Meghalt Philip Seymour Hoffman
Utoljára módositva: 2014-02-03 13:51:33

Az amerikai színész-rendező holttestére manhattani lakásában leltek rá. Nagy valószínűséggel drogtúladagolás végzett vele.

 

Helyi idő szerint vasárnap reggel, 46 éves korában elhunyt Philip Seymour Hoffman amerikai Oscar-díjas színész-rendező – számolt be a hírről az amerikai sajtó. Egyelőre csak annyi bizonyos, hogy Hoffman holttestére New York-i lakásában találtak rá és valószínűleg kábítószer-túladagolás végzett vele. Az ügyben a rendőrség is nyomozást folytat, a halál pontos okát még vizsgálják.

A Wall Street Journal szerint a hatóság egyik embere annyit közölt, hogy Hoffman drogtúladagolás áldozata lett. A hivatkozott rendőr azt is elmondta, hogy a színészre David Katz forgatókönyvíró lelt rá West Village-i otthonának fürdőszobájában, helyi idő szerint negyed 12-kor. A New York Post azonban mást állít: Hoffmanra állítólag személyi asszisztense talált rá a fürdő padlóján, injekciós tűvel a karjában és fél 12-kor értesítette a rendőrséget. A lap hozzáteszi: a hatóságok heroinra bukkantak a lakásban.

A CNN is úgy tudja, egy fecskendő állt ki a karjából, amikor megtalálták. Hatósági forrásaik azt is megerősítették, hogy két tasak heroint találtak négyszintes lakásában. A rendőrség azt próbálja kideríteni, hogy volt-e valaki a Hoffmannal, amikor meghalt. A CNN szerint is David Katz talált rá, miután kereste, mert Hoffman nem ment el a gyerekeiért vasárnap reggel, amikorra várták. A hírcsatorna szerint a színész-rendezőt szombaton este látták utoljára élve.

Hoffman 2006-ban bevallotta, hogy drog- és alkoholproblémái vannak. Nyugtatókat szedett és heroint is használt. Kétszer is járt rehabilitációs kezelésen, legutóbb tavaly.

2005-ben széles körű elismerésben részesült a Capote című portréfilm címszerepében nyújtott alakításáért. Többi között a Golden Globe legjobb férfi főszereplőnek járó díját és a BAFTA legjobb férfi főszereplőnek járó díját is besöpörhette, de ugyanebben a kategóriában az Oscar-díját is megnyerte.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
APRÓHIRDETÉS
SZATMÁRI NAP

Helyfoglalás
Hotel Transylvania 3. - Szörnyen rémes vakáció
Ma, 16:55
A vámpíroknál nincs ennivalóbb lény. Mavis, Drakula édes kicsi lánya például a vérét adná azért, hogy a szörnyek nyaraltatásáért a szívét is kitevő apja ebéd után végre maga is alvadhasson egy jót. Így azután különleges meglepetéssel készül: befizeti Drakulát egy szörnyen társas hajóútra, hogy egy ideig csak saját vérfagyasztó boldogságával törődjön. Az indulásnál kiderül, hogy a tervbe egy apró rög került: Drakula régi barátai is a családi kirándulás résznek tekintik magukat: Farkas, Frankenst
Grand Mall, Iuliu Maniu utca 2

Helyfoglalás
Mamma Mia! Sose hagyjuk abba
Ma, 18:50
Tíz évvel azután, hogy a Mamma Mia! több mint 600 millió dollár bevételt hozott világszerte, visszatérünk a varázslatos görög szigetre, Kalokairire ebben az új musicalben, mely szintén az ABBA dalaira épül. A film ide-oda ingázik az időben, és megmutatja, hogy a múltbéli kapcsolatok miképp hatnak a jelenre. Így az eredeti szereplőkhöz csatlakoznak fiatal énjeik, köztük a fiatal Donnát alakító Lily James (A legsötétebb óra, Nyomd, Bébi, nyomd!, Downton Abbey).
Grand Mall, Iuliu Maniu utca 2

Helyfoglalás
A védelmező 2.
Ma, 21:05
Amerikai fantasztikus thriller, akciófilm, krimi
Grand Mall, Iuliu Maniu utca 2
MoziSzinházBuliEgyéb
KÉPGALÉRIÁK
NAVIGÁTOR


KÖRKÉRDÉS
Mit szólsz a 2018-as világbajnokság eredményéhez?
Várható volt, megérdemeltem nyertek a franciák
A horvátok jobbak voltak
Mindegy volt, ki nyeri
Nem néztem a VB-t
Egyéb, leírom hozzászólásban
Szavazok
HOROSZKÓP
Válassza ki csillagjegyét:
2018. július 20.
Ha kikérik a véleményét valamiben, alaposan fontolja meg a válaszát, mert szavának sokkal nagyobb súlya lesz az illető számára, mint azt gondolná!
SEBESSÉGMÉRÉS
  • Sajnos ma még nem kaptunk információt a radarokról a megyében!
  • Az összes megtekintése
    Radarok Szatmár megyében
    (2018. július 20.)


    KONYHA
      Hozzávalók: 1 csomag rétestészta (de leveles tésztával is jó), 10 dkg spenót, 20 dkg túró, 1 db tojás, ...