Méltó megemlékezés Tasnádon

Március 15-én a tasnádi előadóteremben a helyi iskolások előadásán telt ház előtt emlékeztek meg az 1848–49-es forradalom és szabadságharcról. Ünnepi beszédet mondott Erdei D. István parlamenti képviselő és Kiskasza Balázs, az RMDSZ helyi szervezetének elnöke.

A tasnádi rendezvényt Cégei Erika, Tasnád város polgármesteri hivatalának kulturális referense irányította. A műsorban a Tasnádi Ipari Líceum diákjai vettek részt, akik több csoportban készültek műsorral, ami a végén egységes előadássá állt össze.

Erdei D. István arra mutatott rá, hogyan lehet két ellentétes pontból egy nemes eszme mentén egyesíteni, egységesíteni erőinket. Példát mutatnak erre nagyjaink. Széchenyi így ír naplójában: „Magyarország végenyészetbe indul. Én nemsokára meghalok. Az egész olyan mintha gonosz álom lenne. Egy lengyel és Kossuth felgyújtotta a gyúlékony anyagot. Mit lehet tenni? Támogatni kell Batthyányit és Kossuthot!” Mit üzen nekünk e néhány sor, e néhány gondolat, amit a „legnagyobb magyar” 1848. március 15-én írt naplójába? — tette fel a kérdést Erdei. És mit üzen Petőfi Sándor, a „lánglelkű költő” az „Áldassék a neved, forradalom!” szavával? Míg az egyik végenyészetet lát a forradalomban, a másik áldja a pillanatot. Furcsa páros, furcsa párosítás. A végüzenet viszont közös. „Talpra magyar!” — mondja Petőfi, és félre minden politikai vagy személyes ellentéttel, gyűlölködéssel — támogatni kell Kossuthot — írja a gróf.

Az a gróf, akinek eléggé lesújtó véleménye volt Kossuthról. No, de Kossuth sem kíméli a grófot: „… legjobb ilyen és ilyen munkája alapján gyanítjuk, hogy a gróf beteg”. Mindezek ellenére a közös ügyben, a közös ügyért egymásra találnak ezek a nagyszerű emberek, egymásra találnak az akkori magyarok, és megteremtik számunkra, az utókor számára a zsarnokságból a szabadságot, a népből a nemzetet, hazát. De oda kell figyelni Deák Ferencnek, „a haza bölcsének” a szavára is:„Kockáztathatunk mindent a Hazáért, a Hazát kockáztatni nem szabad”. Soha nem volt olyan nagy szükség az egységre, mint most. Egy olyan Romániában élünk, ahol a jogállamiság nem biztosított. Erdei felsorolta, hogy milyen hátrányok érik ma a romániai magyarságot, végezetül felolvasta az RMDSZ kiáltványát, az aktualizál 12 követelést.

Az ünnepi előadást a legkisebbek kezdték, akik népi gyermekjátékhoz hasonló műfajban mutattak be egy huszárjátékot. A történet arról szólt, hogy Tasnádon megjelentek a magyar huszárok, ahhoz, hogy a sereg még nagyobb legyen, onnan is toboroztak legényeket. A tasnádi lányok étellel és itallal kínálták őket és felszalagozták a zászlóikat, mielőtt azok elindultak a csatába.

A nagyobbak a nemesi családok udvarában szokásos táncokat adtak elő, mások nagyon ötletes koreográfiával készült verses-zenés jeleneteket mutattak be. Az egész előadás az 1848–49-es forradalom és szabadságharc hangulatát hordozta, érezhető volt a forradalom győzelmére jellemző öröm, majd a szabadságharc bukására jellemző elkeseredettség. Az összeállításba nagyon sok ismert és kevésbé ismert klasszikus és kortárs vers és prózarészlet, valamint zeneanyag és sláger volt beépítve, ezek érdekfeszítővé tették a közel kétórás előadást. Nem a megszokott — sokszor már elcsépelt — történelemóra-szintű műsort látta a közönség, hanem valóban a mához szóló, izgalmas és igazán tanulságos ünnepi műsort. Az előadás végén virágcsokrok átnyújtásával köszönte meg a felkészítők (Bendel Júlia, Jáger Enikő, Mészáros Rita Krisztina, Schmidt Mária, Czumbil Bernadett, Bendel Mária, Cégeli Erika, Gál Jusztina, Ruff Zsófia és Gózner Artur) munkáját Kiskasza Balász, Tasnád város alpolgármestere, az RMDSZ tasnádi szervezetének elnöke.

Elek György