×
2024. 03 28.
Csütörtök
Gedeon, Johanna
12 °C
enyhe eső
1EUR = 4.97 RON
1USD = 4.59 RON
100HUF = 1.26 RON
Sport

Megvannak az első nyolcaddöntős párosítások

2018.06.26 - 03:33
Megosztás:
Megvannak az első nyolcaddöntős párosítások

Egyiptom feladta, a szaúdiak ünnepeltek, ellenfelükre találtak az oroszok, iráni könnyek, spanyol szerencse, marokkói bosszúság, Uruguayt kapták a portugálok – jönnek a nyolcaddöntők.

A fentebbi felsorolással lehetne röviden összefoglalni a hétfői mérkőzések eseményeit, ami után véget értek az oroszországi labdarúgó-világbajnokság A- és B-csoportjainak a küzdelmei.

Az A jelzésű kvartettben már az előző körben eldőlt, hogy Uruguay és Oroszország osztózik majd az első két helyen, míg Szaúd-Arábia és Egyiptom már csak a szép zárásában bízhatott. Jobban mondva – és a játék összképét tekintve –, csak a szaúdiaknál volt érezhető ez az akarat, az észak-afrikaiak ugyanis csalták a focit, aminek meglett a végeredménye is. Egyiptom ezen a vb-n azért fog mégis bekerülni a történelembe, mivel Héctor Cúper szövetségi kapitány hadba állította Esszam el-Hadarjt. A hálóőr 45 évesen és 161 naposan a vb-k történetének legidősebb pályára lépett játékosa lett. A nemzeti csapat mezét 159. alkalommal magára öltő hálóőr a kolumbiai Faryd Mondragón korrekordját adta át a múltnak. A veterán kapus nem unatkozott, a szünet előtt pedig 11-est is védett: a kezezésért megítélt büntetőt Fahad al-Muvallad végezte el, a kapus a lécre tolta a labdát. Ezzel egyenlíthetett volna a szaúdi együttes, ugyanis Egyiptom a 22. percben vezetést szerzett: Mohamed Szalah egy hosszú indítást követően a 16-os vonalától a kimozduló kapus felett ívelte a labdát a hálóba (0–1). Ez volt a Liverpool sztárfocistájának az 50. találata tétmérkőzésen ebben az idényben.

Az egyenlítő találat mégis büntetőből született: Ali Gabr lökte meg Fahad al-Muvalladot az egyiptomi 16-oson belül, a kolumbiai játékvezető, Wilmar Roldan pedig hosszas videózást követően jóváhagyta a megítélt büntetőt. A tizenegyest Szalman al-Faradzs a kapu jobb oldalába helyezte, El-Hadarj itt már esélytelen volt (1–1).

A fordulást követően a játék képe nem változott, mezőnyben fölényben volt a szaúdi gárda, s kapura tartó lövése is több volt, ez pedig végül a hajrában hozta meg számára a három pontot érő találatot. Szalem egy pörgetett passz után az ötös jobb sarkáról a hosszú alsóba lőtte a labdát (2–1).

Egyiptomi sajtóhírek szerint a honi szövetség egyébként határozott: a gyengébb világbajnoki szereplés miatt nem hosszabbítja meg Héctor Cúper szövetségi kapitánynak a torna végén lejáró szerződését.

Már hat öngól

Közben a Szamarában a továbbjutók csatája zajlott. Luis Suárez szabadrúgásgóljával már a 10. percben megszerezte a vezetést Uruguay (1–0), míg az előző két meccset parádézó oroszok támadásai a befejezésnél akadoztak. Ráadásul a szünet előtt a dél-amerikaiak növelték előnyüket és emberelőnybe is kerültek. Egy uruguayi szöglet után a kifejelt labdát Diego Laxalt lőtte kapura 20 méterről, a hosszú sarok felé tartó kísérletbe Gyenyisz Cserisev olyan szerencsétlenül ért bele, hogy a játékszer az irányváltoztatást követően Igor Akinfejev kapujába landolt (2–0). Ez volt a hatodik vb-öngól, amivel beállították az 1998-as franciaországi csúcsot.

Negyed órával később Igor Szmolnyikov hátulról becsúszva szabálytalankodott Laxalttal, emiatt megkapta második sárga, majd az ezért járó piros lapját a játékvezetőtől.

A második félidőben egyik fél sem diktált túl nagy tempót, a dél-amerikaiaknak volt több helyzete, egyet az utolsó percben Edison Cavani gólra váltott (3–0). Orosz válasz erre a találatra sem érkezett, így ötödször fordult elő, hogy az uruk kapott gól nélkül jutottak túl a csoportszakaszon, korábban ez 1930-ban, 1950-ben, 1954-ben és 2010-ben fordult elő.

A 11-es csúcs is megdőlt

Spanyolország a hosszabbításban egyenlítve 2–2-es döntetlent játszott Marokkóval, míg Portugália a ráadás percekben gólt kapva 1–1-re végzett Iránnal az oroszországi labdarúgó-világbajnokság csoportkörének harmadik fordulójában.

Kétség kívül, ezek voltak a hétfői nap legjobb meccsei, hiszen Irán még bízott a csodában – majdnem valóra vállt –, míg Marokkó a jó benyomás elnyeréséért küzdött az utolsó pillanatig – ez meg is történt.

A szaranszki találkozón a portugálok kezdtek határozottabban, de a szünet előtt az iráni alakulatnak sikerült kiegyenlíteni a játékot, de a nagyobb helyzetek elmaradtak. Mégis előnyt szerzett az Európa-bajnok alakulat még a szünet előtt: Ricardo Quaresma szinte a 16-os vonalától jobb külsővel csavart a hosszú felső sarokba (0–1).

A csoportelsőségre hajtó portugálok a fordulás után könnyen megduplázhatták volna előnyüket: Cristiano Ronaldót lökték el a tizenhatos vonalán, kellett hozzá a videóbíró, de végül megadták a büntetőt, CR lövését viszont elcsípte Alireza Beiranvand. Egy rekorddöntésre mindenesetre jó volt a tizenegyes, amely már a 19. volt a tornán, s ezzel megdőlt az eddigi rekord (1990, 1998, 2002 – 18).

A meccs ráadásában pedig jött a 20. büntető is, de ezúttal Iránnak: Karim Anszarifard precízen a bal felsőbe helyezett, visszahozva saját nemzete reményeit (1–1)… Megvolt a lehetősége a győzelmet, s ezáltal továbbjutást érő gól megszerzésére is, ám nem tudott élni vele. A döntetlennel a portugálok jutottak a 16 közé.

Drámai végjáték

Kalinyingrádban a spanyolok vélhetően inkább az irániak vesszőfutásával voltak elfoglalva, mint a saját játékukkal. Igaz, Marokkó sem úgy akart búcsúzni a vb-től, mint egy hitevesztett csapat, így izgalmas csata alakult ki a széria másik találkozóján. A vezetést is Marokkó szerezte meg, igaz, ehhez kellett Sergio Ramos és Andrés Iniesta hathatós közreműködése: a két játékos nem értette meg egymást a felezővonalnál, Kalid Butaib lecsapott a labdára, majd azt a félpályától végigvezetve David de Gea lábai között a kapuba lőtt (0–1).

A Barcelonát elhagyó klasszis középpályás öt perccel később javított: bal oldalon iramodott meg az iráni kapu felé, az alapvonaltól visszatett labdáját Isco lőtte közelről a léc alá (1–1).

Mindkét oldalon adódtak helyzetek és szép megmozdulások, az utolsó negyed óra pedig valóságos drámába torkolt: Jusszef en-Nesziri egy jobb oldali szögletet követően parádésan fejelt Sergio Ramos mellől, 11 méterről a kapu bal oldalába (1–2). A drámáról aztán Iago Aspas gondoskodott, aki remek gólt sarkazott, amit az üzbég játékvezető, Ravsan Irmatov első ízben nem akart érvényesíteni az asszisztense lesjelzése miatt. A videóbíró végül igazságot tett és végül megadták a sokat érő gólt (2–2).

Ezzel Spanyolország több rúgott góllal az első helyen zárt, Marokkó pedig jól megérdemelt ponttal utazhat haza.

Így szombaton Szocsiban Uruguay – Portugália nyolcaddöntőt rendeznek, vasárnap délután Moszkvában pedig Spanyolország és Oroszország csap össze a legjobb nyolc közé jutásért.

A-csoport, 3., forduló

Szaúd-Arábia – Egyiptom 2–1 (Szalman 45+6. perc – 11-esből, Szalem 90+5., illetve Szalah 22.).

Uruguay – Oroszország 3–0 (Suárez 10. perc, Cserisev 23. – öngól, Cavani 90.; piros lap: Szmolnyikov 36. perc – Oroszország).

1

Uruguay

3

3

0

0

5–0

9

2

Oroszország

3

2

0

1

8–4

6

3

Szaúd-Arábia

3

1

0

2

2–7

3

4

Egyiptom

3

0

0

3

2–6

0

B-csoport, 3., utolsó forduló

Irán – Portugália 1–1 (Anszarifard 90+3. perc – 11-esből), illetve Quaresma 45.).

Spanyolország – Marokkó 2–2 (Butadb 14. perc, en-Nesziri 81., illetve Isco 19., Aspas 90+1.).

1

Spanyolország

3

1

2

0

6–5

5

2

Portugália

3

1

2

0

5–4

5

3

Irán

3

1

1

1

2–2

4

4

Marokkó

3

0

1

2

2–4

1

Fotók: fifa.com