Martin Mcdonagh Írországa

Londonban született és felnőtt ír drámaíró darabját láthattuk kedd este a Csíki játékszín előadásában. Parászka Miklós rendezésében, Czintos Józseffel és Fülöp Zoltánnal a főszerepekben.

Kortárs ír drámaíró — aki Írországban mindössze néhány nyarat töltött. Mégis ott játszódik, annak lakosairól szól minden sikeres drámája. Az ő Írországa nem a valóság fénykép–hűségű másolata, hanem egy egyéniségén átszűrt, újonnan teremtett világ. Szereplői elnyomorodott testű–lelkű, elvágyódó, vagy már minden vágyukról lemondott emberek. Életüket a pletyka, illetve elégedetlenségük és sérelmeik ápolgatása tölti ki, s elég egyetlen csepp a tele pohárba, hogy a feszültségtől szétrobbanva öldököljenek.

A Vaknyugat groteszk tragikomédia, de az érzelmek olyan széles skáláján játssza végig négy szereplőjének történetét, hogy az jóval túlmutat a műfaj határain. A jó és rossz általánosan elfogadott kategóriáin is. Mégis, Mcdonagh szemével nézve talán emberibb, érthetőbb ez a sok vihart látott térség és történelmük formálta lakosai…

Kemény próba

A cselekmény szikár egyszerűsége, legkevesebbet a lényegről beszélő szövege kemény próba elé állítja a rendezőt és színészeit, a bonyolult belső történések ábrázolása még inkább. Az egymás bosszantására képtelenebbnél–képtelenebb dolgokat kitaláló idős testvérpár, Coleman és Valene véget nem érő civódása csak a szöveget nézve akár unalmas és nyomasztó is lehetne, színész legyen a talpán, aki ennyi triviális közhelyet élettel képes megtölteni. Szerencsére a csíkiak azok. A sorozatos gyilkosságok és öngyilkosságok kisvárosának fojtogató légkörében — ahol még a máshonnan odakerült pap is először alkoholista, majd öngyilkos lesz — lassan kibomlik bonyolult személyiségük, régi sérelmek okozta gyűlölet és testvéri szeretet bonyolult szövevényére épült kapcsolatuk. Az is, miért olyanok, amilyenek és miért nem tudnak megváltozni még akkor sem, ha azt néhány pillanatig ők maguk is őszintén próbálják. A halálba induló lelkész utolsó kívánságát szeretnék teljesíteni sok évtized alatt felgyűlt sérelmeik átbeszélésével és egymásnak való megbocsájtásával, de képtelenek rá. Az őszinte megbánás szavai egyre gúnyosabb hangszínt kapnak, majd, ahogy egyre súlyosabb vétkekről és nagyobb sérelmekről esik szó, ehhez mindkét részről hozzáadódik az újra megsebzés, megalázás vágya. Hogy aztán ismét eljussanak arra a pontra, amikor mindketten képesek lennének megölni egymást.

Mégsem teszik. Nem a pap kérése miatt, hanem azért, amiért Valene gondolkodás nélkül a Coleman segítségére sietett, amikor Kicsilány annak torkára tartotta a konyhakést. Mert ők így testvérek, amilyenek.

És ez itt — minden sötét felemásságával együtt — az ő világuk. Ahonnan csak a halálba menekülhet a hivatására való alkalmatlanságán siránkozó, felmerülő problémáival megbirkózni képtelen gyenge. A szerelmi bánata és gyászának súlya alatt roskadozó kamaszlány pedig vagy megkeményedik, vagy elpusztul, mint itt annyian mások.

És ezen a ponton tágul hatalmassá, válik fenyegető látomássá a szerző messziről nézett Írországa.

 Báthory Éva