Már lehet jelentkezni a Szabó Gyula Emlékversenyre
Utoljára módositva: 2014-07-08 19:40:58

Augusztus 22. és 26. között kerül megrendezésre a Szabó Gyula Emlékverseny elnevezést viselő nemzetközi nyílt sakkbajnokság. Igazolt és igazolni vágyó játékosok jelentkezését is várják.

Augusztus végén rendezik meg az emlékversenyt

A Szatmárnémeti Voinţa SK a Szatmárnémeti Polgármesteri Hivatal és a Szatmár Megyei Tanács támogatásával rendezi meg augusztus 22. és 26. között a Szabó Gyula Emlékverseny elnevezést viselő nemzetközi nyílt sakkbajnokságot. A Szatmárnémeti Iskolai Táborban megtartandó tornára a Román Sakk Szövetségnél (FR Sah) és a Nemzetközi Sakkszövetségnél (FIDE) igazolt játékosok jelentkezhetnek.

A nem igazolt játékosok, akik az A és B jelzésű tornákon kívánnak indulni, két igazolványméretű képet és születési bizonyítvány másolatot kell magukkal hozzanak, továbbá 10 lejt az igazolási díjra, illetve 5 lejt az igazolványra. Az évi díjak tekintetében a 10 év alatti gyerekek 15 lejt, a 10 és 20 év közöttiek 25 lejt, a 20 és 60 év közöttiek 35 lejt, a 60 év fölöttiek pedig 15 lejt kell fizessenek augusztus 1-ig, másképp nem indulhatnak a versenyen, mivel az évi díjat minden igazolt versenyző ki kell fizesse.

A torna nevezési díja 60 lej, a 20 év alatti fiatalok és a 60 év fölöttiek azonban csupán 50 lejt kell fizessenek. A nemzetközi mester (IM, WIM), nagymester (GM, WGM) minősítésű játékosoknak, akik 2400 fölötti élő pontszámmal rendelkeznek, ingyenes a nevezés. A tornagyőztes 1200 lejt és egy kupát vihet haza, a második helyezett 900, a harmadik 800, a negyedik 600, az ötödik 400, a hatodik 300, a hetedik és a nyolcadik helyezett pedig 200-200 lejt nyer.

A versenyzőket az Aurora Hotelben szállásolják el: egyszemélyes szoba 40 lej/fő/nap, kétszemélyes szoba 60 lej/nap. A szobák többek között telefonnal, televízióval, internettel, hűtőszekrénnyel és külön fürdővel vannak felszerelve. Az étkezés esetében két választása van a versenyzőknek: az Aurora Hotelben 15 lej a reggeli, 20 lej az ebéd és ugyancsak 20 lej a vacsora, a kínai étteremben 40 lej a napi menü (ebéd és vacsora).

A torna igazgatói Müller Wilhelm és Ciprian-Sorin Muntean lesznek, míg a bíráskodásért Ciprian-Sorin Muntean mellett Páll Zoltán és Govor Claudiu fog felelni. Beiratkozni Ciprian-Sorin Muntean, FIDE nemzetközi szervezőnél lehet (telefon: 0744-868688, 0771-376212, email: ciprimuntean@yahoo.com), aki bővebb információkkal is szolgál az érdeklődők számára

 

Szabó Gyula Emlékverseny, program:

Augusztus 22., 16 óra: 1. kör;

Augusztus 23., 9.30 óra és 16.30 óra: 2. és 3. kör;

Augusztus 24., 9.30 óra és 16.30 óra: 4. és 5. kör;

Augusztus 25., 16.30 óra: 5. kör;

Augusztus 26., 9.30 óra: 6. kör.

A díjkiosztást az utolsó kör után fél órával rendezik.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
APRÓHIRDETÉS
SZATMÁRI NAP

Helyfoglalás
Felhőkarcoló
Ma, 21:00
Will Sawyer (Dwayne Johnson), aki egykor az FBI túszmentő osztagát vezette, jelenleg felhőkarcolókra specializálódott biztonsági szakértőként dolgozik. Legújabb megbízása miatt Hongkongba utazik, amikor a világ legmagasabb épülete hirtelen kigyullad, és őt kiáltják ki felelősnek. Will ellen körözést adnak ki, így kell megállítania az igazi felelősöket, tisztára mosnia a nevét, és legfőként megmenteni a családját, akik az épületben rekedtek... a tűzvonal fölött.
Grand Mall, Iuliu Maniu utca 2
MoziSzinházBuliEgyéb
KÉPGALÉRIÁK
NAVIGÁTOR


KÖRKÉRDÉS
Mit szólsz a 2018-as világbajnokság eredményéhez?
Várható volt, megérdemeltem nyertek a franciák
A horvátok jobbak voltak
Mindegy volt, ki nyeri
Nem néztem a VB-t
Egyéb, leírom hozzászólásban
Szavazok
HOROSZKÓP
Válassza ki csillagjegyét:
2018. július 19.
Most tisztázhatja azokat a problémákat barátaival vagy ismerőseivel, amelyek érzése szerint a mostani félreértéseket generálták.
SEBESSÉGMÉRÉS
  • Sajnos ma még nem kaptunk információt a radarokról a megyében!
  • Az összes megtekintése
    Radarok Szatmár megyében
    (2018. július 19.)


    KONYHA
      Hozzávalók: 1 csomag rétestészta (de leveles tésztával is jó), 10 dkg spenót, 20 dkg túró, 1 db tojás, ...