Megkezdte a felzárkózást Mani
Utoljára módositva: 2020-01-09 14:16:56

Megkezdte a felzárkózást a Dakar-rali harmadik versenynapján a szatmárnémeti Autonet Motorcycle Team pilótája, Gyenes Emánuel: a 35 éves motoros kedden a 41. idővel teljesítette az első szaúd-arábiai maraton napot, és ezzel az összetett táblázatban is feljebb lépett, és már a 43. helyről várja a szerdai folytatást.

Ami viszont „szebben hangzik”: a szervizcsapat kíséret nélküli male moto, vagyis az Original by Motul kategóriában már 50 perc az előnye az összetett táblázat élén. Igaz, kedden a második helyen zárta a szakaszt, mivel 21 másodperccel volt gyengébb ideje az francia szakaszgyőzteshez képest.

A harmadik versenynapon a mezőnynek egy hurokszakaszt kellett teljesítenie Neom városa környékén. 15 perccel a rajt előtt kapták kézhez a roadbookot a versenyzők, a nyomvonal pedig részben érintette a történelmi jelentőségű ókori selyemutat is. 1400 méter feletti magasságban a levegő hőmérséklete is csökkent, a szervezők szerint még reggel még 5 Celsius foknál is alacsonyabb értékeket mérnek ezen a vidéken. Homokból viszont kevesebbet kaptak a versenyzők, a hegyekbe, kanyonos vidéken ugyanis földes út, kavicsos, köves talaj volt a jellemző.

Vélhetően ennek most sem örül Mani, hiszen hétfőn is nagy mennyiségű port kellett nyelnie. „Sok helyen majdnem nullára csökkent a láthatóság, nagyon rizikós lett volna előzni — panaszolta a hétfői, második szakasz után Mani. — Ráadásul az első üzemanyagtöltő állomásnál a versenybírók megállítottak, mert nem működött az Iritrack (az Iritrack rendszer lehetővé teszi a versenyzők és a biztonsági személyzet folyamatos kommunikációját — szerk. megj.). Igaz, hogy az ott leveszett időt jóváírják, viszont így megelőzött egy quados és egy motorkerékpáros, és hosszú kilométereken keresztül mögöttük, az általuk felvert porban kellett haladjak, nem tudtam megelőzni őket.  A verseny második szakasza ráadásul nagyon nehéz volt a navigáció szempontjából, háromszor el is tévedtem egy kicsit, de szerencsére nem vesztettem sok időt” — foglalta össze a hétfői napot Mani.

A szervezők egyébként arról is beszámoltak, hogy bár a versenyzési körülmények hasonlóak az afrikai vagy dél-amerikai terephez, abban viszont jelentős a különbség, hogy a szaúd-arábiai sivatagban sokkal kevesebb a támpont, így a navigációra sokkal nagyobb hangsúlyt kell fektetni.

Szerdán elindul a mezőny Neomból Al-’Ula városa felé. 219 km összekötő szakaszt és 453 km mért szakaszt kell teljesíteni, többnyire földes úton. A szervezők szerint ez lesz az idei kiírás leglátványosabb szakasza, ugyanis a mezőny elhalad majd az ókori arab nabateus törzsek templomai mellett.

Dakar-rali 2020

3. szakasz (Neom – Neom; 77 km összekötő szakasz, 427 km mért szakasz)

Motorosok

1. Ricky Brabec (egyesült államokbeli, Monster Energy Honda Team 2020) 4 ó. 8 p. 23 mp.

2. Jose Ignacio Cornejo Florimo (chilei, Monster Energy Honda Team 2020) + 9 p. 39 mp.

3. Kevin Benavides (argentin, Monster Energy Honda Team 2020) + 7 p. 22 mp.

…. 41. Gyenes Emánuel (szatmárnémeti Autonet Motorcycle Team) + 1 ó. 1 p. 50 mp.

Original by Motul motoros kategória

1.  Florent Vayssade (francia) 4 ó.  31 p. 00 mp.

2. Gyenes Emánuel + 21 mp.

3. Romain Leloup (francia) + 7 p. 49 mp.

Autósok

1. Carlos Sainz, Lucas Cruz (spanyolok, Bahrain JCW X-Raid Team) 3 ó. 48 p. 1 mp.

2. Nasser al-Attijah, Matthieu Baumel (katari, francia, Toyota Gazoo Racing) +3 p. 31 mp.

3. Jakub Przygonski, Timo Gottschalk (lengyel, német, Orlen X-Raid Team) + 4 p. 19 mp.

Összetett táblázat

Motorosok

1. Ricky Brabec 10 ó. 39 p. 04 mp.

2. Kevin Benavides +4 p. 43 mp.

3. Matthias Walkner (osztrák, Red Bull KTM Factory Team) +6 p. 02 mp.

.…. 43. Gyenes Emánuel + 2 ó. 57 p. 24 mp.

Original by Motul kategória

1. Gyenes Emánuel 13 ó. 36 p. 28 mp.

2. Florent Vayssade + 50 p. 26 mp.

3. Romain Leloup + 55 p. 59 mp.

Autósok

1. Carlos Sainz, Lucas Cruz 11 ó. 00 p. 20 mp.

2. Nasser al-Attijah, Matthieu Baumel + 4 p. 55 mp.

3. Orlando Terranova, Bernardo Graue (argentinok, X-Raid Mini JCW Team) + 8 p.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
APRÓHIRDETÉS
SZATMÁRI NAP
MoziSzinházBuliEgyéb
KÉPGALÉRIÁK
NAVIGÁTOR


KÖRKÉRDÉS
NINCS POLL
SEBESSÉGMÉRÉS
  • Sajnos ma még nem kaptunk információt a radarokról a megyében!
  • Az összes megtekintése
    Radarok Szatmár megyében
    (2020. február 28.)


    KONYHA
    Hozzávalók: 50 dkg liszt, 10 dkg vaj, 2 db tojás, 2 dl tej, 2,5 dkg friss élesztő, 10 dkg ...