×
2024. 04 19.
Péntek
Emma
12 °C
tiszta égbolt
1EUR = 4.98 RON
1USD = 4.67 RON
100HUF = 1.26 RON
Szatmárnémeti

Megjárhatják a pártot váltó politikusok

2014.11.01 - 16:00
Megosztás:
Megjárhatják a pártot váltó politikusok

Elveszíthetik mandátumukat azok a pártváltók, akik nem voltak körültekintőek. A zilahi városi tanácsból két képviselőt már kizártak, mivel a nem létező PLR-hez akartak csatlakozni.

Kellemetlen meglepetésben lehet részük azoknak a pártot váltott vezetőknek (polgármestereknek, alpolgármestereknek, valamint községi, városi és megyei tanácsosoknak), akik a Tăriceanu-párthoz akartak csatlakozni és nem jártak el kellő körültekintéssel, a Liberális Reform Párt (PLR) ugyanis hivatalosan még nem létezik. A zilahi tanács két tagja már megjárta, esetükben ugyanis az önkormányzati jegyző egy beadvány nyomán úgy ítélte meg, hogy jelen pillanatban nem képviselnek egyetlen politikai formációt sem, így nem jogosultak a tanácsosi mandátumra. Amint arról több ízben beszámoltunk, egy kormányrendelet értelmében szeptember elejétől október közepéig adott volt a lehetőség a helyi választott vezetők számára a pártváltásra oly módon, hogy ne veszítsék el tisztségeiket. Szatmár megyében az említett időszakban több mint 120-an mondtak búcsút pártjaiknak. Közülük 43-an iratkoztak át a kormányzó Szociáldemokrata Pártba (PSD) és több mint 70-en a PSD szatellitpártjaként számon tartott, Călin Popescu Tăriceanu volt miniszterelnök neve által fémjelzett Liberális Reform Pártba (PLR). Utóbbihoz csatlakozott — legalábbis a nyilatkozatok szintjén — Adrian Ştef megyei tanácselnök is. A PLR-t egyébként oly módon kívánták létrehozni, hogy átnevezik a már létező Nemzeti Környezetvédő Pártot (Partidul National al Mediului – PNM), a névmódosításra vonatkozó indítványt azonban a hatóságok elutasították. Egyes értelmezések szerint azok jártak jól, akik a pártok hivatalos jegyzékében szereplő PNM-et jelölték meg, hisz esetükben jogszerűnek minősül az átállás A szóban forgó két zilahi képviselő egyébként az önkormányzati jegyzőnél iktatott értesítőjében azt tüntette fel, hogy az alakulat, melynek soraiba átülnek, a „PLR, volt PNM”. A Friss Újság  érdeklődésére a legtöbb tagot vesztett Nemzeti Liberális Párt Szatmár megyei elnöke, Romeo Nicoară úgy nyilatkozott, hogy hamarosan kézhez kapják a távozott tagjaik által előterjesztett értesítőket a prefektúrától, így tiszta képet alkothatnak arról, hogy hányadán állnak. Mint kifejtette, látniuk kell, ki pontosan mit jelölt be opcióként, és ha úgy látják, hogy támadható a pártváltók döntése, megkísérlik az alakulatukhoz hűséges emberekkel pótolni azokat, akik faképnél hagyták őket.

Babos Krisztina