×
2024. 03 28.
Csütörtök
Gedeon, Johanna
12 °C
szitálás
1EUR = 4.97 RON
1USD = 4.61 RON
100HUF = 1.26 RON
Nagykároly

Megérkeztek az új református templomba a harangok

2018.07.31 - 17:27
Megosztás:
Megérkeztek az új református templomba a harangok

Jól haladnak, látványos eredményeket mutatnak a nagykárolyi Kálvin Központ, a templom, valamint a hozzá tartozó óvoda épületének kialakítási munkálatai. A befejezés, ami alig két évvel ezelőtt még nagyon távolinak tűnt, már elérhető közelségben van.

Megérkeztek Nagykárolyba az új református templom harangjai. A harangok a „szülőföldjükről”, Székelyudvarhelyről kerültek el végleges otthonukba. Látványosan haladnak a kivitelezéssel.

A harangokat idén március elején rendelte meg az Nagykárolyi Református Egyházközség vezetősége, júniusra el is készültek a kivitelezéssel. A hazaszállításukat azonban csak most tudták megoldani, mivel technikailag most jutottak el arra a szintre, hogy végre lehetségessé vált a toronysüveg elkészítése is. Látványos haladás mutatkozik az épülő Kálvin Központ és új református templom, valamint a református óvoda építésében is, hiszen az épületrészek szigetelésével, a belső tér lépcsőkorlátaival is elkészültek már. A csoporttermek és a mellékhelyiségek padlózásával is végeztek a kivitelezők a napokban.

A hosszú éveken keresztül nehézkesen haladó központ kivitelezési munkálatai az utóbbi időben rohamtempóban haladnak. Elkészült a csillag, a zászló és a gömb is, melynek adományozója Tarr Szilárd építkezési vállalkozó és családja, nyilatkozta Tolnay István kertvárosi lelkipásztor, esperes.

„A nagyharang súlya 470 kg, G-hangban szól, adományozója pedig Varga Norbert belvárosi presbiter és családja, a nagykárolyi üdítőt gyártó vállalat tulajdonosa. A kisebbik harang súlya 300 kg, H-hangon szól, erre a kertvárosi presbitérium gyűjtötte saját körén belül az adományt. A két harang összértéke 16 000 euró. Istené legyen a hála minden adományért, és Őt követően illessen köszönet minden adományozót!” — mondta Tolnay.

„A harangokat Lázár Imre, a székelyudvarhelyi Sellwerk öntöde tulajdonosa öntötte. A harangok Gábor Áron tágabb értelemben vett szülőföldjén, Székelyföldön készültek. Gábor Áron harangokból öntött annak idején ágyút, a szellemi utódja pedig újra harangokat önt” — mondta az esperes.

Vasárnap, az alkalomból tartott ünnepi istentiszteleten Bencze-Kádár Orsolya igehirdetését követően Tolnay István meghívására kivonult a gyülekezet a kertvárosi parókia udvarára, ahol megtekinthették a hívek is a kiskamionon levő harangokat testközelből, még mielőtt felkerülnek azok a toronyba.

„Soli Deo Gloria! Egyedül Istené a dicsőség az eddigi eredményekért” — mondta Tolnay István esperes.

Képalá, harang nk: Székelyudvarhelyről érkezett az a két harang, melynek hangja gyülekezni hívja majd a kertvárosi híveket