Megmaradni magyarnak

Régen motoszkál bennem a gondolat, hogy megosszam elgondolásaimat az újságolvasókkal, ha elfogadják.

Mert mirólunk van szó, és felelősség hallgatni és megszólalni egyaránt. Olyan szatmári születésű és lakosként szólnék, aki másfél évtizednyi budapesti tartózkodás után akaratlanul is megtanultam a magyarság sorsát innen is, onnan is áttekinteni, megtapasztalni, saját ismereteim szerint elmondanám azt a véleményemet, amelyet építő jellegűnek tartok.

Sokféle vélemény szerint mindig valami külső tényező okozza a magyarság vesztét. Ez csak részben igaz. A trianoni, 90 éve megkötött szerződés szerint 2010-ben újratárgyalható Erdély területi hovatartozása abban az esetben, ha a magyarság létszáma többségbe kerülne. Az 1750-es években az erdélyi összlakosságnak már csak a felét tette ki a magyarság, ami azt jelentette, hogy Mária Terézia korától folyamatosan számolni kellett a kisebbségi sorssal, a népességfogyás, szemben a többség folyamatos gyarapodásával, állandó figyelmeztetés lehetett. 1848 talán utolsó eséllyel javára lehetett volna az összmagyarságnak, ha a teljes összefogás érvényesült volna, a többi már csak következmények egész sora napjainkig, és senki sem vitathatja el az élethez való jogot. A jogokat a többség dönti el el, nem a történelmi jogszerűség, bármennyire is fájó lenne ez, vagy igazságtalan. Népek tűnhetnek el, a többség a mérvadó. Az, hogy a közgondolkodásban mi gyökerezik meg, az dönti el a jövőt. A döntés nem annyira a politikacsinálóktól függ, mint a szülni képes, gyerekeket vállalni akaró anyáktól, anyajelöltektől és a hozzájuk tartozó családtagoktól, na és a neveléstől. Ebben van minden nemzet élni akarása, a politika rásegíthet, főképpen a gazdaságpolitika, hogy munkahelyek, megfelelő jövedelmek legyenek, de az első számú döntés a szülni képes nőké, az anyagi létet biztosító apáké és családtagoké, hogy hogyan járulnak hozzá, ha úgy tetszik, a magyarság gyarapodásához a munka és jövedelem megbecsülésével — az alkoholizmus, szerencsejáték vagy más káros szenvedély helyett. A magyarság megmaradásának kulcsa a helyes közgondolkodásban van. Hogy mi a helyes? Hát megmaradni magyarnak, vállalni az ezzel járó kellemetlenségeket. „Ne menjetek el!” hangzottak Reizer Pál római katolikus püspök kérlelő szavai, a felszentelését követő első beszédében. Feltehetően nem sokan követték, ha a sok eladott, magyar tulajdonban volt telekre, házra gondolok. Ha eszembe jut, hányan mondják: „a mai világba gyereket szülni”, vagy a vegyes házasságokkal hányan adják fel édes anyanyelvüket, akkor az látszik, hogy a nagyon gyenge nevelés a szülők, iskola és egyház részéről süket fülekre talált.

wireflex spy software

Ha általánosítok, nem annyira szókimondó, mintha azt mondom, hogy minden magyar személyes hozzáállása számít a megmaradás ügyéhez. Bár ahogy gondolkozom, amennyit elvállalunk, pontosan tükrözi a valóságot. Hogy mi a valóság a jelenkori világban? A magyarok számára csakis a gyermekekben való gondolkodás. Akkor, amikor a brüsszeli acsarkodó szocliberálisok az anyaországiakkal közösen ellenségesen viselkednek az Orbán-kormánnyal szemben, akiknek egy bűnük van, hogy megpróbálják védeni az összmagyarság megmaradásának érdekeit. Csalással szembesülünk, lásd a bankok kártevő magatartását, lásd mennyire akarják a magyar termőföldet fillérekért megkapni nemzetközi összefogással a multik bérencei, és immár 1200 éve újra és újra a megmaradásért kell küzdenünk, a külső és belső ellenségekkel.

De soha nem késő, a magyar, ha nagyon akar valamit, azt el is fogja érni, de csak egy úton lehetséges: összefogással, családközpontú hozzáállással, áldozatvállalással, mert ezekkel bármikor visszafordítható a magyarság apadása. Ami az anyaországi szavazást illeti, mindenképpen megérdemli a szavazatunkat az a csapat, amely lehetővé tette a magyar állampolgárságot a külhonban élő magyaroknak. Azok mellett kell kiállni, akik a keresztény értékek mentén képzelik el Európa jövőjét. Az a régi könyv, a Biblia, semmit sem veszített értékéből azután, hogy hamisan értelmezték és egy sötét középkor szégyellnivalói után, reformáció után, a XX. század Istent tagadó kora után is tiszta igazi értékek mentén még mindig felcsillan a megmaradás lehetősége. A tízparancsolat és a szeretet belső törvénye jövőt ígér minden nemzedéknek.

Nem mindegy, hogy hogyan és milyen gondolatok hangzanak el a magyar papság szájából. A politikusok némelyike hazudhat, az emberi méltóságot sértő liberális nézeteket vallhat, de az eredeti keresztény tanok tiszták, családközpontúak és sohasem jövőtlenek.

Ha megfogyva, megfáradva is, de megtörve sosem, kívánok egy szebb jövőt mindannyiunknak.

Tisztelettel,

Sebők Antal