×
2024. 04 19.
Péntek
Emma
5 °C
borús égbolt
1EUR = 4.98 RON
1USD = 4.67 RON
100HUF = 1.26 RON
Szatmárnémeti

Meghosszabbított bérletárusítás

2012.09.25 - 20:06
Megosztás:
Meghosszabbított bérletárusítás

A Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulata értesíti a színházkedvelőket, hogy azok a tavalyi bérletesek, akik még nem váltották ki belépőiket, szeptember 29., szombat, 13 óráig tehetik meg, a színház jegyirodájában.

A várólistára került bérletesek október 1-jén és 2-án jelentkezhetnek bérleteikért a színház jegyirodájában, ugyanakkor ezen a dátumon a teljes bérletértékesítést is lezárja a Harag György Társulat. A társulat jegyirodája felhívja a korábbi évadban bérlettel nem rendelkező érdeklődők figyelmét arra, hogy a tavalyi bérletesek által idén el nem foglalt helyeket legkésőbb október 2-ig osztja le az új érdeklődők között, ezután már várólistáira sem áll módjában felvenni az új érdeklődőket. Akik eddig még nem iratkoztak fel egyik várólistára sem, és a tavalyi évadban nem rendelkeztek színházbérlettel, szintén október első két napján válogathatnak a fennmaradt helyek között. Az ezután fennmaradó helyeket online is értékesítik a www.biletmaster.ro oldal segítségével.