Még kaphatók belépők az évadzáró gálára
Utoljára módositva: 2019-06-19 20:39:21

Ha korlátozott számban is, de még kaphatók belépőjegyek a Harag György Társulat évadzáró gálájára, amelyen az egyéni műsorszámokból, dalokból, rövid jelenetekből varietészerűen összeállított műsor mellett átadják a közönségdíjakat, illetve a társulat és a művészeti tanács belső, szakmai díjait az érintett művészeknek, valamint a háttérszemélyzet legjobban teljesítő munkatársainak.

Június 22-én, szombaton 18 órai kezdettel a szatmári közönség bérletszünetben vehet részt a gálán, 23-án, vasárnap 19 órától pedig a Tasnádi Kulturális Központban zárja az évadot a társulat a Nóti Károly-bérletesek társaságában.

A gálán fellép László Zita, Orbán Zsolt, Nagy Csongor Zsolt, Diószegi Attila, Laczkó Tekla, Méhes Kati, Nagy Orbán, Poszet Nándor, Kovács Éva, Keresztes Ágnes, Gaál Gyula, Varga Sándor, Zákány Mihály, Rappert-Vencz Gábor, Rappert-Vencz Stella, Péter Attila Zsolt, Bodea-Gáll Tibor, Bogár Barbara, Budizsa Evelyn, Frumen Gergő, Gál Ágnes és Moldován Blanka.

A produkció rendezője a társulat művészeti igazgatója, Bessenyei Gedő István, zenei vezetője Manfrédi Annamária, a díszletekről Cristian Gătină, a jelmezekről Szabó Anna gondoskodott. Az előadás koreográfusa Gabriela Tănase, a rendező munkatársa Frumen Gergő, szakmai tanácsadó Nagy Regina, ügyelő és súgó: Varga Katalin. Az előadásokhoz Manfrédi Annamária, Anderco Péter, Sabo Marcel és Cserey Csaba szolgáltatja a zenét.

A gála után a társulat ezúttal is zsíroskenyér-vacsorára, koccintásra és kötetlen beszélgetésre invitálja nézőit a színház előcsarnokába.

Az Északi Színházban tartott gálaműsorra jegyek a színház Horea utcai jegyirodájában kaphatók minden hétköznap 10 és 17 óra, szombaton pedig 10 és 13 óra között, illetve előadás előtt egy órával a helyszínen. További tájékoztatásért a 0261.712.106-os telefonszámon vagy a szervezes@harag.eu e-mail-címen lehet érdeklődni.

 

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
  • Nincs kapcsolodó cikk
APRÓHIRDETÉS
SZATMÁRI NAP
MoziSzinházBuliEgyéb
KÉPGALÉRIÁK
NAVIGÁTOR


KÖRKÉRDÉS
Figyelemmel követed-e az országban zajló politikai eseményeket?
Természetesen, a csapból is ez folyik
Persze, követem és egyetértek a tüntetőkkel
Dragnea és a Dăncilă-kormány mondjon le!
Nem érdekel egyáltalán a politika
Egyéb, leírom hozzászólásban
Szavazok
SEBESSÉGMÉRÉS
  • Sajnos ma még nem kaptunk információt a radarokról a megyében!
  • Az összes megtekintése
    Radarok Szatmár megyében
    (2019. szeptember 21.)


    KONYHA
    Hozzávalók 4–6 pohárhoz: 50 dkg sárgabarack, 25 dkg zabkeksz, 2 dl habtejszín, porcukor, 2 csomag vaníliás cukor, őrölt fahéj. ...