Még az ötödik hely is távoli a VSK-nak
Utoljára módositva: 2014-04-23 15:40:04

A kolozsvári vereség után elvesztette az ötödik helyet a másodosztályos B–csoportban a Szatmárnémeti VSK férfi kézilabdacsapata és úgy tűnik, csak a hatodik helyen zár Nicolae Istrate legénysége.

Mateş (fehér mez) és társai felemás teljesítményt nyújtottak ebben az idényben

Nehezen elképzelhető, hogy a jelenleginél jobb pozícióban zárhat a Szatmárnémeti VSK férfi kézilabdacsapata az A–osztályos bajnokság B–csoportjában. Mint ismeretes, Nicolae Istrate edző legénysége az utolsó percben, két gólos előnyből vesztette el a Kolozsvári Universitatea elleni idegenbeli bajnokit, így a kincses város csapata helyet cserélt a táblázatban a VSK-val.

A szatmári legények legközelebb jövő hétfőn játszanak idehaza a Segesvári Naţionallal, ahonnan kötelező elhozni a pontokat. Ezt követően Fogarason lépnek pályára a „piros–fehérek”, majd az éllovas és veretlen Nagyváradi VSK jön Szatmárnémetibe, az utolsó, 22. fordulóban pedig a CS Universitatea Craiova otthonában lép pályára a csapat.

A segesváriak elleni találkozón a nagybányai Cristian Băban, Ionuţ Marta páros fog bíráskodni, ugyanazok, akik a kolozsvári bajnokit irányították.

Férfi kézilabda, A–osztály, B–csoport, 18. forduló

Segesvári CSS – Nagyváradi VSK 29–37 (12–19)

Fogarasi HCM – CSU Craiova 28–23 (12–9)

Kolozsvári Universitatea – Szatmárnémeti VSK 33–32 (12–16)

HC Argeş Piteşti – Nagyszebeni HC 37–27 (17–14)

Szászsebesi HC Voinţa – Nagybányai ACS Academia de Handbal Minaur 36–24 (23–13).

Táblázat

1.

Nagyvárad

17

17

0

0

575–413

51

2.

Argeş

16

11

1

4

489–383

34

3.

Fogaras

17

11

1

5

462–408

34

4.

Szászsebes

16

11

1

4

445–403

34

5.

Kolozsvár

16

9

3

4

534–494

30

6.

Szatmárnémeti

16

9

0

7

507–453

27

7.

Craiova

17

7

0

10

509–518

21

8.

Academia

16

6

0

10

405–478

18

9.

Nagyszeben

16

3

0

13

423–490

9

10.

Segesvári CSS

17

2

0

15

500–682

6

11.

Naţional

16

1

0

15

429–556

3

Fotó: Pesek Attila

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
APRÓHIRDETÉS
Állás
Gyakorlattal rendelkező sofőrt keresünk nyergesvontatóra, uniós munkára, egygazdás,...
Tovább >>>
Állás
Németországi munkalehetőség Bayern-Nürnberg környékén. Beteggondozót, házi ápolót keresünk...
Tovább >>>
SZATMÁRI NAP

Helyfoglalás
Gnome alone
Ma, 11:00
Leírás
Grand Mall, Iuliu Maniu utca 2

Helyfoglalás
Gnome alone
Ma, 12:45
Leírás
Grand Mall, Iuliu Maniu utca 2

Helyfoglalás
Az igazság ligája
Ma, 14:30
Bruce Wayne tudja, hogy nem vonulhat vissza. A világnak szüksége van rá, és a hozzá hasonlókra, mert különben védtelen. Új szövetségese, Diane Prince segítségével csapatot toboroz. Ehhez hasonló nem történt még soha: Batman és Wonder Woman mellé felsorakozik egy csapat metahumán: Aquaman, Cyborg és Flash. És amikor végre összefognak, rá kell jönniük, hogy talán még az ő egyesített erejük is kevés. Lassúak voltak. A Földet fenyegető katasztrófa már nagyon közel jár, és elképesztő hatalommal bír.
Grand Mall, Iuliu Maniu utca 2

Helyfoglalás
Megjött apuci 2
Ma, 16:45
Brad (Will Ferrell) és Dusty (Mark Wahlberg) elérték a lehetetlent: barátok és apatársak lettek. Minden simán megy, amíg Dusty régi motoros, macsó faterja, Kurt (Mel Gibson) és Brad ultraérzékeny és érzelmes apja, Don (John Lithgow) meg nem érkeznek a karácsonyi ünnepekre. Kurtnak feltett szándéka, hogy éket verjen Dusty és Brad közé. Vajon a fiúk össze tudnak-e dolgozni, hogy bebizonyítsák Kurtnak, hogy működik a modern nevelésük, és sikerül összehozniuk a nagy családi karácsonyt? A nagysikerű
Grand Mall, Iuliu Maniu utca 2

Helyfoglalás
Az igazság ligája
Ma, 18:40
Bruce Wayne tudja, hogy nem vonulhat vissza. A világnak szüksége van rá, és a hozzá hasonlókra, mert különben védtelen. Új szövetségese, Diane Prince segítségével csapatot toboroz. Ehhez hasonló nem történt még soha: Batman és Wonder Woman mellé felsorakozik egy csapat metahumán: Aquaman, Cyborg és Flash. És amikor végre összefognak, rá kell jönniük, hogy talán még az ő egyesített erejük is kevés. Lassúak voltak. A Földet fenyegető katasztrófa már nagyon közel jár, és elképesztő hatalommal bír.
Grand Mall, Iuliu Maniu utca 2

Helyfoglalás
Az igazság ligája
Ma, 20:55

MoziSzinházBuliEgyéb
KÉPGALÉRIÁK
NAVIGÁTOR

KÖRKÉRDÉS
Felkészítetted-e már autódat a télre?
Igen, mindig időben felkészítem
Még nem, de a napokban már esedékes
Nem sietem el a dolgot, még van rá időm
Egyéb, leírom hozzászólásban
Szavazok
SEBESSÉGMÉRÉS
  • Sajnos ma még nem kaptunk információt a radarokról a megyében!
  • Az összes megtekintése
    Radarok Szatmár megyében
    (2017. november 19.)

    KONYHA
    Hozzávalók: 1 db sütőtök, 2–3 db cékla, olívaolaj, só, bors, 1 nagy marék dió, frissen reszelt szerecsendió, 4 szelet ...