Még mindig fontos szerepe van a versnek

Oláh András Mátészalkán élő Ratkó József- és Bánkuti Miklós-díjas, Salvatore Quasimodo-különdíjas költő, író vehette át Érmindszenten az első alkalommal kiosztott Ady Endre-díjat.

— Be kell valljuk, hogy nem a költészet világát éljük, erről a költőnek is tudomást kell vennie. Ebben a tudatban milyen érzés verset írni, verset közölni?

— Valóban egy felgyorsult, rohanó világban élünk, ahol az embereknek — sajnos — egymásra is alig jut idejük, nemhogy a költészetre. S talán épp ezért érzem úgy, hogy az irodalomnak, a versnek fontos feladata, hogy egy kicsit megállásra, töprengésre késztesse az olvasót… Ébressze fel az érdeklődését, inspirálja, hogy ne vakon éljen a világban, keltse fel a figyelmét mindarra, ami emberi. Azt gondolnánk, hogy az internet korában ez nem is olyan nehéz feladat, hiszen a világ közel került az emberhez, virtuálisan bármihez hozzáférhet, de talán épp ez a baj. Túl sok a kísértés, túl sok a csapda, s ezt kevesek veszik észre.

— A mai, sok jelzővel illethető világban tehet-e valamit a költő, hogy a verssel jobbá tegye a világot, lehet-e még a verset üzenethordozónak tekinteni?

— A költészet szerepe sok tekintetben megváltozott, de az alapállás lényegében ugyanaz… Harminc-negyven évvel ezelőtt a diktatúra és a cenzúra miatt itt, Közép-Európában még titkosított jelnyelvként működött, ahol a költő metaforákon, versképeken keresztül üzenhetett. Ez egy kényszerhelyzet volt, de talán épp ezért lehetett nagyobb respektje akkoriban a költészetnek s általában a művészetnek, mert mindenki a szókimondást várta, a cinkos összekacsintást. Mára ez a szerep némiképp módosult. Ma is üzenethordozó, ma is célja és mondanivalója van, de már nincs szükség a titkosításra. A szabad véleménynyilvánítás fontos eszköze, de már nem az egyedüli eszköz, csak egy a sok közül. A költészet ugyanakkor továbbra is tükör, amibe ha belenézünk, önmagunkat, a bennünk dúló érzéseket láthatjuk viszont és a világot, amiben élünk, s amit alig (vagy csak felületesen) ismerünk. Igen, azt gondolom, még mindig fontos szerepe van a versnek, csak más határok között.

— Egyre többen állítják, hogy a vers már nem líra, nem feltétlenül kell érzéseket hordoznia, a te költészeted mégis tele van érzésekkel, gondolatokkal, olvasásakor egyszerre tekinthetünk mélységekbe és magasságokba. Mindez arra utal, hogy a modern korban is, modern eszközökkel is lehet ábrázolni a szépet és a jót, egy irányát és célját veszített világban. Mi erre a magyarázat?

— Valóban vannak viták a tekintetben, hogy milyennek is kellene lennie a modern versnyelvnek. Ha visszatekintünk akár csak száz-kétszáz évet, azt láthatjuk, hogy a forma és a nyelvi megfogalmazás jelentős változáson esett át. Mára meglehetősen lecsupaszodott a vers. A posztmodern költészetben úgyszólván csak a szó maradt meg belőle, de azt gondolom, ez zsákutcának bizonyult. Azt látom, azt tapasztalom, hogy sokak számára kezd ismét fontossá válni a gondolatiság, a képi megfogalmazás és a forma. A vers ismét kezd visszaöltözni. Nem visszalépés ez, csupán azt jelzi, hogy az erős puritánságon, a prózába hajlást eredményező szövegszemléleten túllépett az idő. Ami az érzelmi megközelítést illeti: az ember sohasem tud kizárólag racionálisan viszonyulni a világhoz. Mindig befolyásolják az érzelmei, és ez így van jól. Egyébként rideg és egysíkú lenne az élet. A vers pedig sajátos sűrítménye, szövegbe préselése annak, amit megélünk.

— Egyre több lapban publikálsz, ami azt jelenti, hogy a szakma is odafigyel a költészetedre. Szerinted ez minek köszönhető?

— Valóban sokfelé publikálok. A magyarországi folyóiratokon túl erdélyi, vajdasági, felvidéki és kárpátaljai irodalmi lapok is rendszeresen közlik a munkáimat. Ezt egyfajta visszajelzésnek tekintem, hogy jó úton járok, használható és érdeklődésre számot tartó, amit csinálok.

— Két könyved is megjelent az idei könyvhétre. Mit tudhatunk ezekről a kötetekről?

— Április bolondjai címmel jelent meg egy verseskötetem. Az április egy sokatmondó hónap. Benne van a tavasz, a szerelem, az ígéret, a remény, és persze benne van a könnyedség, a bolondozás és a játékosság is. Szóval minden, ami élet. A másik kötet A spanyolfal mögött címet viseli, és esszéket, kritikákat, recenziókat tartalmaz. Az elmúlt tíz év terméseit gyűjtöttem egybe.

— Hogyan fogadtad, amikor megtudtad, hogy te kapod az első alkalommal odaítélt Ady Endre-díjat?

— Meglepődtem. Díjat, elismerést kapni mindig jóleső érzés. Mostanában mintha el is lennék kényeztetve kicsit e tekintetben, hiszen tavaly Ratkó-díjat és Quasimodo-különdíjat vehettem át. Az Ady Endre-díj azonban mégis különös jelentőséggel bír, már csak a névadó költő személye miatt is, és persze azért is, mert elsőként vehetem át. Rendkívül megtisztelőnek érzem, és köszönöm mindazoknak, akiknek részük volt abban, hogy én kaphatom ezt az elismerést.

Elek György