×
2024. 04 19.
Péntek
Emma
9 °C
erős felhőzet
1EUR = 4.98 RON
1USD = 4.67 RON
100HUF = 1.26 RON
Szatmárnémeti

Maradnak a magas adók

2016.07.08 - 09:00
Megosztás:
Maradnak a magas adók

Óriásit emelkedtek ettől az évtől a telek- és épületadók, előbbi esetében például kétszer annyit fizettek be a szatmárnémetiek, mint tavaly.

Huszonöt millió lejes adóbevételt vetített előre erre az évre a megyeszékhelyi költségvetés, ehhez képest huszonkét millió már június végéig be is folyt a városkasszába, akkora mértékű volt az év elejétől érvényes épület- és telekadó-emelés.

A Szatmárnémetiben telekkel rendelkező magánszemélyek kétszer annyi adót fizettek telkük után, mint a tavalyi év első félévben amiatt, mert az adótörvénykönyv előírásainak megfelelően a négy árinál nagyobb telkek esetében úgy számolják azok adóját, mintha négyszáz négyzetméter be lenne építve. Ez a számítási algoritmus érvényes olyan telkekre is, amelyek üresen állnak valahol a város szélén út és közmű-elérés nélkül. Ezt a rendelkezést még a lapunknak adóbefizetések ügyében nyilatkozó Dan Mirel, a városi adóhivatal osztályvezetője is furcsállta és igazságtalannak tartja, szerinte nincs más ráció a dologban csak annyi, hogy növelje a települések bevételeit. Másik oka a városi adóhivatal nagymértékű adóbevétel-növekedésének, hogy megszűnt az építmény alatt lévő területek adómentessége, így telekadót kell fizetni az után a telekhányad után is, amelyiken építmény áll. Az adótörvénykönyv nemcsak egyes helyi adónemek emelését és egyes mentességek eltörlését rendelte el, mutatott rá Mirel, hanem azt is, hogy az adótörvénykönyvet csak úgy lehet módosítani, ha a változás életbe lépéséig hat hónap eltelik. Túl vagyunk az év felén és eddig semmi híre annak, hogy változna a szabályozás, úgyhogy a telek- és épületadók nem fognak változni jövőre sem, ugyanolyan magasak maradnak mint idén.

Első félévi adatai vannak az adóhivatalnak, ezek szerint magánszemélyek 2,4 millió lejjel több adót fizettek be az év első felében mint a tavalyi évnek ugyanezen időszakában. Egyedül az autók adójának mértéke nem változott, ismertette az adatokat az osztályvezető, tíz százalékos bevételnövekedés ennek ellenére itt is megfigyelhető, Mirel szerint amiatt, hogy egyre bővül a szatmárnémeti autópark, hónapról hónapra több a személygépjármű a megyeszékhelyen. Egymillió lejjel többet adóztak a megyeszékhelyi épülettulajdonosok, mint tavaly az első félévben, a telkek után befizetett adókból pedig kétszer akkora bevétele volt június végén a városnak, mint a tavalyi év megfelelő időszakában.

Princz Csaba