×
2024. 04 20.
Szombat
Tivadar
2 °C
erős felhőzet
1EUR = 4.98 RON
1USD = 4.67 RON
100HUF = 1.26 RON
Vidék

Májusfát állítottak Sárközújlakon

2018.05.01 - 16:30
Megosztás:
Májusfát állítottak Sárközújlakon

A népes gyermeksereg most is pillanatok alatt öltöztette fel színes szalagokkal, és varázsolt a nyírfákból májusfát, majd fáradhatatlan energiával járta a lépéseket a táncházban késő estig.

Izgatott gyermeksereg — s persze nem kevésbé izgatott szülők — töltötte meg a sárközújlaki lakodalmas terem udvarát, ahol már tartóba állítva várta a két nyírfa, hogy feldíszítsék, és májusfává előléptetve felállítsák őket. Sárközújlakon két évvel ezelőtt elevenítették fel először és hatalmas sikerrel a májusfaállítás még nem teljesen elfeledett, de közéletből már eltűnt szokását — mely nélkül pár évtizeddel ezelőtt még szinte elképzelhetetlen volt az udvarlás és május első éjszakája, főleg vidéken, hiszen a faállítás a kedves gesztuson túl komoly hírértékkel bírt s valóságos íratlan „illemkódex” szabályozta a lépéseket, ugyanakkor egyfajta „pletykaújságként” is szolgált: melyik lány kapott nagyobbat, kié mivel volt feldíszítve vagy épp kiét csúfította el a „haragosa” (merthogy ilyenre is volt példa szép számmal).

Az egybegyűlteket, azaz a közösség apraját-nagyját, Krupa Anna főszervező üdvözölte, köszönetet mondva azon önzetlen helyi embereknek és pedagóguskollégáknak, akik segítették a rendezvény létrejöttét, majd a hatodik osztályos Szabó Barbara, Czibere Ingrid és Princz Máté ismertetett a májusfa állításának szokásáról néhány beszámolót, úgy ahogy a régi sárközújlaki lakosok emlékezetében éltek. Ezután következtek a rendezvény talán leginkább várt és legnyüzsgőbb pillanatai: a fák feldíszítése. A szalagkötésből a legkisebbtől a legnagyobbig mindenki lelkesen kivette a részét majd a már színesen tarkálló fák előtt az óvodások és a kisiskola elemistái gyermekjáték és népdalcsokorral, a Járjad lábam gyermeknéptánccsoport gyerkőcei pedig szatmári népdalokkal kedveskedtek a jelenlévőknek. Közben megérkezett a nagyváradi Csillagocska zenekar és a jelenlévők zöme által már ismert és nagyon szeretett Benedek Árpád néptáncoktató-zenepedagógus, a rendezvény pedig beköltözött a lakodalmas terembe, ahol az iskolások Lázár Eszter vezette furulyacsoportja nyitotta meg a táncházat, amelybe bekapcsolódtak az avasújvárosi Hagyományőrzők citeracsoport tagjai is. Benedek „Árpi bácsi” pedig a rá jellemző, határtalanul szórakoztató és élvezetes stílusban mesélt a májusfaállítás, valamint a búzatermés elősegítését célzó határkerülés hagyományáról, majd a madárvilágban kalandoztatta a táncházolókat, természetesen minden történet, minden mondat végén egy-egy újabb mozdulatot, tánclépést tanítva meg, melyeket aztán fáradhatatlanul, késő estig gyakoroltak.

Szabó Kinga Mária