Megtorpanó politika

Romániában szinte három év telt el úgy, hogy a „párhuzamos állam”-ban Klaus Iohannis államfő azzal foglalkozott, hogy kivegye a hatalmat a Szociáldemokrata Párt (PSD) kezéből, Liviu Dragnea, a PSD és a képviselőház elnöke pedig minden lehetséges eszközt felhasznált arra, hogy felmentést kapjon az ellene hozott vádak alól, beülhessen a miniszterelnöki székbe, majd jelöltethesse magát államfőnek. A közel hároméves harc számtalan nehézséget okozott az ország életében, amelyek elemzését elvégezték a szakemberek, s az egyik oldal normálisnak, a másik csődnek nevezi a helyzetet. Az európai parlamenti választások eredményei azt mutatják, hogy a PSD sokat veszített a népszerűségéből, ami szárnyakat adott az ellenzéknek, a PNL, az USR–PLUS és a PMP már a választási eredmények kihirdetése után bejelentette, hogy készek a hatalom átvételére, és elkezdték felsorolni a PSD hibáit, de nem ismertettek egy olyan kormányzati programot, ami kimentené az országot a bajból, és bebizonyosodna, hogy van jobb alternatíva az ország vezetésére, mint a PSD–ALDE szövetség.

Telnek a napok, a választás éjszakáján és másnapján jelentkező eufória kezd erőtlenedni, a PNL és az USR–PLUS között nő a feszültség, az egymás elleni támadás, a vádaskodás, az ujjal mutogatás, már egyre kevesebbszer esik szó a hatalomátvételről. Erre — ha jól belegondolunk — van elfogadható magyarázat, mert a következő parlamenti választásokig már nincs annyi idő, hogy akár a legjobb kormányzással is lehetne valamit felmutatni, amivel meggyőznék a választópolgárokat, hogy érdemes rájuk szavazni. Sokkal biztosabb az, ha hagyják kormányozni a PSD–ALDE szövetséget, hogy az bizonyítsa be a tehetetlenségét, és a választók majd mondják azt, hogy ebből valóban elég.

A parlamenti választásokat viszont megelőzi az őszi elnökválasztás. A politikában minden lehetséges: az is, hogy Iohannis elnök újabb öt évre felhatalmazást kap, és az is, hogy a baloldal jelöltje nyer. Az viszont tagadhatatlan és kimagyarázhatatlan, hogy jelenleg nincs Romániában egy olyan politikai tömörülés, amelyik alkalmas lehet az ország irányítására. Kormány viszont lesz, államelnök is lesz, aki vagy segíti, vagy fékezi a kabinet munkáját. Az elmúlt évek, évtizedek politikája azt bizonyítja, hogy minden pártnak az a legfőbb célja, hogy megszerezze és megtartsa a hatalmat. Éppen ezért a reálisan látó választópolgár nem igazán tud meggyőződésből választani, mert legtöbbször ugyanazt kapja egyik oldalról is, a másikról is. Mint mindig, a legnehezebb helyzetben a romániai magyarok vannak, akik keresik a helyüket a politikában, keresik a szövetségeseiket, hogy valóra válthassák elképzeléseiket, céljaikat, de nem könnyű olyan szövetségesre találni, aki nemcsak kényszerből (mert szüksége van arra az öt százalékra a többség kialakításához), hanem meggyőződésből is felvállalja a magyarság érdekvédelmét.