×
2024. 04 19.
Péntek
Emma
4 °C
enyhe eső
1EUR = 4.98 RON
1USD = 4.66 RON
100HUF = 1.26 RON
Nagykároly

Méltóképpen ünnepeltek a svábok

2015.06.21 - 17:46
Megosztás:
Méltóképpen ünnepeltek a svábok

Megalakulásának 25. évfordulója kapcsán oklevéllel jutalmazták azokat, akik az eltelt időszakban a Német Demokrata Fórum nagykárolyi szervezetének sikerén dolgoztak, dolgoznak.

Szentmise és felvonulás előzte meg a Károlyi-kastély parkjában sorra kerülő ünnepséget: vasárnap tartották a Sváb Ünnepséget, melyet immár hagyományosan minden évben megszervez a Német Demokrata Fórum nagykárolyi szervezete. A felvonulók sorában a nagykárolyiakon kívül a környező sváb községek népviseletbe öltözött kultúrcsoportjai is jelen voltak, kiegészülve a mezőfényi fúvósokkal, közéleti személyiségekkel. A menet a kastélykertben felállított színpadig haladt, itt táncbemutatót is tartottak a csoportok. A színpadi programokat, a Sváb Férfikórus nyitotta meg, a sváb himnusz eléneklésével. A beszédek sorát házigazdaként Johann Müller nyitotta meg: „Örömmel tölt el, hogy mindannyian együtt ünneplünk. Büszkék lehetünk identitásunkra, hogy nem hátráltunk meg a történelem megpróbáltatásai elől, hiszen ma is létezünk és vagyunk” — fogalmazott, köszönetet mondva mindenkinek, aki hozzájárult a rendezvény sikeréhez.

Kovács Jenő polgármester beszédében rámutatott: a jövőre esedékes önkormányzati választásokon ismét bízik az RMDSZ és az NDF egységében. „Mindig lojálisak voltak az NDF-esek hozzánk, az RMDSZ-hez. Azok, akik azt gondolják, hogy Nagykárolyban szét lehet rombolni ezt az egységet, a svábok és magyarok együttműködését, azok nagyon tévednek. Az NDF nagykárolyi vezetőjét én egy nagyon korrekt, szavatartó embernek ismerem. Kihasználva az alkalmat, hogy szatmárnémeti politikusok is itt vannak, elmondanám, hogy ne szóljanak bele a nagykárolyiak dolgába és akkor nem lesz semmi baj” — jelentette ki Kovács. Pataki Csaba szenátor rövidke beszédében szintén arra utalt, hogy a magyarok és svábok sorsa, politikai egysége összeforrt, s nem szabad hagyni, hogy ezt megbolygassák.

A beszédeket követően az NDF nevében Johann Müller és Tempfli László adta át az okleveleket és az emlékplaketteket a szervezet támogatóinak. Kitüntetést vett át Balogh Mária, Donca Aurel, Johann Forstenheizler, Galea Diaconu Maria, Georgescu Bogdan, Homoki Hannelore, Josef Hölzli, Kaltenbacher Hannelore, Keizer Lajos, Konczili Vendelin, Kovács Jenő, Lieb Josef, Mărginean Horn Éva, Mellau Gabriella, Müller Maria, Pacz Árpád, Seffler Josef, Suller Tiberiu, Tempfli Ladislau, Tempfli Müller Stefan, Török János, Vezér Johann és Vonház Josef.

Tőtős Tímea