×
2024. 03 28.
Csütörtök
Gedeon, Johanna
12 °C
tiszta égbolt
1EUR = 4.97 RON
1USD = 4.59 RON
100HUF = 1.26 RON
Sport

Mégis lesz ökölvívó olimpiai központ Szatmáron?

2016.11.22 - 13:18
Megosztás:
Mégis lesz ökölvívó olimpiai központ Szatmáron?

Januárban Szatmárnémetibe látogat Vasile Câtea, a Román Ökölvívó-szövetség (FRB) elnöke, akik helyet kapott a Román Olimpiai és Sportbizottság (COSR) vezetőségében is.

Így kettős minőségben jön majd a szatmári megyeszékhelyre, ugyanis a látogatás fő célja, hogy felmérje a terepet a létesítendő olimpiai felkészítő központnak. Erről Florin Mulcuțan, a Szatmár Megyei Ökölvívó Egyesület (AJB) főtitkára számolt be kedden egy sajtótájékoztató keretében.

A szatmári utánpótlás-nevelő központ létesítésének az ötlete már tavaly is felmerült, az év elején pedig a COSR kirendelt egy felmérőbizottságot is. Azután viszont semmi előrelépés nem történ az ügyben, így az AJB feladta a reményét annak, hogy Szatmáron egy országos felkészítő központot létesíthessenek. A COSR múlt héten megválasztott új vezetőségénél viszont ismét napirendre került az ügy, Câtea pedig bejelentkezett egy látogatásra. „Már teljesen lemondtunk erről a tervről, hiszen semmilyen visszajelzést nem kaptunk az előző terepszemle után. Őszintén, meglepet, hogy ismét szoba kerültünk, de nagyon örülök annak, hogy nem feledkeztek meg rólunk. Bízom benne, hogy a helyi önkormányzat továbbra is pártolja kezdeményezésünket és hamarosan megnyílik Szatmáron Románia egyik legfontosabb utánpótlás-nevelő központja” — mondta Mulcuțan.

Verseny

December 3-án és 4-én rendezik Érkáváson a Căuașului Kupa ökölvívótorna harmadik kiírását, amelyre idén tizennégy hazai egyesület sportolóit várják — tájékoztatott a főszervező Florin Mulcuțan, az Érkávási Olimpia boksz szakosztályának az elnöke. „Sajnos idén szűkebb a költségvetésünk, ezért külföldi klubokat nem tudtunk meghívni, de minden képen tovább szeretnénk vinni a hagyományt” — tette hozzá Mulcuțan, aki hangsúlyozta, az idei verseny szervezésében nagy segítséget nyújtott többek között Gindele Tibor, a nagykárolyi Simion Bărnuțiu Technológiai Líceum igazgatója, illetve Kovács Jenő, Nagykároly polgármestere is.