Mecset, dzsámi, minaret…

Ahogy egy kutya hosszú időt eltölt egy csont rágcsálásával, s ezalatt elfelejti az őrző-védő szolgálatot, ugyanúgy dobnak nekünk is egy „csontot” a Bukarestben felépíteni tervezett nagymecset témájával.

Van az a vicc, miszerint János bácsitól megkérdik, hogy van-e a faluban xenofóbia (idegengyűlölet), mire az öreg válaszol: „Nincs, de igény azért volna rája”.

Amikor még nem volt migránskérdés, és terroristákról csak a sötét Afrikában hallottunk — kivéve az amerikai merényleteket —, vagyis Năstase idejében, szóba került egy iszlám vallási központ felépítése Bukarestben. Hogy igény volna-e erre? A dobrudzsai mufti (muszlim főpap) szerint nincs. A romániai török-tatár iszlámhívők elégséges imahellyel rendelkeznek. De a téma szépen folydogált azóta is a politikai döntéshozók köreiben.

Aki egy kicsit is olvasott az iszlám világról — akár a Wikipédián —, némi rálátása lehet arra a terjeszkedő, sokszor erőszakos vallási mozgalomra, amellyel nap mint nap találkozik Európa a szíriai háború óta.

Az iszlám vallás temploma a mecset. Sok világhírű mecsetet ismerünk a világban, keleten és Európában is. A középkorban dzsámi (török szó) néven ismerték az egy vagy több minarettel (imatoronnyal) ellátott mecsetet. A tű formájú toronyból hívta-hívja a müezzin imára az „igazhívőket” naponta ötször (ma már felvételről, hangszóróból). A mecset bútorzat nélküli, szőnyeggel borított, nagy belső tere az imádkozás mellett a társadalmi és politikai élet sok eseménye számára nyújt színteret. Az udvaron mindig vannak mosdásra alkalmas kutak, mivel ima előtt ez kötelező. A filmekben azt is láthattuk, hogy a muszlimok leveszik a lábbelijüket a mecsetbe lépés előtt.

A mecset célja a hívők közösségének, egységének fenntartása. Emellett egy mecset mellett mindig van iskola, közösségi terek és pihenőhelyek is.

Az első mecset 622-ben Mohamed próféta háza volt Medinában. A legújabb — és természetesen a legdrágább — mecseteket az olajvagyonban dúskáló szaúd-arábiai sejkek építtették napjainkban. Itt jegyzem meg, hogy a leghíresebb zarándokhely — Mekka — is Szaúd-Arábiában van.

Hogy mégis miért van jogosultsága itt nálunk — és egyáltalán Európában — a mecsetépítés elleni mozgalmaknak, azt úgy érthetjük meg, ha megismerjük a mecsetkomplexumok mellett működő iskolák szerepét.

Európai normák szerint a tanulmányi célból beutazni szándékozókat nem tartóztatják fel. Így a muszlim „diákok” is számolatlanul jöhetnek és tartózkodhatnak nálunk (is). De mivel az iszlám szerint ami a templomban és a lakáson belül történik, az csakis a hívő és Allah dolga, a befogadó közösség és állam nem is tudhat arról. Ugyanakkor a kirajzó muszlimok erőteljesen terjesztik az iszlámot, beleszólnak a közösség dolgaiba, és fenyegetik az itt meghonosodott keresztény európai értékeket, életformát. Az ő hitük szerint mindenkinek muszlimnak kell lenni, akár (sőt, leginkább) kényszerítéssel is. Ez, Mohamed akarata alapján, minden muszlim életcélja, ezért akár a halált is vállalja, mert mártírként bejut a hetedik mennyországba, családja pedig nagy megbecsülésben és anyagi juttatásokban részesül. Integrációról, munkáról szó sem esik: a muszlim országok keményen fizetik ehhez az anyagi hozzájárulást.

Mindezeket tudva és a híradókból látva a véres történéseket józan eszű ember nem gondolhatja, hogy magunknak kellene megcsinálni a meleg fészket a viperának — még ha úgymond a török állam pénzén is. Az, hogy az ortodox egyháznak felajánlottak egy templomnyi (most már szállodányi?) helyet Isztambulban, nem egyenlíti ki a kihívást. Félretehetjük a nagy européer gondolatokat, a demokrácia és a békés együttélés illúzióját, az integráció lázálmát, mert nem most, ezekben a vészterhes időkben fogjuk megnyerni a harcot a világmegváltásért. Ezt a politikusok, filozófusok, de akár az államelnök is meg kell hogy értse.

Szerémy Péter