Még áll a bál

Mentőövként érkezett Európára a farsang. Sok maszkra lenne szükség, hogy el lehessen takarni mindazt, amit nem ajánlatos közszemlére tenni. Valamikor azt hittük, hogy Európa a maga valóságában lesz a mentőövünk, tagállamként visszakapjuk majd mindazt, amit elvett tőlünk a kommunizmus. Akkor azt hittük, hogy letéptük a múlt csúf és ijesztő álarcait, és elénk tárult a végtelen valóság. Nem telt el sok idő, amíg észrevettük, hogy az egész Európa maszkos farsangi mulatság. Nem a megváltást hozta, hanem gyakran már úgy tűnik, visszavezet az egyiptomi fogságba, ahonnan ki tudja mennyi küzdelem után tudunk majd kiszabadulni és hány év vándorlásra lesz majd szükség, hogy elvándoroljunk egy újabb semmibe. Nem véletlen, hogy sokan azt hangoztatják, véget kell vetni ennek a bálnak. Rég a mélyponton vagyunk már, de előttünk újabb szakadék áll.

Hazai viszonylatban sem állnak jól a dolgok. Hasonló a helyzet, hiszen Európának egy része vagyunk. Itt is egy farsangi bálnak nevezett túlélő-show részeseiként járjuk a számunkra betanított táncot. Félrelépés félrelépésre, sikertelenség sikertelenségre halmozódik, de a maszkabálosok ezt győzelemként akarják elhitetni velünk, a túl nagy veszteségek esetén pedig kisebb akadályokról beszélnek, mert hát ilyenek is vannak a győzelem felé vezető úton. Sötét és rideg ez a farsangi időszak, túléléséhez sok mindenről le kell mondani, és meg kell tenni olyan dolgokat, amelyek eddig idegenek voltak a mi világunktól. Az élet törvénye szerint mindig kell az áldozat. Váci Mihály soraival vigasztaljuk magunkat: ,,Ma sem volt könnyű élni./ Nem lesz könnyű sosem./ De érdemes volt! – s mindig/ érdemes lesz, – hiszem.”

Elek György