×
2024. 04 18.
Csütörtök
Andrea, Ilma
9 °C
erős felhőzet
1EUR = 4.98 RON
1USD = 4.66 RON
100HUF = 1.26 RON
Szatmárnémeti

Márciuskákkal csalogatják a tavaszt

2016.02.29 - 10:04
Megosztás:
Márciuskákkal csalogatják a tavaszt

Gyöngy- és bőr virágok, nemezelt hóvirágok hatalmas csokrát, piros-fehér zsinórfigurákat készítettek és kötöttek tavaszváró-köszöntő márciuskává a Borókagyökér kézműves foglalkozásán.

Gyermekzsivajtól visszhangzott szombaton a Vécsey-ház, ahol apró kézműves-kezek alkották a szebbnél szebb márciuskákat „anyunak, a nagyinak, a tanító néninek” vagy kicsit szégyenlősebben: „egy kislánynak az osztályból”. Az öt nagy asztal mindegyikénél más-más alapanyagból készültek a művek: itt apró fakorongokat festettek tarkára, ott a kicsi, színes bőrvirágokat fűzték egybe vagy ragasztottak rá levélkéket, amott ragyogó gyöngyökből formálódott a virág. Arrébb csuklóig elmerültek a háziszappanos vízben és forgatták, azaz nemezelték tenyerükben a kis gyapjúgolyót, hogy aztán kecses hóvirággá nyíljon — közben pedig szinte tátott szájjal hallgatták a márciuska legendáját, mely szerint egyszer a Nap lejött egy faluba, elvitte egy gyönyörű szép fiú arcát, s annak képében járta a világot. Egy sárkány azonban elfogta és tömlöcbe zárta — ezen a napon minden és mindenki elszomorodott. A madarak nem énekeltek, a források elapadtak, a gyerekek elfelejtettek nevetni. Aztán egy ifjú elhatározta, hogy megmenti a Napot. Útja három évszakig tartott: nyáron, ősszel és télen át. A sárkány kastélyához érve napokig küzdöttek, míg az ifjú legyőzte a gonoszt, azonban ő sem élte túl a harcot: habár kiszabadította a Napot, és ezzel újjáélesztette a természetet, elvérzett. Ahol pedig piros, meleg vére csíkokban folyt a havon, és megolvasztotta azt, kinőttek a hóvirágok — a márciuska zsinórjában a piros a vért, a fehér a havat és a hóvirágot jelenti. A hagyomány szerint a március elsején feltűzött márciuskát a kakukk megszólalásáig, a cseresznye virágzásáig vagy a fecskék érkeztéig kell hordani: ezután sem szabad eldobni, hanem virágos ágra kötni, ahol a levelek lehullásáig kell tartani, hogy szerencsét hozzon egész évben.

Az elkészült márciuskákra természetesen rákerült az elmaradhatatlan piros-fehér zsinór is — mely a férfi és a nő összefonódását és összetartozását jelképezi —, s a munkálkodásban megéhezetteket hagyományosan forró tea, nagy szelet zsíros kenyerek és vöröshagyma várta.

 

 

Szabó Kinga Mária