Megújul a kórház parkolója
Utoljára módositva: 2014-06-30 19:39:52

A tegnapi megyei tanácsülés keretében jóváhagyták a megyei kórház parkolójának felújítására vonatkozó határozattervezetet, s a mentőhelikopter-leszállópályát is korszerűsítik.

A megyei tanácsosok minden előterjesztett határozattervezetet jóváhagytak a tegnapi tanácsülésen

A Szatmár Megyei Tanács tegnapi ülésén 17 határozattervezet esetében kellett döntést hozniuk a tanácsosoknak. A tanácsülés elején Vasile Berinde PD-L-s megyei tanácsos elmondta, amennyiben a továbbiakban sem fogják a tanácsülések előtt 5 nappal korábban megkapni a részletes határozattervezeteket, akkor nem fognak részt venni a tanácsüléseken, s minden egyes határozatot meg fognak támadni a közigazgatási ügyekben illetékes bíróságon. A Szatmárnémeti Lakosság-nyilvántartó Igazgatóság ingyenes használatba kapta a megyei tanács tulajdonában levő ingatlant, mely a Petőfi Sándor utca 32. szám alatt található. Jóváhagyásra került az a határozattervezet is, mely a Szatmár Megyei Sürgősségi Kórház parkolójának beavatkozási munkálatokra vonatkozó dokumentációja (DALI). Ebből kiderül, hogy a kórház parkolója új aszfaltréteget kap, 38 világító oszlopot is kihelyeznek, ugyanakkor a mentőhelikopter leszállópályáját is korszerűsítenék és kivilágítanák. Mindez azért fontos, mert jelenleg csak nappali világosságnál tud leszállni a mentőhelikopter a kórház udvarán, sötétben a repülőtéren várja meg, míg a mentősök a beteget odaszállítják. Ez a késlekedés akár emberéletbe is kerülhet, ezért is sürgetik a parkoló korszerűsítését, melyet fizetéses rendszerben használhatnának a látogatók. Adrian Cozma, PD-L-s tanácsos elmondta, hogy párttársaival azért tartózkodtak a szavazástól, mert meglátásuk szerint vannak fontosabb dolgok is a kórház háza táján, mint a parkoló korszerűsítése. Ők arra kérték a megyei tanács vezetőségét, hogy először törlesszék tartozásaikat a kivitelezők és beszállítók irányába, biztosítsák a szükséges gyógyszereket a betegeknek, s csak aztán fordítsanak pénzt a parkoló korszerűsítésére. A tanács elnöke, Adrian Ştef elmondta, hogy a felgyűlt tartozásaikat azért nem fizették ki, mert ígéretet kaptak a kormánytól arra, hogy az elmaradásokat kormánytámogatás révén fedezhetik.

Vita az önkéntesség miatt

Heves vitát eredményezett az a határozattervezet is, mely a Salvamont-csapat létszámának jóváhagyását tűzte ki. A Romániai Hegyimentők Országos Egyesületével való konzultáció során kiderült, hogy megyénkben a hatékonyság érdekében három, egyenként hat főből álló hegyimentő-csapatot kell létrehozni. A Salvamont tagjai önkéntesen végzik munkájukat, a megyei tanács a szükséges felszerelést biztosítja számukra. A tanácsosok egy része szerint kevesebb hegyimentő is elégséges lenne, ám végül elfogadták az eredeti javaslatot, így megyénkben 18 önkéntes hegyimentő teljesít majd szolgálatot, ám ők minden katasztrófahelyzetben bevethetőek, nemcsak a hegyi mentésben jártasak.

Sógor Beáta

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
APRÓHIRDETÉS
SZATMÁRI NAP
MoziSzinházBuliEgyéb
KÉPGALÉRIÁK
NAVIGÁTOR


KÖRKÉRDÉS
Te megvetted-e már a karácsonyi ajándékokat?
Igen, mindig jó előre készülök, hogy semmit se felejtsek el
Még folyamatban van az ajándékok beszerzése
Nem vásárolok, saját kezűleg készítem el azokat
Dehogy, majd utolsó percben kapkodok, mint általában
Egyéb, leírom hozzászólásban
Szavazok
HOROSZKÓP
Válassza ki csillagjegyét:
2017. december 16.
Nem sokat várt egy hivatásával kapcsolatos lépéstől, ám kellemesen fog csalódni, kiderül ugyanis, hogy akár élete nagy lehetősége is kialakulhat belőle.
SEBESSÉGMÉRÉS
  • Sajnos ma még nem kaptunk információt a radarokról a megyében!
  • Az összes megtekintése
    Radarok Szatmár megyében
    (2017. december 16.)


    KONYHA
    Hozzávalók: 1 db sütőtök, 2–3 db cékla, olívaolaj, só, bors, 1 nagy marék dió, frissen reszelt szerecsendió, 4 szelet ...