Meg kell beszélni az eperrel
Utoljára módositva: 2019-05-20 10:23:48

Mazsorettek, teljesen új gyümölcsfajták, bográcsozás, öregfiúk-focigála, jó hangulat, vidám szórakozás és egy kis szusszanás a munkában: XX. alkalommal szerveztek Eperfesztivált Halmiban.

Kegyes volt az időjárás, melegen sütött le a nap a fesztiválozókra, de ami még fontosabb: a földeken végeláthatatlan sorokban pirosodó eperszemekre, érlelve-édesítve őket — az epertermelők legnagyobb örömére, mert bár az illatos-aromás gyümölcs számára igencsak fontos az eső, a víz, de jóból is megárt a sok, főleg, ha hideggel párosul.

Az immár huszadik Eperfesztivál nyitányaként a piros-fehér mazsorettek vonultak végig az ugocsai községközponton — igaz, a közkedvelt fúvószenekar nélkül, ugyanis karnagya hirtelen megbetegedése miatt le kellett mondania a fellépést, de pattogó ritmusokból így sem volt hiány, köszönhetően a modern technikának és hangszórónak — és elismerésre méltó fáradhatatlansággal tették meg a közel 3 kilométernyi távot a kapukban, utcakereszteződésekben gyülekező, fényképező és tapsoló lakosok örömére.

A hivatalos megnyitón Incze Lajos polgármester köszöntötte az egybegyűlteket, legfőképp természetesen a szorgalmas földieper-termesztőket a közösség életének egyik legfontosabb eseményén, hiszen kevés vidék büszkélkedhet akkora eperföldekkel, mint Halmi (több mint 800 hektáron termesztik az ízletes gyümölcsöt), s hangsúlyozta: az Eperfesztivált feltétlenül meg kell majd rendezni a továbbiakban is, még akkor is, ha nehézségek és erőfeszítések árán jöhet csak létre. Hozzátette azt is: reméli, a törvényalkotók megváltoztatják a szponzorizálási törvényt, szélesebb kaput nyitva az ilyen rendezvényeket támogatni akaróknak. „Ez a fesztiválhelyszín, az eperátvevő közelebb van a termelőkhöz; látszanak a földeken görnyedők, akiket sokan — tudatlanul, hogy ne mondjam, oktalanul — irigyelnek, mert felszínesen csak annyit látnak, hogy mennyi pénzt kapnak az eperért, ami ‘magától is megterem’. De ez nagyon nem így van. Az eper ízletes is, finom is, de kemény munkát igényel, méghozzá egész évben. A halmi eper pedig a megye brandje, kiváló minőségének és aromájának köszönhetően országszerte ismert és elismert, és egyre ismertebb külföldön is” — fogalmazott.

A megnyitót követően kezdődött az epertermelők versenye, amelyen idén 25 falnivalóan édes mintát vettek jegyzékbe, az egykori őshonos premial fajtától kezdve a nagy népszerűségnek örvendő joly, alba, darselect asia, clery, rumba fajtákon át az abszolút újdonságnak minősülő, kifejezetten édes quicky, daroyal, donna, garda fajtákig. A hivatalos zsűri kóstolása-pontozása nyomán az idei megmérettetés első díját Glodan Ioan rumbája, ezüstérmét Lakóczi Anikó premialja, bronzérmét Varga Gáspár jolyja kapta, dicséretben pedig Lakóczi Anikó cleryje, Fazekas József daroyalja és Kiss János asiája részesült — a nem hivatalos, de annál nagyobb számú zsűri szerint pedig mindegyik minta falnivalóan finom volt. „Meg kell beszélni az eperrel a dolgokat. Legyen ügyes, nőjön nagyra, édesedjen! Én mindig szoktam beszélgetni velük, miközben a sorok között dolgozom. Mert az eper olyan, mint a gyermek, mindig foglalkozni kell vele. De én nagyon szeretem, ha mégannyira fáradságos munka is, és ezt a szeretetet meghálálja a növény” — mondja mosolyogva Lakóczi Anikó. Hiszen aki epertermesztésre adja a fejét, annak folyamatosan az eperföldön kell lennie kora tavasztól késő őszig, annak mindig van tennivalója — nem volt ez másképp szombaton sem: a legtöbb epertermelő kora estétől töltötte meg a teret és fesztiválozott hamisítatlan rock & roll ritmusra a Rollscream előadásában. A szórakozás pedig vasárnap is folytatódott, délelőtt a bográcsos főzőversennyel (csülkös paszuly, vaddisznógulyás, gombás halászlé, körömpörkölt, őzgulyás, babgulyás, juhhúsos gulyás rotyogott a tíz csapat üstjeiben), illetve a műfüves focipályán az öregfiúk futballmérkőzésével, délután az Egri Csodaszarvas néptáncos-népdalos előadásával, kora este pedig Fortuna is Halmiba érkezett, és segített gazdára találni az igencsak fajsúlyos tombolanyereményeknek (laptop, kombinált hűtőszekrény, televízió, kerékpár) — a szerencse istenasszonya csak egyesekre mosolygott rá, a népszerű Anda Adam azonban minden bulizóra, az idei Eperfesztivál pedig Homonyik Sándor koncertjével zárult.

 

Szabó Kinga Mária

 

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
APRÓHIRDETÉS
SZATMÁRI NAP
MoziSzinházBuliEgyéb
KÉPGALÉRIÁK
NAVIGÁTOR


KÖRKÉRDÉS
Szoktál-e adományozni ünnepekkor?
Igen, ilyenkor mindig nagyobb hangsúlyt fektetek az adományozásra.
Előfordul, hogy valamely felhívás kapcsán én is adományozok
Ugyanúgy adományzok egész évben
Nem adományozok se ünnepekkor, se máskor
Egyéb, leírom hozzászólásban
Szavazok
SEBESSÉGMÉRÉS
  • Sajnos ma még nem kaptunk információt a radarokról a megyében!
  • Az összes megtekintése
    Radarok Szatmár megyében
    (2019. december 12.)


    KONYHA
    Hozzávalók: 1 db édeskömény, 1 db zöld alma, 1 db hagyma, 15 dkg sárgarépa, 2 ek. olaj, 6 dl ...