Megyénkben is keresik a legjobb mentorokat!
Utoljára módositva: 2014-12-02 11:23:30

A Közösségért Alapítvány és a MOL Románia olyan tanárok, edzők, mentorok munkájának az elismerésére hozta létre a Mentor Díjat, akik ösztönzik a tehetséges gyermekeket. A jelöléseket idén is várják.

 

Az elmúlt iskolai évben Boga Katalin fizikatanárt, 2012-ben Franczia Katalin nyugalmazott matematikatanárt, azelőtt pedig Dolóczki Mártát, a Hám János Iskolaközpont tanítóját jutalmazták Szatmár megyéből. A pályázatot azonban most újra meghirdették, várják a jelöléseket.

Ismeri azt az áldozatkész, lelkes tanárt, szakembert, aki gyermekét szakkörökön segítette, jó tanácsokkal látta el az iskolai felkészülésben vagy a tanulmányi versenyeken? Ismeri azt az edzőt, aki gyermekét jó szemmel kiemelte és a neki legmegfelelőbb sportágban segítette készségei, képességei fejlesztésében? Emlékszik arra a szeretett tanárára, aki elindította a pályán, akihez később is mindig fordulhatott jó tanácsért, szakmai támogatásért? Segítsen a Közösségért Alapítvány kuratóriumának megtalálni a legjobb mentorokat! Ha ismer ilyen tanárt, edzőt, mentort, jelölje őt a tehetségek gondozói számára létrehozott Mentor Díjra!

Jelölni a jelölt nevének, elérhetőségének (postacím, telefonszám, e-mail cím, intézmény neve) a megadásával és rövid indokolással lehet, amely tartalmazza a jelölt által felkészített gyermekek, fiatalok legfontosabb eredményeit, a jelölt pályafutásának néhány kiemelkedő állomását. A jelölésnek egyaránt ki kell domborítania a jelölt szakmai és emberi kvalitásait.

Csak az alapítvány honlapján (www.pentrucomunitate.ro) elérhető űrlapon beküldött jelölést tekintik érvényesnek. Jelölni lehet magyar és román nyelven egyaránt.

A legérdemesebb jelöltek közül a Közösségért Alapítvány kuratóriuma 10 személyt választ ki, és részesít Mentor Díjban. A díj Ioan Nemţoi üvegművész által készített trófeából, 8000 RON pénzjutalomból áll. Az értékelésnél a kuratórium elsősorban azt vizsgálja, mekkora része volt a mentornak az általa felkészítettek sikerében.

Jelöléseket 2014. december 31-ig lehet benyújtani. A Közösségért Alapítvány kuratóriuma 2015 februárjában választ a jelöltek közül, a díjátadást pedig az ezt követő időszakban szervezi meg.

A jelöléseket e-mailen a mentor@ pentrucomunitate.ro címre, postán pedig a következő címre lehet beküldeni: A Közösségért Alapítvány, 400110 Kolozsvár, OP. 1, CP. 1141, a borítékra kérik feltüntetni: Mentor Díj.

További információkat írásban a mentor@pentrucomunitate.ro e-mail címen, illetve a 0755-045-699-es telefonszámon lehet igényelni.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
APRÓHIRDETÉS
Állás
Németországi munkalehetőség Bayern-Nürnberg környékén. Beteggondozót, házi ápolót keresünk...
Tovább >>>
SZATMÁRI NAP

Helyfoglalás
Előzetes
Szörnyen boldog család
Ma, 15:00
Wishbonék messze nem a legboldogabb család. Emma, egy csőd szélén álló könyvesboltot vezet, míg férje, Frank túl sokat dolgozik és szenved zsarnok főnökétől. Öntudatos lánya, Fay, épp az első szerelmet éli meg, míg fiát, a kis zsenit, Maxot csúfolják az iskolatársai. De ez még nem minden! Egy jelmezes buliban egy gonosz boszorkány szörnyekké varázsolja őket: Emma vámpírrá, Frank Frankenstein szörnyévé, Fay egy múmiává, Max pedig egy vérfarkassá változik. Kalandos hajsza indul a banya után a fél
Grand Mall, Iuliu Maniu utca 2
MoziSzinházBuliEgyéb
KÉPGALÉRIÁK
NAVIGÁTOR


KÖRKÉRDÉS
Felkészítetted-e már autódat a télre?
Igen, mindig időben felkészítem
Még nem, de a napokban már esedékes
Nem sietem el a dolgot, még van rá időm
Egyéb, leírom hozzászólásban
Szavazok
HOROSZKÓP
Válassza ki csillagjegyét:
2017. október 18.
Ma valahogy nem tud rendet tartani maga körül, ami a belső zűrzavar kivetülése. Ne keseredjen el, ezután a rendrakás megnyugtató fázisa következik majd.
SEBESSÉGMÉRÉS
  • Sajnos ma még nem kaptunk információt a radarokról a megyében!
  • Az összes megtekintése
    Radarok Szatmár megyében
    (2017. október 18.)


    KONYHA
    Hozzávalók: 40 dkg pulykamell, 40 dkg fusilli tészta, 1 db citrom reszelt héja és leve, 2 gerezd fokhagyma, 1 ...