Még tart a szabadságharcunk
Utoljára módositva: 2014-10-21 09:06:52

A magyarság 58 éve folyó szabadságharcáról beszéltek a tegnapi, lázári és szatmárnémeti megemlékezésen többen is: ’56-ban megkezdődött a forradalom, de még ma is küzdeni kell.

 

Megnyitóbeszédében a meghívottakat és a résztvevőket üdvözölte Krakkó Rudolf, a lázári ’56-os megemlékezést szervező Szatmári Híd Egyesület elnöke, kihangsúlyozva azt, hogy a magyarságnak ma is harcolnia kell a szellemi elnyomás ellen, fegyverek, tankok és vér nélkül ugyan, de a teljes szabadság kivívásáig még küzdeni kell. A Lázári központi parkjában felállított, Szatmár megyében egyébként egyedüli ’56-os emlékmű előtt emlékezni összegyűlt hallgatóság előtt Lengyel István lázári polgármester arról beszélt, hogy a mai generáció felelősséggel tartozik azért, hogy meg tudja óvni az utódokat attól, hogy újabb ’56-ra legyen szükség. A jövőre gondolás mellett a múltat sem szabad feledni, a több mint fél évszázaddal ezelőtti forradalom előnyös következményekkel járt a magyarság számára, hiszen visszaadta egy nemzet becsületét és tekintélyét. Képíró Gyula lázári lelkipásztor arról beszélt, hogy 1956-ban a Kárpát-medencében és Európában megindult egy folyamat, aminek csak 1989-ben lett majdnem vége, szinte meghozta a kívánt változást, de mindenképpen meghatározó eseménye lett Európa történelmének. Képíró egyben figyelmeztette is a hallgatóságot: észre kell venni a nyomasztó igazságot, a magyar népnek mind a mai napig küzdenie kellett és a jövőben is küzdenie kell szabadságáért.

Lázáriban Petőfi Sándor Nemzeti dalának elmondása emelkedett hangulatot teremtett

A beszédek után nemzetes Kádár János, a Kárpát-medencei vitézi rend képviselője szavalta el a Nemzeti dalt, majd az emlékezők elhelyezték koszorúikat az emlékmű talapzatánál.

Szatmárnémetiben

 

Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács szatmárnémeti székházában délután öt órára volt meghirdetve az 1956-os forradalom emlékére szervezett műsor, ami egyórás késéssel kezdődött, s kevesebb mint húszan vettek részt rajta, többnyire a szervezők és az előadók. Krakkó Rudolf, a Híd Egyesület elnöke köszöntötte a résztvevőket, és sikernek nevezte azt, hogy az egyesület minden évben szervez megemlékezést, sajnálatosnak tartotta viszont azt, hogy a városban három ötvenhatos megemlékezést is szerveznek, emiatt nincs mindenhol érdeklődés. Összefogásra lenne szükség — hangsúlyozta Krakkó —, mert összefogás nélkül a magyar nemzetnek nincs jövője.

A szatmárnémeti megemlékezés első felvonásárae az EMNT-székházban került sor

Nemzetes Kádár János, a Kárpát-medencei vitézi rend tagja édesapja történetét mesélte el, aki 1956-ban kisgyerekként egy szovjet tank elé állt, és amikor megkérdezték tőle a szovjet katonák, hogy merre van az ellenség, azt válaszolta, hogy: „Majd én megmutatom”. A katonákat ellenkező irányba vezette, azok csak harminc kilométer után vették észre, hogy rossz irányba haladnak, a gyereket kidobták a tankból és visszafordultak. Rappert-Vencz Gábor Bereményi Géza: Korvinköziek és Garai Gábor: Bizalom című versét szavalta el. Zetényi Csukás Lajos 1956-os forradalmár egykori élményeiről, valamint a forradalom előzményeiről, annak eseményeiről és következményeiről beszélt. Rövid versekből és énekszámokból álló műsort mutatott be a Szegedről érkezett Publik Antal színművész és unokája, Vass Ildikó. A megemlékezés zászlós-fáklyás felvonulással ért véget, amelyen körülbelül tizenöt felvonuló vett részt, akik biztonságára több mint húsz csendőr vigyázott.

 

 Princz Csaba

Elek György

 

 

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
APRÓHIRDETÉS
Eladó Növények
Eladó nagy étkezési burgonya nagy tételben Börvelyben, 0,70...
Tovább >>>
SZATMÁRI NAP
MoziSzinházBuliEgyéb
KÉPGALÉRIÁK
NAVIGÁTOR


KÖRKÉRDÉS
Melyik a kedvenc őszi italod?
Forró, citromos tea
Jó meleg kakaó
Isteni forrócsoki
Fűszeres forralt bor
Egyik sem
Egyéb, leírom hozzászólásban
Szavazok
HOROSZKÓP
Válassza ki csillagjegyét:
2017. szeptember 22.
Ma különös gonddal tegyen eleget munkahelyi kötelezettségeinek és csak este pihenjen! Akkor azonban átadhatja magát a szerelemnek.
SEBESSÉGMÉRÉS
  • Sajnos ma még nem kaptunk információt a radarokról a megyében!
  • Az összes megtekintése
    Radarok Szatmár megyében
    (2017. szeptember 22.)


    KONYHA
    Hozzávalók: 40 dkg pulykamell, 40 dkg fusilli tészta, 1 db citrom reszelt héja és leve, 2 gerezd fokhagyma, 1 ...