Megerősített védelemmel a görögök ellen
Utoljára módositva: 2018-10-11 14:58:49

A magyar labdarúgó-válogatott nehéznek ígérkező mérkőzéssel kezdi meg két idegenbeli mérkőzésből álló túráját Athénban, a Nemzetek Ligája C osztályának 2. csoportjában. Marco Rossi szövetségi kapitány együttese a görögök elleni pénteki összecsapás után jövő hétfőn Észtországban szerepel.

A magyarok eddigi kilenc idegenbeli fellépésükön három döntetlen mellett hatszor kikaptak a görög csapattól. A hellének budapesti fellépése, egy hónapja, zárt kapuk mögött 2–1-es hazai sikert hozott. A magyar keret – amelyben mindenki egészséges – a legutóbbi mérkőzéshez képest megerősödött a már magyar útlevéllel is rendelkező Willi Orbannal, a RB Leipzig csapatkapitányával. Rajta kívül újoncként utazik Görögországba a Budapest Honvédból Baráth Botond és Holender Filip is.

Az összecsapás pénteken 21.45 órakor kezdődik a német Tobias Stieler sípjelére a Szpírosz Lúisz Olimpiai Stadionban.

„Technikailag nagyon képzett csapat, különösen hátul alkotják rendkívül erős játékosok. Otthon sokkal agresszívebben fognak játszani, így nagy meccs vár ránk. Ahhoz, hogy ezt a nyomást el tudjuk viselni, megfelelő lelkiállapot kell és bátorság, nem szabad megijednünk a körülményektől” — fogalmazott Marco Rossi, a magyar válogatott szövetségi kapitánya, aki utalt rá, hogy játékosai a görögök elleni hazai sikernek köszönhetően visszanyerték önbizalmukat, a mostani összetartásra pedig javult a játékosok kondíciója, hiszen előrehaladtak a bajnokságok.

„Hosszú ideig tartó, nehéz döntés volt, a görögök elleni meccs volt az a pont, hogy elhatároztam magamban: magyar színekben szeretnék játszani” — mondta a lipcseiek csapatkapitánya. A 25 éves hátvéd, Willi Orban édesapja magyar, édesanyja pedig lengyel. A középhátvéd Kaiserslauternben született, s kétszer szerepelt az U21-es német nemzeti együttesben. Elmondta, gyermekként tanult magyarul, ám miután ötéves korában szülei elváltak, nem tudta folytatni a nyelvtanulást, azóta pedig sokat felejtett. Kiemelte, most mielőbb szeretne újra megtanulni magyarul.

A széria másik mérkőzésén az éllovas finnek – akik előző két összecsapásukat megnyerték saját közönségük előtt, egyaránt Teemu Pukki találatával a magyarok, majd az észtek ellen – Tallinnban játsszák első idegenbeli mérkőzésüket.

Nemzetek Ligája, 3. forduló

Péntek

A osztály, 2. csoport: Belgium – Svájc.

A-osztály, 4. csoport: Horvátország – Anglia (21.45 óra, magyar Sport 1).

B-osztály, 3. csoport: Ausztria – Észak-Írország.

C-osztály, 2. csoport: Görögország – Magyarország (21.45 óra, M4 Sport), Észtország – Finnország (21.45 óra, magyar Sport 2).

1 Finnország 2 2 0 0 2–0 6
2 Magyarország 2 1 0 1 2–2 3
3 Görögország 2 1 0 1 2–2 3
4 Észtország 2 0 0 2 0–2 0

D-osztály, 2. csoport: Moldova – San Marino, Fehéroroszország – Luxemburg.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
APRÓHIRDETÉS
Állás
Nürnberg környékén (Bayern) otthoni, 24 órás idősápolás-háztartásbeli személyek...
Tovább >>>
SZATMÁRI NAP
MoziSzinházBuliEgyéb
KÉPGALÉRIÁK
NAVIGÁTOR


KÖRKÉRDÉS
Milyen karácsonyi ajándékokat részesítesz előnyben?
Általában élményt adok ajándékba
A hasznos dolgokat részesítem előnyben
Ár alapján választok ajándékot, ami éppen belefér a keretbe
Mindig megkérdezem az ajándékozottat, ő mit szeretne kapni
Nem szoktam ajándékozni
Egyéb, leírom hozzászólásban
Szavazok
SEBESSÉGMÉRÉS
  • Sajnos ma még nem kaptunk információt a radarokról a megyében!
  • Az összes megtekintése
    Radarok Szatmár megyében
    (2018. december 15.)


    KONYHA
    Hozzávalók a tésztához: 35 dkg finomliszt, 4 db tojás, 15 dkg kristálycukor, 25 dkg méz, 1 tk. szódabikarbóna, 1 ...