Megoldás a tasnádi sürgősségi ellátásra

Két orvossal marad a tasnádi kórház, kérdésessé vált a sürgősségi szoba ügyeleteinek ellátása. A városka családorvosai a kérések ellenére sem vállalták ügyeleti központ létrehozását.

Eddig sem volt orvostúltengés a Szatmár Megyei Sürgősségi Kórházhoz tartozó tasnádi kórházban, hiszen a krónikus szakemberhiány a kisebb egészségügyi intézményeket sokkal hatványozottabban érinti, ám a helyzet jelen állása szerint összesen két orvossal marad a kórház (az eddigi négyből ugyanis egy már nyugdíjba vonult, egy pedig erre készül), s ugyancsak az ő feladatuk lesz a 14 és reggel 7 óra közötti sürgősségi ügyelet biztosítása is. A messze nem ideális állapotokat Adrian Farcău volt városi tanácsos tárta a nagy nyilvánosság elé, aggodalmát fejezve ki egyrészt a kisvárosban és vonzáskörzetében élő majd' 30 000 lakos, másrészt a tasnádi termálstrandon a nyári szezonban megforduló több százezer főnyi turista sürgősségi ellátása miatt.

Az üggyel kapcsolatban megkerestük a Szatmár Megyei Sürgősségi Kórházat vezető Marc Adriant, aki elmondta, hogy ha nem is volt egyszerű feladat, de sikerült megoldani az ügyelet biztosítását a tasnádi sürgősségi szobán. „Májustól a szatmári sürgősségiről átmegy egy orvos Tasnádra, addig a jelenleg is ott dolgozó orvosházaspár vállalta az ügyeletet — a valóban sürgős eseteket pedig amúgy is hozzánk, Szatmárra küldik, ugyanúgy, mint ahogy eddig is, hiszen Tasnádon nincs sem intenzív osztályos, sem altató szakorvos, az infrastruktúra sem alkalmas egy igazi sürgősségi kialakítására, működtetésére. Nem mellesleg a tasnádi sürgősségi szoba működtetésével önkéntes munkát végzünk; humanitárius módon, a megyei kórház saját költségén tartjuk fent, ugyanis az egészségbiztosító pénztár csak a komolyabb UPU vagy sürgősségi részleg költségeit téríti meg, s mint mondtam, ott csak egy sürgősségi szoba működik, komolyabb felszerelés nélkül. Megtehettük volna, hogy ezt sem tartjuk fent, mert erre sem a törvény nem kötelez, sem az állam nem támogat ebben, de ilyet mégsem lehet csinálni, hiszen messze nem az a célunk, hogy az ottani közösség sürgősségi ügyelet nélkül maradjon” — magyarázza. Nem hallgatja el azt sem: bár a kisvárosban és környékén öt-hat családorvos is praktizál, a többszöri megkeresés és kérés ellenére sem vállalta egyikőjük sem, hogy kialakítson egy ügyeleti központot (centru de permanenţă), ahol az enyhébb, nem túl súlyos, de aggodalomra okot adó egészségügyi problémákat ellátnák. „Nézze, a sürgősségi esetek zömét a szatmárnémeti sürgősségi látja el; ide futnak be a komolyabb esetek a tasnádi, az avasfelsőfalui, a nagykárolyi kórházból is — és ugyanúgy orvoshiánnyal küszködünk mi is, mint bármely más intézmény. És nekem elsősorban a szatmárnémeti UPU-ra kell koncentrálnom, az a fő, az a központ, és ha ott nem tudom ellátni a sürgősségit, akkor mi lesz? Adott pillanatban nekünk is csak két sürgősségi orvosunk volt, ugyanis azokból különösen nagy hiány van mindig s mindenhol; a helyzet most javult kicsit: egy új orvos már érkezett, és érkezőfélben van egy második is, így most szerencsére meg tudtuk oldani a tasnádi sürgősségi ügyeleteket” — mondta.