Még egy meccs Barcarozsnyón
Utoljára módositva: 2019-05-24 14:27:41

Gyakorlatilag tét nélküli mérkőzést játszik szombat délelőtt Barcarozsnyón a Tasnádi Unirea labdarúgócsapata: a Liga 3-ból matematikailag kiesett alakulat „kötelező kört” fut ma a bajnokság idényzáró fordulójában.

A barcasági csapat mindazok ellenére tartotta helyét az élbojban, hogy az utóbbi három hazai mérkőzéséből egyet elvesztett, az elmúlt másfél hónapban pedig csak csak Radnótról hozott idegenbeli pontokat. Barcarozsnyó így is a 4. helyen áll az 5. csoportban, és egy utolsó győzelemmel meg is őrizheti a helyét.

Mint ismeretes, a tasnádiak a 13. helyen zárják a bajnokságot. Az előttük álló Szászhermány öt pont távolságra van, míg mögötte, a Marosvásárhelyi SE nyolc pont hátrányban várja az idényzárót.

A tasnádi alakulat egyébként már pénteken elindult Barcarozsnyóra. Vincze Levente sérülés miatt most sem kerettag, viszont most nem utazott el a csapattal a veterán Marius Bălău sem. Mint ismeretes, utóbbi vállalta el a csapat felkészítését az elmúlt két hónapban azután, hogy Cristian Popa távozott a kispadról. Mivel most itthon maradt, a csapat edző nélkül utazott a barcasági városba.

Liga 3, 5. csoport, 30., utolsó forduló

Nagybányai Minaur – AFC Székelyudvarhely

Unu Fotbal Club Gloria Beszterce – Radnóti CS

Sticla Arieşul Torda – Fotbal Comuna Lénárdfalva

Kolozsvári Sănătatea – Szászmedgyesi Gaz Metan II

Olimpic Cetate Barcarozsnyó – Tasnádi Unirea (szombat 11 óra)

AFK Csíkszereda – Dési Unirea

Szászrégeni CSM Avântul – AFC Szászhermány

Marosvásárhelyi SE – Kolozsvári CFR II 2–1

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
APRÓHIRDETÉS
SZATMÁRI NAP
MoziSzinházBuliEgyéb
KÉPGALÉRIÁK
NAVIGÁTOR


KÖRKÉRDÉS
Figyelemmel követed-e az országban zajló politikai eseményeket?
Természetesen, a csapból is ez folyik
Persze, követem és egyetértek a tüntetőkkel
Dragnea és a Dăncilă-kormány mondjon le!
Nem érdekel egyáltalán a politika
Egyéb, leírom hozzászólásban
Szavazok
SEBESSÉGMÉRÉS
  • Sajnos ma még nem kaptunk információt a radarokról a megyében!
  • Az összes megtekintése
    Radarok Szatmár megyében
    (2019. szeptember 22.)


    KONYHA
    Hozzávalók 4–6 pohárhoz: 50 dkg sárgabarack, 25 dkg zabkeksz, 2 dl habtejszín, porcukor, 2 csomag vaníliás cukor, őrölt fahéj. ...