséről szóló javaslatunkat az indokolja, hogy a jelenleg érvényben lévő törvénykezés explicit módon — és félmegoldásként — csak a helységnévtáblákat, intézményneveket említi. Ennek ellenére egyes önkormányzatokban sikerült megoldani az utcanevek többnyelvűsítését is (nagyon jól vagy éppen kissé furcsán), máshol azonban évek óta akadályozzák ennek megvalósítását a törvényes keret hiányára hivatkozva. Nagyon jól tudom, a majdani kétnyelvűsítés minden lesz, csak egyszerű nem, hiszen míg anno a településneveknél adottak voltak az évszázados-évezredes történelmi elnevezések mind magyar, mind német nyelven, addig az utcanevekkel sokkal kacifántosabb és településekre lebontva specifikusabb lesz a helyzet. De ez még — mondjam úgy — a jövő zenéje. A legfontosabb, hogy meglegyen a törvényes keret, azután pedig ki lehet dolgozni a módszertant” — magyarázta lapunk megkeresésére Cseke. Kacifántosság és specifikum tekintetében is igaza van — hiszen többféle variáció van az egyszerűen lefordítható fű, fa, virág megnevezésű utcanevekkel kapcsolatban is, történelmi személyek esetében pedig vész a világ.
Ügyintézés anyanyelven
Valamivel könnyebb falat — ha nem is törvényerőre emelésileg, de módszertanilag és alkalmazásilag — az anyanyelvhasználat kiterjesztése a prefektúrával való kommunikációra, egységes anyanyelvű formanyomtatványok használatára a megyei és helyi önkormányzatokkal való ügyintézésre, valamint azoknál a közérdeket szolgáló kereskedelmi társaságoknál, vállalatoknál (közszállítási vállalatok, víz- és hőszolgáltatók), amelyek a helyi és megyei önkormányzatok többségi tulajdonában vannak. „A kisebbségkutató intézet három kategóriában (helyi, megyei önkormányzat, minisztérium) már elkészített 190-fajta, magyar nyelvű, standardizált formanyomtatványt — ezeknek a használatához szükséges a jogi keret, s tervezetünk alátámasztásaként fel is hoztuk ezeket a már meglévő, kidolgozott mintákat. Ugyanilyen természetes (kellene legyen), hogy a közszolgáltatások rendszere is elérhető legyen mindenkinek az anyanyelvén — ez a közösségi igény nem zavar senkit, nem gördít akadályt, nem nehezíti az ügyintézést, „csak” az állampolgár számára jelent segítséget és könnyebbséget” — magyarázza Cseke. Az persze már más kérdés, hogy törvényerőre emelkedése esetén mennyire lesz valóban alkalmazva az anyanyelven történő ügyintézés — hiszen elvileg az önkormányzatok, hivatalok honlapja most is két nyelvű kell(ene) legyen, az említettek román és magyar nyelvű sajtószóvivőn keresztül kell(ene) tartsák a kapcsolatot a médiával s közvetve a lakossággal…
Szabó Kinga Mária
