Megszegték az ígéreteket
Utoljára módositva: 2019-01-12 08:48:06

A kormány több pontját sem tudja teljesíteni annak a megállapodásnak, amelyet a tanügyi érdekvédelmekkel kötött tavaly november végén — figyelmeztetik a szakszervezetek a miniszterelnököt.

Az ősz végén az Alma Mater Országos Szakszervezeti Szövetség elnöke, Anton Hadăr, a Tanügyi Szabad Szakszervezetek Szövetségének elnöke, Simion Hăncescu és a Spiru Haret Tanügyi Szakszervezet elnöke, Marius Nistor megállapodást írt alá Viorica Dăncilă miniszterelnökkel, amelyben a kabinet elkötelezte magát egy sor, az oktatási ágazatot támogató intézkedés gyakorlatba ültetése mellett — ezekből azonban egyelőre több pont nem valósult meg, írják lapunkhoz is eljuttatott felhívásukban az érdekvédelmi szervezetek vezetői.

A kormány által is jóváhagyott egyezmény értelmében minden évben legalább 15 százalékkal emelik az oktatásra szánt összegeket, oly módon, hogy az ágazat finanszírozása végül elérje a bruttó hazai össztermék 6 százalékát, ugyanakkor az eredetileg 2022-re beütemezett fizetésemeléseket előrehozzák 2020. szeptember elsejére. A megállapodás szintén előírja, hogy évente két bruttó fizetésnek megfelelő összeget kapnak a tanárok személyes fejlődésük és oktatási segédanyagok költségeinek fedezésére, a vidéken oktató pedagógusok pedig 5000 eurós lakásvásárlási vagy -felújítási támogatásban részesülnek.

Az egyezmény értelmében azok a pedagógusok, akik harminc év szolgálati idővel rendelkeznek, nyugdíjba vonuláskor a bruttó országos átlagbér hatszorosának megfelelő juttatást kapnak — ez utóbbi például 2021-ig meg sem valósulhat, mivel addig törvény tiltja (a 2018. december 28-án hozott 114/2018-as sürgősségi rendelet 41-es pontja), tehát a megállapodás nem tartható be.

Szintén nem tudják majd teljesíteni az egyezmény azon vállalását, amely előírja, hogy a tanárok 2018 végéig bírósági úton megnyert bérkiegészítését idén január 31-ig kifizessék — az érdekvédelmek szerint a tanügyminisztérium és a pénzügyminisztérium illetékeseivel folytatott beszélgetéseik során kiderült, hogy erre nemcsak ebben a hónapban, de a jövő hónapban sem lesz mód.

A tanügyi érdekvédelmek elnökei most sürgősen a tárgyalóasztalhoz hívják a miniszterelnököt és mindenkit, aki részt vett a megállapodás létrehozásában.

Bumbuluţ Krisztina

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
  • Nincs kapcsolodó cikk
APRÓHIRDETÉS
SZATMÁRI NAP
MoziSzinházBuliEgyéb
KÉPGALÉRIÁK
NAVIGÁTOR


KÖRKÉRDÉS
Milyen tejterméket fogyasztasz szívesen?
Tejet, aludttejet
Joghurtot, kefírt
Sajtot
Mindet szeretem
Nem fogyasztok tejterméket
Egyéb, leírom hozzászólásban
Szavazok
SEBESSÉGMÉRÉS
  • Sajnos ma még nem kaptunk információt a radarokról a megyében!
  • Az összes megtekintése
    Radarok Szatmár megyében
    (2019. január 22.)


    KONYHA
    Hozzávalók: 3 cm gyömbér, 1 liter víz, 2 db fahéj, 2 db szegfűszeg, méz. A gyömbért alaposan megmossuk, felszeleteljük ...