Már nem veled, de nem is nélküled!

Hárommérkőzéses futballtornával avatták fel a Romász János sportújságíróról elnevezett kis méretű, műfüves focipályát — hiszen a foci örök szerelmesére másképp nem is lehetne emlékezni.

A megszokott, szalagátvágós átadás helyett egy nagyszerű, hárommérkőzéses futballtornával avatták fel a Dinamo-pályaként emlegetett sportközpont területén található Romász János Futballpályát hétfő délután — s bár a jó barát és nagyszerű kolléga testben már nem lehetett közöttünk, lelkünkben velünk volt minden pillanatban. „Hogyan is emlékezhetnénk másképp Jani barátunkra, hogyan is avathatnánk fel másképp ezt a focipályát, mint — ahogyan ő is szeretné — egy futballtornával?” — fogalmazott a mérkőzések végén Kereskényi Gábor polgármester.

Hiszen Romász János két lábon járó sportlexikon volt, nem volt olyan sporttal, sportolókkal, sporttörténettel kapcsolatos kérdés, melyre ne tudott volna válaszolni. S ami talán a legfontosabb: megvolt benne a sport és a szakma iránti alázat és a klubhűség — olyan értékek, melyek lassan ritkaságszámba mennek. Az erdélyi sport- és sajtóvilágban, akárcsak a szatmáriban (és nem csak a magyar nyelvűben) mindenki ismerte és tanult is valamit tőle — legendás baráti odaadásának pedig csak túl korai halála vetett véget 2015. július 21-én.

A Partiumi Magyar Napok rendezvénysorozatának keretében második alkalommal adóztak-adóztunk e nagyszerű ember emlékének egy futballtornával — amely most hárommérkőzésesre bővült. Az RMDSZ, a polgármesteri hivatal és a kollégákból-barátokból „összeverbuválódott” Sajtó FC csapata kergette a lasztit és mérkőzött meg sorban egymással, remek játékot, nagyszerű védéseket, látványos gólokat és fantasztikus helyzetkihagyásokat felvonultatva. És bár úgy tűnt, a tornát a „sajtósok” nyerik meg, az utolsó mérkőzés utolsó perceiben gyors egymásutánban belőtt két gól homlokegyenest megváltoztatta a végeredményt, amely 3–1 lett az RMDSZ-csapat javára. S hogy Romász Jánost mennyire szerették és tisztelték kollégái — attól függetlenül, milyen nyelven írják a sport- és egyéb híreket —, mi sem igazolta jobban, mint hogy a román média három tagja is örömmel lett a Sajtó FC tagja, akárcsak Varga Sándor, a Harag György Társulat színművésze, aki ma is elcsukló hangon vallja: Jani segítsége nélkül egy hétig sem lehetett volna újságíró.

De ugyanilyen örömmel vállalta el a felkérést és lépett pályára a Sajtó FC csapatában a Steauában a 90-es években a Bajnokok Ligájában is szerepet kapó Csik Tibor is, aki évekig állt szoros munkakapcsolatban Romásszal. Miközben élményszámba ment a korábbi kitűnő védő játéka és a jelenlegi edző taktikai utasításainak hallgatása, illetve győzni akarásának megtapasztalása, ő foglalta össze legjobban a hétfői meccsek lényegét is: „A testvérünkért játszottunk!” — mondta az utolsó meccs lefújását követően. És ugyanilyen örömmel lépett pályára az „ellenfél” csapatában a sok régi barát és kedves ismerős — mert valóban nem a győzelem volt a fontos, hanem az együttlét és a sok-sok feledhetetlen emlék felidézése.

Szabó Kinga Mária