Meglepő változások lennének Szatmáron
Utoljára módositva: 2014-08-28 08:29:22

Vihart kavart a PSD azon terve, hogy augusztus végéig sürgősségi kormányrendelettel tegyék lehetővé az önkormányzati képviselők pártváltását.

 

A PSD vezetői még nem egyeztettek a koalíciós partner RMDSZ-szel sem a sürgősségi kormányrendeletről, amely 15 napos határidőt adna az önkormányzati képviselőknek arra, hogy büntetlenül pártot váltsanak — a jelenlegi törvény tiltja a politikai migrációt a helyhatóságokban.

Kereskényi Gábor parlamenti képviselő ezt a rendeletet egyszerűen csak egy nagy szemétségnek nevezte, amely a román politikumot jellemzi. „Valamennyien tudjuk, mi is ennek a javaslatnak a szándéka. A pártváltás Szatmár megyében sem ismeretlen fogalom, sőt. Egy normális és civilizált demokráciában azonban nem történnek ilyen manőverek a négyéves mandátum alatt. És a választópolgárok bizalmával sem tisztességes ilyen módon játszani, hiszen nem arról van szó, hogy kijössz egyik bárból és bemégy a másik kocsmába.” Pataki Csaba szenátor a rendelettervezettel kapcsolatban a Velencei Bizottságnak azt a javaslatát emlegette, amely a román politikum migrációjának megszüntetését szorgalmazza. „Nemzetközi nyomás nehezedik a törvényhozásra, hogy tiszta helyzetet teremtsen és beszüntesse a választások előtti és választások közötti pártváltást. Nem látom, mi értelme van annak, hogy Románia egy fekete pontot szerezzen magának a Velencei Bizottságnál és a többi nemzetközi fórumnál. Nem értem a pártváltás demokratikus értelmét. Ha ez a rendelet életbe lépne, Szatmáron pár óra alatt nagy és meglepő változások lennének.”

 

 

Szabó Kinga Mária

 

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
  • Nincs kapcsolodó cikk
APRÓHIRDETÉS
SZATMÁRI NAP

Helyfoglalás
Mamma Mia! Sose hagyjuk abba
Ma, 19:05
Tíz évvel azután, hogy a Mamma Mia! több mint 600 millió dollár bevételt hozott világszerte, visszatérünk a varázslatos görög szigetre, Kalokairire ebben az új musicalben, mely szintén az ABBA dalaira épül. A film ide-oda ingázik az időben, és megmutatja, hogy a múltbéli kapcsolatok miképp hatnak a jelenre. Így az eredeti szereplőkhöz csatlakoznak fiatal énjeik, köztük a fiatal Donnát alakító Lily James (A legsötétebb óra, Nyomd, Bébi, nyomd!, Downton Abbey).
Grand Mall, Iuliu Maniu utca 2

Helyfoglalás
A védelmező 2.
Ma, 21:20
Amerikai fantasztikus thriller, akciófilm, krimi
Grand Mall, Iuliu Maniu utca 2
MoziSzinházBuliEgyéb
KÉPGALÉRIÁK
NAVIGÁTOR


KÖRKÉRDÉS
Mit szólsz a 2018-as világbajnokság eredményéhez?
Várható volt, megérdemeltem nyertek a franciák
A horvátok jobbak voltak
Mindegy volt, ki nyeri
Nem néztem a VB-t
Egyéb, leírom hozzászólásban
Szavazok
SEBESSÉGMÉRÉS
  • Sajnos ma még nem kaptunk információt a radarokról a megyében!
  • Az összes megtekintése
    Radarok Szatmár megyében
    (2018. július 22.)


    KONYHA
      Hozzávalók: 1 csomag rétestészta (de leveles tésztával is jó), 10 dkg spenót, 20 dkg túró, 1 db tojás, ...