Megjelent Müller Dezső Harangkehely című kötete

A Királyhágómelléki Református Egyházkerület gondozásában jelent meg Müller Dezső Harangkehely (Versek: 2009–2013) című kötete.

Müller Dezső 1953. szeptember 13-án született Zilahon. Ott járt iskolába és érettségizett 1972-ben. Segédmunkásként kezdett dolgozni. Kétéves katonai szolgálatot követően 1975 nyarán felvételizett a Kolozsvári Református Teológiára. 1979-ben két évre Zilahra került segédlelkésznek, ezt követően a kisbábonyi, majd a kispeleskei egyházközség helyettes lelkipásztora. Innen hívta meg a Nagybányai Református Egyházmegyéhez tartozó vámfalusi egyházközség, ahonnan több mint tíz év szolgálat után ment nyugdíjba.

A versírást tizenkét éves korában kezdte. Első verseire magyar szakos tanárai (Kiss Kálmán, Tatár Géza, Fábián Béla, Orosz György), majd irodalmi lapszerkesztők (Hervay Gizella, Lázár László, Márki Zoltán, Cseke Gábor) figyeltek fel. Tizenhét évesen közölt először, az Ifjúmunkásban Öreg fa című versét hamarosan újabbak követték. A katonaság, teológia elvégzése és a lelkipásztori szolgálat kezdeti nehézségei miatt hosszabb szünet után csak jó tíz esztendeje kezdett újra írni, azóta rendszeresen jelentkezik újabb versekkel. Verseit az Ififórum, a Romániai Magyar Szó, a Kelet-Nyugat, a Szamoshát mellett a Szatmári Friss Újság, a Harangszó, az Igehirdető és a Bihari Napló közölte.

Harangkehely című legújabb verseskötetének előszavában, amit a Királyhágómelléki Református Egyházkerület adott ki, Ft. Csűry István püspök így ír: „Aki már találkozott a református igehirdető verseivel, nem fog meglepődni. Hangvétele, világnézete, beszámolós elszámolása az élettel, így Istennel és emberrel csupán új szempontokkal gazdagodott. A kesergő lélek olykor lelkesedő-reménykedővé válik, a már végelszámolóból erőteljes kárpótlást igénylőként mutatkozik. A vívódó ember szenved és szenvedélyesen kéri a tegnapok után a holnapokat. (…) Átélhetünk kilátástalanul nehéz időket, megfáradhatunk sok reményvesztés alkalmával, megakadások szünetében akár boldognak is érezhetjük magunkat, de a legtöbb, ha harangkehelyként ajándékainkkal megkínálhatjuk a világot”.

Elek György