×
2024. 04 19.
Péntek
Emma
3 °C
erős felhőzet
1EUR = 4.98 RON
1USD = 4.66 RON
100HUF = 1.26 RON
Sport

Még 52 ezret kell fizessen az Olimpia

2017.08.10 - 14:36
Megosztás:
Még 52 ezret kell fizessen az Olimpia

A Szatmárnémeti FC Olimpia másik két korábbi játékosa, Heil Valter és Bogdan Faur is fizetésre kötelezi a másodosztályos klubot, miután a Román Labdarúgó-szövetség jogi bizottsága jóváhagyta a focisták feljelentéseit.

Karda Attila klubelnök elmondta, mindkét játékosnak három havi fizetést, illetve a szerződésbe rögzített meccsprémiumokat kell kifizetni. „Amint kézhez kapjuk a szövetségi határozatot, fizetni fogunk. Jár nekik ez a pénz, nincs mit sokat kommentálni. Azok a játékosok, akik az elmúlt idényből itt maradtak, az elmúlt héten kézhez kapták ezt az elmaradást. Sőt, hamarosan a júliusi fizetésüket is átutaljuk, így naprakészek leszünk a fizetésekkel” — mondta lapunknak Karda. Úgy tűnik tehát, hogy a klubnál normalizálódik a helyzet e téren. Igaz, két tavalyi fizetést még át kell majd utaljanak néhány játékosnak, akik a 2015–2016-os idényben öltötték magukra az Olimpia mezt, viszont az egyesület vezetősége ígéri, erre is sor kerülhet, talán még idén. „Most ez volt a legfontosabb, hogy rendezzük azokat az adósságokat, amelyeket a jelenlegi klubvezetés halmozott fel. Lassan nullán vagyunk e téren. Kevés olyan másodosztályos klub van, akik stabil anyagi helyzettel rendelkeznek” — tette hozzá.

Heilnek 37 500 lejt kell kifizetni záros időn belül, Faurnak pedig 13 800 lejjel tartozik az Olimpia. Emellett egyenként 400 lejt kell fizessen a klub a játékosoknak, az eljárási költségek fedezésére. Mint ismeretes, a nyári vakációban mindkét játékos átigazolt: Heil a magyarországi másodosztályos Kazincbarcikához, Faur pedig a Liga 3-ban újonc Tasnádi Unireához.